Index Vakbarát Hírportál

Kemény menet lesz, hogy ki fizesse a járvány utáni talpraállást

GettyImages-1202303548
2020.05.22. 12:52

Az Európai Bizottság jövő szerdán fogja bemutatni a 2021-27-es uniós költségvetés tervezetét, amelynek nemcsak a hagyományos uniós politikaterületeket kell majd finanszíroznia, hanem a koronavírus utáni gazdasági talpraállítást is. A javaslatnak számos, egymásnak sokszor ellentmondó szempontot kell kielégítenie. Így ha csak nem mellékelnek a dokumentumhoz egy aranytojást tojó tyúkot is, a tagállamok és az Európai Parlament még hosszú hónapokig vitatkozhatnak róla anélkül, hogy akár csak közelébe jutnának a megoldásnak.

Az Európai Parlament múlt héten elfogadott határozatában egy 2000 milliárd eurós kárenyhítési alapot sürgetett. Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai uniós biztos korábban 1500 milliárdot emlegetett sajtóinterjúkban, míg kedden Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság gazdaságért felelős ügyvezető alelnöke 1000 milliárd feletti összeget ígért az uniós gazdasági- és pénzügyminiszterek videókonferenciáját követő sajtótájékoztatóján.

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök közös javaslatukban ellenben jóval ezalatt az összeg alatt, 500 milliárd euróra árazták be a helyreállítási alapot. Ez az összeg negyede az EP tervének, fele-harmada a Bizottság várható javaslatának, ám 

az uniós költségvetési tárgyalások korábbi tapasztalaiból kiindulva az is nagy eredmény lesz, ha ezt sikerül majd az uniós döntéshozóknak elfogadniuk.

Miből telik az EU-nak a válságkezelésre?

Leegyszerűsítve a helyzetet: az Európai Uniónak arra és akkor van pénze, amire és amennyiben a tagállamok adnak neki.

Az uniós költségvetés 70 százaléka érkezik közvetlenül az országok bruttó nemzeti jövedelme (GNI) alapján megállapított tagállami befizetésekből. Emellett az uniós országok az áfa-bevételeik bizonyos részével támogatják az uniós költségvetést, ami további mintegy 12 százalékkal gazdagítja a közös kasszát.

Az EU valóban önálló bevételének csak a maradék durván 18 százalék tekinthető, amely cukoripari illetékből, vámbevételekből és különböző bírságokból származik. (Ezek beszedésére is a tagállamok adtak felhatalmazást a különböző szerződésmódosítások alkalmával, mikor lemondtak az önálló kereskedelem vagy versenypolitika jogáról, és az EU-nak adtak kizárólagos hatáskört ezeken a területeken.)

Ebből következik, hogy a válságkezelésre akkor lehetne többet fordítani, ha a tagállamok többet adnának be a közösbe. Ám egyes országoknak – például Olaszországnak vagy Spanyolországnak – nemhogy korlátozottak a lehetőségei a gazdasági krízis miatt, hanem éppen ők szorulnak segítségre. Mások – például Ausztria, Hollandia vagy Finnország – eddig is a költségvetési szigort és a takarékosságot tartották szem előtt, és ódzkodtak attól, hogy többel járuljanak hozzá az uniós költségvetéshez.

Miből fizessék a gazdasági helyreállítást?

Ezt az ellentétet oldhatná fel, ha az EU hitelből finanszírozná a gazdasági helyreállítást. Azonban mivel elegendő önálló bevétele és jogköre sincs ehhez, ebben az esetben is a tagállamoknak kell erre felhatalmazást adniuk és garanciát vállalniuk.

Spanyol, francia és olasz vezetéssel összesen 9 uniós kormány azt szerette volna elérni, hogy a gazdasági talpraállítást közös eurókötvények kibocsátásából finanszírozzák. Ez a megoldás különösen kedvező lett volna a mediterrán országoknak, akik a közös kötvények segítségével jóval olcsóbban juthattak volna forrásokhoz, mintha önállóan vettek volna fel hitelt. Ugyanis a hagyományosan magas államadóssággal és strukturális problémákkal küszködő gazdaságok csak nagyon magas kamatokkal kapnak kölcsönt, míg a németek pedig majdhogynem ingyen.

Azok a gazdaságilag jól teljesítő, a költségvetési fegyelmet erősen tartó tagállamok azonban, akiknek a részvétele a közös eurókötvények kamatait levitte volna, nem akartak közös adósságba bonyolódni a válság nélkül is igen ingatag lábakon álló gazdaságokkal attól való félelmükben, hogy végül nekik kell a teljes cehet állniuk, vagy az egyszerinek szánt mentőcsomag állandó költségvetési transzferekké alakul hosszútávon.

Legutóbbi videókonferenciájukon az uniós állam- és kormányfők arra a kompromisszumos megoldásra jutottak, hogy az Európai Bizottság veszi majd fel a hitelt, amelyhez minden tagállamnak garanciát kell vállalnia. Bár még csak homályos elképzelések szivárogtak ki, de a gyakorlatban ez valahogy úgy nézne ki, hogy mint a korábbi években, a tagállamok elfogadják a költségvetést, ami – tételezzük fel – a uniós GDP 1,2 százalékára rúg. Ezen felül mondjuk a GDP legfeljebb 2 százalékáig pedig néhány évig kezességét vállalnak a Bizottság által felvett hitelek visszafizetésére. Ez a példánkban a GDP 0,8 százalékát jelentő rés jelentené a pénzügyi mozgásteret a gazdasági talpraállításhoz szükséges hitelhez.

Sokkal kisebb volumenben szintén a Bizottság vett fel hitelt, mikor az EU 2010 és 2015 között a válság sújtotta Írországot, Portugáliát és Görögországot segítette ki, és ugyanezt javasolta áprilisban is a Bizottság a 100 milliárd eurós munkahelyvédelmi támogatás fedezetének.A koronavírus miatt kieső fizetéseket uniós kasszából kipótló programtervezetet kedden hagyták jóvá az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek.

Kölcsönt vagy támogatást adjanak?

A munkahelyvédelmi programot finanszírozó hitelkeret negyedéért – azaz 25 milliárd euróért – a tagállamoknak a gazdasági teljesítményük arányában garanciát kell vállalniuk. Eredetileg már egy hónappal ezelőtt jóvá kellett volna hagyniuk a minisztereknek a tervet, de a költségvetési fegyelem és takarékosság egyik legnagyobb harcosának számító finn kormány egészen addig nem tudott az uniós programra rábólintani, míg meg nem kapta erre a felhatalmazást a finn parlamenttől. 

Az is problémaforrás, hogy a SURE munkahelyvédelmi alap és a 2010-es évek mentőcsomagjai esetében is a tagállamoknak nyújtott hitelekről van szó: az Európai Bizottság a nemzetközi pénzügyi piacokon felvett hitelből kölcsönt adott és fog adni az érintett tagállamoknak, akiknek ezt vissza kell fizetniük. Ezzel szemben az új keretköltségvetéshez kötött helyreállítási alapnál a mediterrán államok azt szeretnék, hogy vissza nem térítendő uniós támogatásokból álljanak, ne pedig visszafizetendő kölcsönökből. Merkel és Macron javaslata nem tér ki részletesen a kölcsönök és a támogatások arányára, ahogy az Európai Bizottság vezető szóvivője, Eric Mamer is csak annyit tudott elárulni a jövő héten bemutatandó tervről, hogy

megfelelő egyensúlyban lesznek benne a hitelek és a támogatások.

Német részről már ez is nagy engedménynek számít, hogy legalább részben belemennének a támogatások rendszerébe. Azonban úgy tűnik, a többi takarékos állam továbbra is csak kölcsönt lenne hajlandóak adni a bajbajutott gazdaságoknak. Sőt, Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán azt ígérte, hogy még a héten előáll egy olyan javaslattal, amellyel ki lehet kerülni a közös hitelfelvételt is. Azt pedig borítékolni lehet, hogy ez nagyon nem fog tetszeni a déli államoknak.

Miről kell még megegyezni?

Bár a tagállamok közti kompromisszumot szolgálta, hogy a gazdasági mentőcsomagot összekötötték a hétéves költségvetéssel, az „árukapcsolással” automatikusan egy sor olyan problémát is újra a felszínre hoztak, ami már a koronavírus előtt is erősen megosztotta az uniós országokat. 

Így a gazdasági mentőcsomag sorsa attól is függ, hogy az uniós költségvetés többi tételéről képesek lesznek-e az érintettek megegyezni.

Az uniós állam- és kormányfők már februárban sem tudtak megállapodni a költségvetés előző verziójáról. A jelenleg észak-dél ellentétre egyszerűsített vitában korábban szerepet játszott például az is, hogy nem értettek egyet a tagállamok abban, mekkora legyen a költségvetés nagysága, mennyit fizessenek bele az egyes országok, és a helyzetet súlyosbította, hogy Nagy-Britannia távozása komoly űrt hagy a költségvetésben.

Magyarország szempontjából különösen fontos, hogy a költségvetés modernizálásának jegyében az előző javaslatok a kohéziós támogatásokat a teljes költségvetés 36 százalékáról 29 százalékára csökkentették volna azért, hogy a megtakarításból fedezze az Európai Bizottság új politikai prioritásait, például a klímavédelmet és a digitális gazdasági átállást. Ha ez az elképzelés megvalósulna, akkor az észak- és nyugat-európai tagállamok is jóval több forráshoz juthatnának, mint korábban, hiszen a kohéziós támogatásokból főként a déli és keleti országok részesültek a gazdasági felzárkóztatás érdekében.

Szintén fontos szempont és komoly konfliktusforrás, hogy 

az Európai Bizottság továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az új költségvetésben az uniós támogatások kifizetésénél vegyenek figyelembe egy jogállamisági és korrupcióellenes kritériumrendszert is

– mint ezt Věra Jourová európai értékekért és jogérvényesülésért felelős biztos is megerősítette az Európai Parlamentben a magyar koronavírus-törvényről és jogállamiság helyzetéről rendezett vitán.

Ki dönthet az uniós költségvetésről?

A végleges megoldást minden uniós országnak támogatnia kell, ha csak egy tagállam is vétózik, akkor az egész terv bukik. Ráadásul az Európai Parlamentnek a nemzeti kormányokat tömörítő Európai Unió Tanácsával azonos jogai vannak a költségvetési eljárásban.

Tehát ez az intézmény is megakaszthatja a folyamatot, ha nem tetszik a képviselőknek az alku. Hogy ezt meg is fogják tenni, azt az elmúlt hetekben többször is nyilvánvalóvá tették. Legutóbb a múlt héten elfogadott állásfoglalásuk kapcsán jelentette ki az intézmény elnöke, David Sassoli, hogy

aktívan részt akarnak vállalni a tárgyalásokban, és a tagállami kormányok ne is álmodjanak arról, hogy az EP-képviselők majd akármire rábólintanak.

A 2000 milliárd eurós gazdasági csomagon kívül a környezetvédelemre, digitális kihívásokra, kohéziós politikára és társadalmi felzárkóztatásra is áldozó uniós költségvetést követelő EP-nek alapjában véve igaza van abban, hogy mi mindenre lenne szükség az EU-ban. Ám egy aranytojást tojó tyúk hiányában az EP tárgyalópozíciója a valóságban mégsem egyenlő a kormányokéval, hiszen – ahogy a cikk elején rámutattunk – az uniós költségvetés oroszlánrésze a tagállami befizetésekből érkezik. 

Ennek megfelelően jövő szerdától újraindulnak majd a kemény alkudozások, miután az Európai Bizottság bemutatja az új költségvetést. Ha a következő egy hónapban sikerül valamiféle előzetes kompromisszumra jutniuk a diplomatáknak, akkor az állam- és kormányfők június közepén esedékes csúcstalálkozójukon vitatják majd meg a tervezet. Ehhez ideális esetben már személyesen fognak találkozni, ugyanis abban legalább mindenki egyet ért, hogy ilyen horderejű kérdésről videókonferencián nem lehet tárgyalni.

De még így is nagyon bizonytalan, hogy belátható időn belül egyezségre jutnak-e. Így az EP már azt javasolja, legalább fogadjanak el egy ideiglenes költségvetést 2021-22-re.

Szóljon hozzá a Facebook-oldalunkon!

(Borítókép:  Az Európai Unió vezetői megvitatják az EU következő hosszú távú költségvetését  2020. február 21-én, Brüsszelben.  Fotó: Thierry Monasse / Getty Images)

Rovatok