Az Európai Bizottság elnézést kért, mert elnöke politikai kampányhoz adta az arcát
- Halálra taposták egymást a zarándokok Újdelhiben, legalább tizennyolcan meghaltak
- Magyar és cseh neonácik is részt vettek egy drezdai felvonuláson
- Több tízezren tüntettek a szerb kormány ellen
- Donald Trump különmegbízottja bemondta, amit Zelenszkij hallani sem akar
- Dél-Koreában épül a világ első lebegő városa
- 18+Véletlenszerűen kezdte el szurkálni a járókelőket egy szíriai férfi Ausztriában, egy 14 éves fiú meghalt a támadásban
- Puntföldtől a Vatikánig, avagy hogyan lett Észak-Szomália az Iszlám Állam egyik globális központja
- Egy asszony és kétéves kislánya belehalt a müncheni gázolásban elszenvedett sérüléseibe
- Kannabiszos gumicukrok miatt letartóztattak egy amerikai állampolgárt Oroszországban
- Amerika kijelentette, Európa nem vesz részt az ukrajnai béketárgyalásokon
Az Európai Bizottság elnézést kért, miután Ursula von der Leyen, a testület elnöke a vasárnapi horvátországi választások alkalmával, más jobboldali politikusokkal együtt, videoüzenetben támogatta a végső győztes konzervatív Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ), megszegve ezzel a politikai semlegességre vonatkozó uniós szabályokat.
Eric Mamer, a bizottság szóvivője az elnököt érő kritikák után az MTI által idézett közleményében hangsúlyozta, hogy Von der Leyen nem hivatalos, hanem személyes minőségében beszélt a videofelvételen (mondjuk ez a megkülönböztetés már csak azért is érthetetlen, mivel Von der Leyen soha nem került volna videóra, ha nem lenne az, aki), és sajnálatát fejezte ki azért,
hogy ez nem vált egyértelművé a közzétett változatban.
Von der Leyen - Németország volt honvédelmi minisztere, a Kereszténydemokrata Unió tagja – a felvételen az EU zászlajával a háttérben beszélt, és neve alatt “az Európai Bizottság elnöke” titulus jelent meg. A videón feltűnik Dubravka Suica, a brüsszeli testület alelnöke, az osztrák kancellár, valamint a lett és a bolgár miniszterelnök is.
Az Európai Bizottság magatartási kódexe előírja a tisztviselők számára, hogy tartózkodniuk kell minden olyan politikai párt nevében tett nyilvános nyilatkozattól, amelynek tagjai, kivéve, ha indulni akarnak a választáson.