A populista 5 Csillag mozgalom és a radikális jobboldali Északi Liga is magáénak érzi a győzelmet a vasárnapi olaszországi választáson. Kormányt alakítani viszont egyikük sem tud, mert az 5 Csillag a parlamenti mandátumok 32 százalékát szerezte meg, az Északi Liga és Silvio Berlusconi pártszövetsége pedig 36 százalékot. Hosszú és bizonytalan kimenetelű tárgyalások kezdődnek.

„Az Európai Uniónak rossz estéje lesz” – üzente Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetője, amikor vasárnap világossá vált, hogy ez lesz a választás kimenetele. Aztán gratulált az Északi Liga elnökének, Matteo Salvininek, aki a szövetségese az európai politikában.

A kárörvendő Twitter-bejegyezés azt sugallja, hogy Le Pen úgy gondolkodik, mintha ő és Franciaország már nem lenne az Európai Unió része, és minél rosszabb az EU-nak, nekik annál jobb. De kinek kell tulajdonképpen aggódni az eredmény miatt Európában, és miért?

Mennyit bír az euró? Meddig nőhet az olasz adósság?

Az európai piac elsősorban attól tart, hogy korábban mind a két győztes párt fellázadt a közös pénz, az euró ellen, és nem tudni, hogy mennyit szeretnének megvalósítani a harcias ígéreteikből. 

Az Északi Liga programjában az áll, hogy Olaszország csak akkor marad az Európai Unió tagja, hogyha eltörlik a kötelező közös valutát és az uniós költségvetési szabályokat. „Mindenki számára világos, hogy az euró bevezetése ártott a gazdaságunknak – mondta Matteo Salvini februárban.

Nem euró van a zsebünkben. Német márka van a zsebünkben, amit eurónak hívnak.

Az 5 Csillag is hasonló ígéretekkel futott be, de a mostani miniszterelnök-jelöltjük, Luigi Di Maio a kampányban finomította a korábbi forradalmi retorikát. Egyelőre félretette azt az ötletet, hogy népszavazáson kellene dönteni az olasz euróról. Igyekezett megnyugtatni az üzleti életet és a nemzetközi befektetőket is. Hétfőn azt mondta: „Olyan politikai erő vagyunk, amelyik az egész országot képviseli. Ezért vállaljuk a felelősséget, hogy kormányozzuk Olaszországot.”

Az euró-ellenes hangulatot folyamatosan korbácsolja, hogy az Európai Unió költségvetési szigort és rendszerszintű átalakításokat vár el az olasz gazdaságban. Az olasz államadósság a nemzeti össztermék 132,6 százaléka. Ez óriási adósság, Görögország után a második legnagyobb az unióban. A törvénybe foglalt elvárás 60 százalék körül van. Az uniós átlag 83,5 százalék.

A piac és a többi európai nemzeti kormány jogos félelme, hogy ha az olasz vezetés nem tudja kordában tartani az adósságot, a befektetők pánikba esnek, és az olasz bankrendszer és az állami szektor összeomlik. A görög költségvetést korábban úgy tudta egyenesbe hozni az Európai Unió, hogy ellátták Görögországot olcsó hitelekkel, és évtizedekre előre beosztották, hogy mikor mennyit kell visszafizetnie. Olaszország népessége és állami kiadásai viszont hatszor akkorák, a gazdasági termelése nyolcszor akkora, mint Görögországé. Ha ők rántják magukkal az eurót, nincs az a hitelkonstrukció, ami kihúzza a csávából a közös pénzt.

Ez viszont még messze van. A pártok vélt vagy valós terveinél és a gazdasági csődnél égetőbb probléma, hogy hónapokig nem áll föl felelős kormány Rómában.

Európai Bizottság: szeretnének bizonyítani

Az unió javaslattevő és ellenőrző testületének, az Európai Bizottságnak a vezetőit az keseríti el, hogy bizonytalanság jön, ráadásul pont akkor, amikor egy utolsó nagy dobásra készültek. Jean-Claude Juncker elnöksége alatt eddig majdnem minden elromlott, ami csak el tudott romlani az Európai Unióban. Görögország csődbe ment, az európai kormányok egymásnak ugrottak a menekültek miatt, Nagy-Britannia a kilépésre szavazott. Juncker és a csapata szeretné, ha nem csak ezek miatt lenne emlékezetes az ő nevükkel fémjelzett öt év, hanem azért is, mert sikerült egy olyan több éves költségvetést elfogadni, amelyik minden korábbinál jobban szolgálja az európai gazdaság hosszú távú érdekeit.

A költségvetésnek ők csak a terveit készítik el. Nem ők döntenek, hanem a nemzeti kormányok és az Európai Parlament, miután nagyjából másfél éven át tárgyaltak róla. Ha az egyik fontos nemzeti kormány hónapokra kiiratkozik ebből a tárgyalásból, mert nem tud megalakulni, az tökéletesen keresztbe húzza a Bizottság terveit.

A Bizottság az év eleje óta azzal pumpálja a sajtót és a kormányokat, hogy sietni kell a büdzséről szóló tárgyalásokkal, mert közeledik a 2019. júniusi EP-választás, és azelőtt már meg kellene egyezni. Erődemonstráció gyanánt kinevezték Juncker jobbkezét, az Európai Bizottság bulldogját főtitkárnak, akiről azt lehet tudni, hogy a falon is átmegy, ha az intézménye érdekeit kell védeni.

Azzal indokolják a sietséget, hogy ha nem készül el időben a 2021-től érvényes, hét évre szóló költségvetés, akkor egy csomó uniós program, például nagyszabású kutatási projektek finanszírozása le fog állni, amikor a mostani büdzsé kifut, az új pedig még nem indul be. Ez pedig rengeteg ember állásába kerülhet.

Valószínűleg azonban arról is szó van, hogy semmi kedvük nincs a következő politikai garnitúra kezébe adni a döntést arról, hogy hogyan működjön az Európai Unió 2026-ig. Lehet, hogy jövőre egy José Manuel Barrosohoz hasonló ambíciótlan figurát ültetnek az európai kormányfők az Európai Bizottság élére, akivel aztán kidolgoztatnak egy tíz százalékos büdzsé csökkentést, mert a saját országaikban nem akarnak packázni az EU-ellenes választói hangulattal. Lehet, hogy az Európai Parlamentbe kétszer annyi populista és euroszkeptikus képviselő kerül, mint ahány most ül bent, ők pedig boldogan meg is szavazzák a közös uniós programok leépítését. Az is lehet, hogy nem. De ki tudja, az Európai Bizottság sem lát a jövőbe, ezért sürgetik inkább most a megállapodást.

És amíg az Európai Bizottságnak az a dédelgetett célja, hogy kétszeresére vagy háromszorosára növelje az Erasmus+ képzési program és az európai kutatás-fejlesztés költségvetését, a mezőgazdasági támogatások és a korrupció melegágyának számító gazdasági felzárkóztatási támogatások kárára, addig nem tudunk rájuk haragudni ezért.

Franciaország: pedig szép terveink voltak

A francia elnök nem kevesebbet ígért a tavalyi megválasztásakor, mint hogy új alapokra helyezi az európai projektet „az emberek által és az emberekért”. Közös európai honvédelmet és határőrséget hozna létre. Európai szinten fejlesztené az oktatást és az egészségügyet. Felpörgetné a közös energiapiacot, például úgy, hogy elektromos vezetékekkel hozzáköti Spanyolországot a francia hálózathoz. Közös pénzügyi tranzakciós adót vezetne be. Széndioxid-adót vetne ki. Az európai innovációt izmosítaná az uniós innovációs ügynökségen keresztül. 28-ról 15-re csökkentené az uniós biztosok számát, ami azt jelenti, hogy egy adott időpontban nem lenne minden országnak képviselete a biztosok kabinetjében, de hatékonyabban működne a testület. És ami a legfontosabb: összehangolt költségvetést és közös pénzügyminisztert álmodott az eurózóna országainak. 

Ki lehet találni, hogy hány valósul meg ezekből a tervekből, hogyha Matteo Salvini lesz az olasz miniszterelnök, aki visszaállítaná az olasz lírát. Pedig biztatóan alakultak a dolgok a francia projekthez: Németországban összejött a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció, és az együttműködési szerződésüknek rögtön az első fejezetét Európa jövőjének szentelték. Ez nem jelenti azt, hogy mindent támogatnak Macron ötleteiből. Közös pénzügyminiszterről például hallani sem akarnak, de tennének pár lépést az eurózóna szorosabb együttműködése felé.

Általában akkor fogadnak el jelentős reformokat az Európai Unióban, amikor Franciaország és Németország egy húron pendülnek. Ez a feltétel most teljesül, de ha a harmadik legnagyobb uniós ország az esküdt ellenségük lesz a törekvéseikben, akkor egy darabig még minden marad a régiben.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !