Koronavírus: karanténba vonul az EP elnöke
- Orbán Viktor osztrák szövetségese megerősítette, kivel tervez koalícióra lépni
- Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
- Radikális váltás Németországban: a bűnözőket és terroristákat a lehető leggyorsabban kitoloncolják
- A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél
- Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
- Bejelentette lemondását a dél-koreai közlekedési miniszter a Jeju Air katasztrófája miatt
- Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen
- Két holttestet találtak egy repülőgép futóművében az Egyesült Államokban
- Változások jönnek a McDonald’snál, mégsem annyira fontos a sokszínűség
- Meghalt Jean-Marie Le Pen
Frissítés: Koronavírust diagnosztizáltak egy olyan külsős óraadónál, aki az Európai Parlamentben tanít - derült ki abból az értesítésből, amelyet az intézmény dolgozóinak küldtek szét kedden. A levél szerint külön szóltak azoknak az alkalmazottaknak, akik a tanár órájára jártak, hogy fennáll a fertőzésveszély és vizsgáltassák ki magukat. (Az EP dolgozói különböző tréningeken és nyelvórákon vehetnek részt a munkahelyükön.)
Karanténba vonul az Európai Parlament elnöke, David Sassoli, és brüsszeli otthonából dolgozik majd – jelentette be a politikus kedden. Sassoli az olasz kormány hétfő este ismertetett döntésének hatására döntött úgy, hogy 14 napig nem megy emberek közé, és ugyanezt várja el a többi olasz képviselőtől is.
Az Olaszországban egyre súlyosabb járványhelyzet miatt határozott úgy Giuseppe Conte miniszterelnök, hogy gyakorlatilag az egész országot lezárják, és kiterjesztik a korábban bevezetett korlátozó intézkedéseket. Mivel Sassoli nemrég Olaszországban járt, biztonságosabbnak tartja, ha önkéntes karanténba vonul.
A Parlament továbbra is ellátja a feladatát. Egy vírus sem állíthatja meg a demokráciát
– üzente Sassoli.
Az Európai Parlament több komoly óvintézkedést tett az elmúlt időszakban a járvány megfékezése érdekében: először a látogatókat tiltották ki, majd a Strasbourgba utazás helyett Brüsszelben maradtak a plenárisra, végül pedig egynaposra rövidítették az ülést.