„A lengyel kormány csak a belpolitikai csatákban hasznos eszközt és pénzforrást lát az Európai Unióban. A valódi európai értékeket kizárólag Varsó és Budapest képviseli a szemükben, de hogy valójában ki is a visegrádi térség vezető ereje, abban már nem értenek egyet. Sőt, előszeretettel használják egymást saját érdekeik mentén Brüsszelben” – állítják lengyel egyetemi kutatók, akik Lengyelország Európa-politikájáról hamarosan megjelenő tanulmányuk apropóján beszélgettek az EUrologussal.

A poznańi Adam Mickiewicz Egyetem (UAM) által vezetett kutatás során Budapesten, Brüsszelben, Londonban és más európai fővárosokban készítettek interjúkat a lengyel Európa-politikára rálátó politikusokkal és minisztériumi szakértőkkel. A hároméves munkát lezáró tanulmány novemberben jelenik meg, a főbb eredményekről pénteken tartottak előadást Brüsszelben.

Ki itt a főnök?

A 2015-es kormányváltás előtt szó sem esett a lengyel vezetésben arról, hogy az országnak különutas politikát kellene vinnie az EU-ban, magyarázta a lublini Maria Curie-Skłodowska

Egyetemen oktató Piotr Tosiek. A Jog- és Igazságosság (PiS) párt azonban hamar kinyilvánította, hogy a Lengyelország számára az uniós tagság előnytelen. Helyette egy regionális együttműködést javasoltak az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő tíz uniós tagállamból. Az volt az elgondolás, hogy ez először az EU-n belül működhetne egyfajta lobbicsoportként, és később akár önálló gazdasági pályára is állhatna.

Ha pedig ez nem sikerülne, a visegrádi négyek (V4), vagyis Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország szövetsége is megteszi, gondolták. Tosiek szerint nem sokkal a kormányalakítás után a lengyelek a színfalak mögött a három másik ország értésére adták, hogy V4-et a saját céljaikra akarják felhasználni. Ha valóban így történt, érdekes belegondolni, hogy vajon mit szólt hozzá Orbán Viktor, akinek szintén vannak saját érdekérvényesítési tervei a visegrádi országokkal.

A Lajtán túlról viszont máshogy látszanak az erőviszonyok.

A nyugat-európai diplomaták és a brüsszeli döntéshozók is nyilvánvalóan Lengyelországot tartják a régió vezetőjének. Ezt nyíltan soha nem mondanák ki, mivel az politikai bonyodalmakhoz vezetne, de ez az igazság

– mondta Jarosław Jańczak, az UAM egyetemi tanára. Meglepő módon nemcsak az ország méretével arányosan nagyobb erőforrásai miatt gondolkodnak így Nyugat-Európában. „Az interjúkból kiderült, hogy nyugat-európai kormánytisztviselőknek sokszor fogalmuk sincs a kelet-közép-európai valóságról, így kapóra jön nekik, ha egy lengyel kollégával tudnak beszélni, aki jobban megérti majd a magyarokat, cseheket és szlovákokat” – magyarázta Jańczak.

Bár ezt nem kötik mindenki orrára, a lengyelekkel kapcsolatban a magyar külpolitikai döntéshozóknak sincsenek illúzióik.Piotr Tosieknek tavaly februárban egy fideszes parlamenti képviselő elismerte, hogy a magyar politikában igenis létezik olyan elvárás, miszerint Lengyelország álljon a közép-kelet-európai térség élére. A magyar külügyminisztérium egyik munkatársa a kutatáshoz adott interjújában kifejtette:

Orbán lehet ugyan a V4 szellemi vezetője, de Magyarország túl kicsi tagállam ahhoz, hogy a régió vezetőjévé váljon.

Csak eszköz a kezükben

A magyar miniszterelnököt sem kell félteni, és ezt Varsóban is jól tudják Jańczak szerint:

Orbán minden európai csúcs után úgy áll fel, mint aki megnyerte a csatát. Mosolyog, mindenkivel kezet ráz, és úgy tesz, mintha keresztülverte volna a többieken a magyar érdeket.

A legfőbb szövetségesnek tekintett lengyel kormánynak például kifejezetten rosszul esett márciusban, mikor a magyar miniszterelnök hiába ígérte meg, hogy nem támogatja a mostanra ellenzékbe szorult Polgári Platform (PO) egykori miniszterelnökének, Donald Tusknak újraválasztását az Európai Tanács élére. Orbán végül a győzteshez csatlakozott, Lengyelország pedig egyedül maradt.

Magyarország okosan használja Lengyelországot az Európa-politikában. Budapest szeret Varsó háta mögé bújni egy-egy vitás kérdésben. Például a migrációval kapcsolatban Lengyelországnak nem volt olyan súlyos kifogása, mint Magyarországnak, Budapest mégis Varsót tolta maga előtt, hogy szólaljon fel az ügyben

– jegyezte meg Adam Jaskulski, az UAM adjunktusa.

Az Orbán-kormányhoz hasonlóan a PiS is Nagy-Britanniát nevezte meg legfontosabb európai politikai partnerének a Brexit előtt. Ezzel szemben a lengyel politológusoknak adott interjúkból kiderült: Nagy-Britannia második vonalbeli partnerként kezeli Lengyelországot.

Tisztában vannak vele, hogy Lengyelország uniós tagállam, de meggyőződésük, hogy az igazi játékot egy magasabb szinten játsszák. Franciaország, Németország, és esetleg az uniós intézmények számítanak nekik

– tette hozzá Jaskulski.

Ezt a hozzáállást támasztja alá Politico című brüsszeli lap pénteki információja is, miszerint szlovák és cseh kormányok kifejezetten aggasztónak tartják magyar és lengyel kollégáik nemzeti szuverenitást és az uniós döntéshozatalban a tagállamok szerepének erősítését propagáló nézetét. Mivel még mindig jobbnak tartják, ha a brüsszeli bürokratákkal kell egyezkedniük, mint a nagyfiúknak számító Berlinnel és Párizzsal.

Franciaország hozzáállása valamivel barátságosabb. Hasznos partnernek tartják a lengyeleket, akikkel – bár nem értik az EU értékeit – bizonyos kérdésekben, például a közös agrárpolitikában igenis együtt lehet működni. 

Leginkább Németországról mondható el, hogy dacára a konfliktusoknak, szövetségesként kezeli a kelet-közép-európai országokat. Történelmi okokból Berlin felelősnek érzi magát a térség sorsáért, és komoly gazdasági-politikai érdekeik is meghúzódnak a háttérben. „A lengyel kormány retorikájában viszont ez úgy csapódik le, hogy Németország Lengyelországot használja eszközként, hogy a saját érdekeit érvényesítse, az ellenzéki PO pedig a németek trójai falova” – állította Piotr Tosiek.

Az igazi Európa

Sajnálni azért nem kell a lengyel kormányt. „A PiS világosan látja, hogy az európai politika semmilyen módon nem vág egybe az elképzeléseikkel, és ideológiai szempontból erősen megkérdőjelezik az európai projektet és annak értékeit. De tudják, hogy a támogatások és az uniós munkavállalás lehetősége miatt az EU hasznos számukra.

A belpolitikai csatákban is csodás, hogy mindenért Brüsszelt lehet hibáztatni

– magyarázta Adam Jaskulski.

A harc másik vetülete a Kelet és a Nyugat közti szembenállás. Míg az EU-csatlakozás előtt gyakran érezték úgy a kelet-közép-európai diplomaták, hogy a nyugati partnerek úgy tekintenek rájuk, mint akiket meg kell tanítani késsel-villával enni, mára fordult a kocka. 

Legalábbis a lengyel politikai elit így érzékeli. Hisznek abban, hogy az elmúlt négy-öt évtizedben a hagyományos európai értékek és intézmények elkezdtek összeomlani. „A Jog és Igazságosság szemében mi, vagyis Lengyelország és Magyarország maradtunk az egyetlen igazán európai régió, és tőlünk függ Európa jövője. A hasonlattal élve: a kés és a villa nyugatról jött, de már csak mi, magyarok és a lengyelek tudjuk használni” – mondta végül Jarosław Jańczak.