Index Vakbarát Hírportál

Óriás hiszti tört ki az európai napelemgyártók közt, miután Brüsszel dömpingárazást hagyott jóvá a kínai exporttermékekre.

Kiborultak az európai napelemgyártók azon, hogy az Európai Bizottság megegyezett a kínaiakkal a termék áráról, miközben pár hete védővámmal fenyegette meg az ázsiai óriást, mert Brüsszel szerint a kínai napelemeket dömpingáron értékesítették. A kereskedelmi EU-biztos viszont arra panaszkodott, úgy nem lehet tárgyalni, hogy a tagállamok közben akadályozzák a bizottság érdekérvényesítését.

A hétvégi egyezség értelmében minimum importárakat állapítanak meg: a kínai napelemeket évente összesen 7 gigawattig vámmentesen értékesíthetik, 0,56 eurócent/wattnál nem alacsonyabb áron. E felett, illetve az ennél alacsonyabb áron eladott termékekre 47,6 százalékos büntetővám érvényes. Ez viszont az európai gyártók szerint pont az az alacsony dömpingár, ami sérti az ő érdekeiket, és ami miatt az egész ügy elindult. A bizottság korábban 1,12 eurós árról beszélt, mely az európai cégek kárait enyhítené.

Az európai napelemgyártókat képviselő Prosun már közölte: keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a bizottság döntése ellen. Szerintük a megállapodás ellentétes az uniós joggal, és veszélyezteti azt az iparágat, amely már így is 15 ezer munkahelyet épített le az állami támogatásokat élvező kínai cégekkel szembeni szerintük nem fair versenyben. A napelem gyártók szerint világos, hogy a bizottság célja az volt, hogy mielőbb lezárja a tárgyalásokat, és hogy engedtek a kínaiak zsarolásának. A végső megoldást a kínai kereskedelmi kamarán keresztül az exportőrök ajánlották. A zsarolás vádjában lehet valami, hiszen a napelemes uniós dömpingvám június elejei bejelentése után nem sokkal Peking közölte: dömpingvizsgálatot indítanak az európai borexportálókkal szemben, amivel Magyarországot is megszivathatják. A kínaiaknak egyébként közel 80 százalékos a részesedése az európai napelempiacból.

Karel De Gucht, kereskedelemben illetékes EU-biztos azt mondta, az európai cégek felelőssége, hogy versenyképesebbek legyenek. Szerinte a megoldás megszünteti az európai piacnak okozott károkat. A biztos utalt arra, nem érezte minden tagállam támogatását a bizottság a tárgyalások során. Bizonyos tagállamok nem akartak rontani a viszonyukon Kínával a válság közepette. Angela Merkel német kancellár azt mondta májusban, hogy a berlini kormány konkrétan használja majd befolyását annak érdekében, hogy a kínai exportőröket ne sújtsák állandó vámmal. Hoppá! A tagállamok decemberben szavaznak majd arról, hogy véglegesítik-e az egyezséget, ami elvileg 2015-ig szól.



Bevált recepten ne változtass - gondolhatják az Európai Bizottság politikai tanácsadói, amikor a jövő évi EP választások és az új Európai Bizottság felállítása előtt megint a közös politikák legnépszerűbbikével, a roamingdíjak immár teljes felszámolásával kacérkodnak.

Európa távközlési mamutjai csak azt gondolták, hogy számukra Viviane Reding volt a leggyűlöltebb politikus a digitális agendáért felelős biztosi székben. Erre utódja, Neelie Kroes a napokban finoman bedobta: szeptemberben jön a következő EB távközlési csomag, mely egyenesen az EU-n belüli roaming díjak teljes felszámolásával kecsegtet.

Közben persze hatalmas színpadi siratókellékek közepette krokodilkönnyeket hullatnak az európai szolgáltatók, akik nem elég, hogy az utóbbi években keményen megcsappant bevételekkel és szigorodó szabályozással voltak kénytelenek együtt élni, erre most jön az újabb fekete leves.

Mindezt úgy, hogy július elején az uniós trösztellenes hatóság is rájuk szállt. A vád: piaci erőfölénnyel való visszaélés. A vizsgálódás egyebek mellett az Orange, a Deutsche Telekom és a Telefonica cégeket érintette. Közelebbről arról van szó, hogy a telekomcégek a konkurencia piacra lépésének megakadályozása érdekében vélhetően visszaélnek a pozíciójukkal amikor a nagybani internet hozzáférésre szerződnek olyan ügyfelekkel, mint a Google, az Apple vagy a webes forgalmat a kontinensek között bonyolító szolgáltatók.

A volt mamut mobilszolgáltatókat tömörítő európai lobbiszervezet, az ETNO eközben olyan reformokat szeretne, mely segíti a lemaradóban lévő szupergyors szélessáv terjedését és a 4. generációs mobil hálózatok kiépítését.

Ezek szükségességét jelzi, hogy az előbbiekhez mindössze az európaiak 2 százaléka csatlakozik, az utóbbiakból is az EU globális részesedése mindössze 6 százalék.

Most meg még ez is

Eközben Kroes szerint az európai távközlési szektor töredezettsége miatt a fogyasztókat és a vállalkozásokat igazságtalan költségekkel és díjtételekkel bünteti jelenleg a piac. Hogy lehet valami abban, amit a holland biztos mond, azt az EUrologus szerint jól érzékelteti, hogy a területileg jóval nagyobb Oroszországban is bárki vehet roamingmentes simkártyát  annak ellenére, hogy a két kontinensnyi ország helyi szolgáltatói közt barangolási díjat fizet a telefonáló.

Egy igazi egységes piacon nincsenek mesterséges roaming díjak, az irritáló, igazságtalan s a múltba kell száműzni - tette hozzá a napokban egy brüsszeli meghallgatáson Kroes, - aki szerint sokszor az utolsó dolog, amely még emlékeztet a belső határokra, az a telefon a zsebünkben.

Az EB azonban nem diktátummal akarja elhozni a roamingdíj mentes szép új világot, helyette a verseny eszközét veti be. Ehhez úgy szeretnék az uniós szabályozást módosítani, hogy hazai mobil és adatforgalmi előfizetésünket bárhol az EU területén használhassuk. Magyarán ahogy a nemzeti piacokon is a verseny nyomta le az árakat, úgy a roamingot is a verseny törölje el.

Tikkasztó meleg van Brüsszelben, de ennek ellenére javában megy a találgatás, ki, hogyan, hova helyezkedik a jövőre esedékes európai választások előtt és után. A helyzetet bonyolítja, hogy jövőre lejár a NATO főtitkára, a dán Anders Fogh Rasmussen mandátuma is.

Még egy meló, amire be lehet jelentkezni.

Brüsszeli pletykák szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szemet vetett a NATO-főtitkári posztra. A bizottság élén már a második mandátuma végén jár, s ugyan valószínűleg szívesen elvállalná harmadszorra is az ötéves megbízatást,

a tagállamok vezetőinek pont elege van már az  EU-csúcsokon órákig tartó powerpointos prezentációiból, így valószínűleg a portugál politikusnak mennie kell.

Na, de nem kell feltétlenül Brüsszelből is elköltöznie. Szerdán két EU-biztos oldalán mutatta be az "Egy versenyképesebb és hatékonyabb európai védelmi és biztonsági szektor felé" című legújabb bizottsági kezdeményezést, amikor a Financial Times tudósítója nem átalkodott megkérdezni Barrosótól, hogy szeretne-e NATO-főtitkár lenni.

Barroso lényegében nem válaszolt, de nem is cáfolta, hogy lennének ilyen ambíciói.

A Twitteren logó brüsszeli tudósítók ezzel gyorsan teleszórták egymás üzenőfalát, hiába próbálkozott a bizottság szóvivői szolgálatának vezetője gátat szabni a Twitteren eluralkodó megállapításnak, miszerint Barrosóval akkor számolni kell a NATO-főtitkári poszt jelöltjei között.

A volt dán kormányfőt, Rasmussent egyébként szintén az európai színtéren emlegetik, mint lehetséges főszereplőt. Mivel liberális, és kicsi az esélye, hogy a liberálisok nyerjenek az európai választásokon, így egyelőre nehéz elképzelni (hacsak az európai parlamenti és tagállami dealek nem szólnak közbe), hogy a bizottság élén lássuk 2014. során.

Viszont felmerült a neve, mint Herman Van Rompuy utóda az Európai Tanács állandó elnökének székében.

Van Rompuy az első politikus, aki ezt az újonnan létrehozott posztot betölti, és széleskörű elismerésre tett szert - még Orbán Viktor is rendszeresen hangot ad annak, mennyire nagyra tartja Van Rompuyt. A politikus, lévén belga, a háttérben való menedzselés, a konszenzusteremtés nagymestere.

A startpisztoly mindenesetre eldördült, őrülten megy a helyezkedés. Ebben egyébként a leggátlástalanabb Viviane Reding EU-biztos, aki nemrég Szófiában közölte: "Ideje, hogy az Európai Bizottság élére nő kerüljön." Pillanatig sem kétséges, kire gondolt.

Minden mélymagyar legnagyobb brüsszeli kedvence, Viviane Reding ezúttal a bolgár fővárosban állt a negyven napja tartó korrupcióellenes tüntetők mellé.

Egy élőben sugárzott kétórás szófiai tévévitán az igazságügyért és állampolgári jogokért felelős biztos úgy fogalmazott, nagyon megérintette a bolgárok korrupció elleni kiállása és az ország demokratikusabbá tételéért folyó akciójuk.

Bolgárok egy csoportja eredetileg részben azért ment utcára, hogy nemtetszését fejezze ki a bolgár nemzetbiztonsági főnöknek javasolt 32 éves parlamenti képviselő, Deljan Peevszki jelölése kapcsán, aki semmiféle hírszerzési tapasztalattal nem bír. A Peevszki család kezében van viszont a legnagyobb bolgár médiaholding.

S ugyan a kormány időközben visszavonta a népharag csillapítása érdekében jelölését, tüntetők múlt héten előbb a szófiai német nagykövetség előtt gyülekeztek, hogy nagyobb figyelmet harcoljanak ki maguknak a többi uniós tagállam nyilvánossága előtt. A követség előtt egy “berlini fal” imitációt rögtönöztek, szimbolizálva a bolgár kormány és az üzleti mogulok, oligarchák közti összezárást.

A tüntetések keddre, ahogy arról anyánk, a 444 is beszámolt, parlamenti blokáddá bővültek, melyből csak hajnalban sikerült a szófiai rendőrségnek kiszabadítania több, mint száz képviselőt és néhány minisztert.

Reding ráadásul olyan kijelentésekre ragadtatta magát, mint, hogy a modern demokráciák és erős gazdaságok nem férnek meg az oligarchákkal.

Arra persze nem tért ki, hogy a brüsszeli átláthatóságért harcoló szervezetek évek óta hiába kérik az EB-t, hogy tegye kötelezővé az EU-nál lobbizó cégek és szervezetek regisztrációját az uniós lobbi nyilvántartásban, melyre az uniós végrehajtó testület nem sok hajlandóságot mutat.

Reding kijelentését egyébként az Európai Bizottság rendes napi sajtótájékoztatóján megpróbálták önálló akcióként értelmezni a szóvivők, akiknek a luxemburgi oroszlán magánakciói rendszeresen feladatot adnak.

Olivier Bailly szóvivő szerint Reding általában fogalmazott meg véleményt a korrupcióval kapcsolatban, és nem állt egyik oldalra sem a bolgár belpolitikában.

Az EB-nek amúgy kapóra jöttek a tüntetések, mivel 2006. óta nem sikerül lezárni a két ország igazságügyi reformját, illetve a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén tett lépéseket mérő uniós mechanizmus munkáját. Reding azt sem titkolta, hogy nincsenek ugyan erősebb jogi eszközök a Bizottság kezében, hogy nagyobb transzparenciára bírja a bolgár kormányt, ezért a mechanizmus mindaddig hatályban marad amíg nem tapasztal érdemi javulást Brüsszel. A monitoring eljárás egyik hatását pedig a bolgárok saját bőrükön is érzik, mivel évek óta csak ígérik neki, hogy belépést nyernek a schengeni övezetbe.

Egyre gyakrabban hallani Brüsszelben, hogy valamit nem lehet megcsinálni, elfogadni,

sőt, még csak rágondolni is csak óvatosan,

mert szeptember végén Németországban választást tartanak. Sokak szerint Németország ahelyett, hogy az EU motorjaként előrevinné az integrációt, inkább nemzeti érdekeinek megfelelően fékezi azt. Legutóbb az EU adatvédelmi irányelve, illetve a gépjárművek szén-dioxid kibocsátásának szabályozása kapcsán vált egészen egyértelművé a mindent elsöprő német lobbi ereje.

Az adatvédelmi irányelv körüli vita már jóval azelőtt fellángolt, hogy a kiugrott NSA dolgozó nyilvánosságra hozta volna az amerikai PRISM rendszert leleplező előadást, amelyből kiderült:

az összes európai ország közül Németország állt a legintenzívebb megfigyelés alatt.

Az adatvédelmi jogszabály – amelyhez már eddig is több mint 3000 módosító javaslatot tettek az Európai Parlamentben – ezzel az epizóddal az őszi német választási küzdelem egyik fő témájává vált.

Állandó vitatéma a kormányzó kereszténydemokraták és az ellenzéki pártok között, hogy Angela Merkel kancellár és kormánya vajon mennyit ismert a PRISM működéséről, arról, hogy a rendszer igen kiterjedt megfigyelést folytat a német állampolgárok körében, és, hogy együttműködött-e a német titkosszolgálat az amerikaiakkal. Merkel eddig kitérő válaszokat adott ezekre a kérdésekre, ugyanakkor belügyminisztere amerikai látogatása során természetesnek nevezte, hogy a hírszerző szolgálatok a 21. században a legmodernebb eszközökkel harcolnak a globális terrorizmus ellen, s ennek során együttműködnek egymással.

A magánélet védelme rendkívül fontos Németországban.

A németek a náci, illetve a kelet-német időszakból közvetlen tapasztalattal bírnak arról, hogy milyen következményekkel járhat, ha a kormány széles körben megfigyeli a magánembereket.

Merkel ezért határozottan kijelentette, hogy az adatvédelmi irányelvnek szigorúnak kell lennie (bármit is jelentsen ez), és a német állampolgárok adatai nem kerülhetnek ellenőrizhetetlen módon a jórészt amerikai internetes cégekhez, vagy külföldi hírszerző szolgálatokhoz. Az EU legerősebb tagállama vezetőjének szájából elhangzott kijelentés megtette hatását: a témával foglalkozók szerint az ügyben eddig elért megállapodásokat egytől egyig újra kell tárgyalni, figyelemmel a német érdekre.

A minap nyilvánosságra került másik eset durvább: a német lobbi meglehetősen határozottan lépett fel azért, hogy nemzeti érdekeiket az uniós jogalkotásban érvényesítsék – miután kiderítették, mi is a német érdek. 2009. óta uniós jogszabály írja elő a gépjárművek maximális káros-anyag kibocsátását. A szint évről-évre csökken, amely a legérzékenyebben a nagy motorral gyártott német autókat érinti.

Állítólag a német környezetvédelmi és gazdasági minisztérium más álláspontot képviselt, ezért a német autóipar intenzív lobbit folytatott annak érdekében, hogy a kormány kivételeket harcoljon ki számukra az idén megújításra kerülő szabályozás alól.

A jelek szerint sikerrel: tagállami diplomaták azt mondják, a német diplomácia bizonyos helyzetekben zsarolással igyekezett kikényszeríteni a német álláspont elfogadását, de volt amikor elég volt egy telefon Merkeltől.

Egyes pletykák szerint például az uniós elnökséget adó írekkel közölték, ha nem állnak be a német álláspont mögé, akkor búcsút inthetnek az ír gazdaság szempontjából kulcsfontosságú EU-IMF mentőcsomag következő részletének.

Politikai elemzők szerint a választás évében Merkel nem szeretné magára haragítani a német autógyárakat, és az ott dolgozó, szakszervezetekbe tömörülő több százezer alkalmazottat.

Mindenesetre az agresszív német lobbizás az Európai Bizottságnál is kiverte a biztosítékot. Az Európai Bizottság nyilvános szerepléseket csak elvétve vállaló főtitkár asszonya, Catherine Day ritka megszólalásainak egyikében aggodalmát fejezte ki, hogy a német törekvések az uniós jogalkotási folyamat integritását veszélyeztetik.

Nem, nem fogadjuk el a brüsszeli diktátumokat -  ezt kivételesen nem Orbán Viktor mondta, hanem Benjamin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnököt az borította ki, hogy az Európai Bizottság június 28-án szép csöndben megtiltotta, hogy 2014-től az EU támogatást nyújtson, ösztöndíjakat folyósítson, vagy kutatási alapokat létesítsen a ciszjordániai zsidó telepek lakóinak.

Az EU költségvetésből finanszírozott programok tartoznak ebbe a körbe. Természetes személyek kivételt képeznek, és az 1967-es "zöld határon" belüli telephellyel rendelkező izraeli jogi személyekre nem vonatkozik a tiltás.

Viszont ha Izrael elfogadja a támogatást ezekkel a feltételekkel, az azt jelenti, hogy elfogadja az európai koncepciót, miszerint a telepek nem tartoznak Izrael területéhez.

Ez azonban elvi kérdés Izraelben, ahol azzal érvelnek, a határokat majd egy béketárgyalás során lehet pontosan megállapítani. Izrael 1967-ben - miután négy arab állam megtámadta - elfoglalta Ciszjordániát (Izraelben Júdea és Szamaria a becsületes neve), a Golán-fennsíkot, a Sínai-félszigetet és a Gázai-övezetet, és Kelet-Jeruzsálemet. (Izrael a Sínai-félszigetről közben az 1979-es egyiptomi-izraeli békeegyezmény értelmében kivonult, és 2005-ban a Gázai-övezetet is otthagyta.) Az 1993-as oslói békeegyezményben a felek megpróbáltak bizonyos palesztin önkormányzati jogokkal megalapozni egy jövőbeni palesztin államot, de az 1993-as ponttól lényegében nem sikerült elmozdulni. Izrael eközben továbbra is lelkesen építi a telepeket Ciszjordániában, ahova zsidó telepesek költöznek. Most már legalább félmillióan élnek a nemzetközi jog értelmében megszállt területeknek számító térségben.

A palesztinok szerint a telepek szerkezete és elhelyezkedése azt szolgálja, hogy az izraeliek minél több földet szerezzenek meg a palesztinoktól és életképtelenné, értelmetlenné tegyenek bármilyen jövőbeli palesztin államot. Szerintük ez a célja a palesztin területeket elkerítő izraeli biztonsági falnak, vagy kerítésnek is.

A szakértők szerint a két államos megoldás, tehát az önálló Izrael és az önálló Palesztina békés egymás mellett élése egyre lehetetlenebbé válik.

A telepek építése a jobboldali Netanjahu-kormány egyik legmakacsabbul őrzött politikája. Annak idején Barack Obama amerikai elnök is megpróbálta rávenni az izraelieket, legalább függesszék fel a telepek építését, de kínosan belebukott a kezdeményezésbe. Most az EU lépett. Az izraeli politikusok nem fogták vissza magukat.

"Európa újra bebizonyította, mennyire elszakadt a valóságtól, és miért nem tud teljes értékű partner lenni a béketárgyalásokon"

- mondta a regionális fejlesztésért felelős Silvan Shalom miniszter.

Nem jelent új megközelítést Izraellel kapcsolatban a szabály - bizonygatta a napokban Brüsszelben Maja Kocijancic, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton szóvivője. Ennek azonban ellentmond, hogy a Bizottság állítólag még idén új irányelvekkel rukkol elő. Ezek szerint jól láthatóan fel kell majd tüntetni, ha egy termék a ciszjordiániai telepeken készült, hogy az európai fogyasztók könnyebben bojkottálhassák őket, ha akarják.

A ma zajló moszkvai G20 csúcson Andor László, magyar uniós biztos képviseli az EU-t. Elcsíptük egy villáminterjúra, amiben elmondja, hogy mit próbál tenni az EU a munkanélküliség ellen.

- Hogy kerül egy magyar a G20-ak találkozójára?

- Nem az számít, hogy magyar útlevelem van. Az Európai Uniót képviselem.

- Miért találkoznak most a legerősebb gazdaságok vezetői?

- Arról egyeztetünk az amerikaikkal, kínaiakkal, oroszokkal és a többiekkel, hogy miként gyűrhetjük le a munkanélküliséget. Ez mindenhol probléma. az EU-ban most különösen nagy probléma, főleg a fiatalok munkanélkülisége.

- Van ellenszere?

- Van. Mindenekelőtt gazdasági fellendülés kellene hozzá. Ez sok uniós tagországban sajnos egyelőre hiányzik. De az EU tudja enyhíteni a problémákat, például az általam előterjesztett európai ifjúsági garanciamodell jelentős összeggel finanszírozza az ifjúsági garanciaprogramokat, amelyek célja a fiatalok munkához segítése.

- A magyart is?

- Ha lesz ilyen, akkor igen.

- Mi a lényege a programnak?

- Ha egy 25 év alatti fiatal munkanélkülivé válik, vagy a tanulmányai befejezését követő 4 hónap után sem talál magának munkát, akkor az állam szakképzést, gyakornoki programot, vagy továbbtanulási lehetőséget biztosít a számára.

- Ez jól hangzik, de mennyibe kerül?

- Sokkal kevesebbe, mint a munkanélküliség. Ez ráadásul a legjobb humánerőforrás-befektetés. Kilobbiztuk, hogy az uniós büdzsé, kiegészítve a jelenleg is rendelkezésre álló forrásokat, további 6 milliárd euróval támogassa az ifjúsági munkahelyteremtést.

- Mikortól működik élesben a rendszer?

- A politikai megállapodás létrejött, most ezt végre kell hajtani a z uniós országokban. A programoknak működniük kell legkésőbb jövő év elejétől.

- Mekkora összegre számíthat Magyarország?

- A 7 régiónkból 4 jogosult lesz támogatásra az EU új ifjúsági munkahelyteremtési programjából. Ez 2014-2020 között nagyságrendileg 15 milliárd forint uniós forrást jelent. Ráadásul ehhez hozzáadódnak az Európai Szociális Alapból megszerezhető, ennél is jelentősebb támogatások.

Élőben a helyszínről:

Ma reggel óta dübörög a G20 munkaügyi Summit in post communist Russia's capital, ahol the employment bosses of the világ legerősebb gazdaságai keverik a kártyát to bring down unemployment. A helyzet különösen bad for young people. Csak Európában 5.5 millió fiatal have no munka. Próbálunk kapcsolatba lépni Andor Lászlóval, aki az EU-t képviseli a moszkvai csúcson (háttal ül nekünk, most figyeli, hogy mit mondanak mások) to see what plans he got a fiatalok helyzetének fellendítésére.

• A G20 a világ 19 jelentős gazdaságát és az Európai Uniót tömöríti, akik együtt a világ teljes termelésének és a nemzetközi kereskedelemnek több mint 80 százalékát képviselik.


• Globális gazdasági kérdésekben próbál együttműködést létrehozni a tagok között. Ez néha sikerül is.


• Most a munkaügyi miniszterek ülnek össze, hogy kitalálják, mit csináljanak a G20 országaiban élő 93 millió munkanélkülivel.


• Spanyolországban és Dél-Afrikában pl. minden negyedik munkaképes munka nélkül marad.


• Németországot és Japánt leszámítva az ifjúsági munkanélküliség mindenhol meghaladja az átlag kétszeresét.

 

Az Economist szerint zombibankok szívják el az európai gazdaság erejét. A zombibank ahhoz még nincs elég rossz állapotban, hogy tönkremenjen, ahhoz viszont már túl gyenge, hogy normális bankként hiteleket folyósítson a gazdaság számára.

A gazdasági hetilap szerint a bankrendszer félhalott állapota fékezi leginkább az európai gazdaságot. Az IMF szerint idén 0,6 százalékkal csökken az eurózóna gazdasági teljesítménye.

Tavaly nyáron úgy sikerült elkerülni az eurózóna összeomlását, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke vállalta, korlátlan hitelt ad az övezet bankjainak, szinte ingyen.

Az EKB azt is vállalta, hogy bevásárol az európai periféria-országok állampapírjaiból, ha azok nem tudnák finanszírozni magukat a piacról. Akkor ennek mindenki nagyon örült. Hirtelen lett egy csomó pénz, amit a gyengélkedő bankok felszippantottak. Az EKB vett valamennyi görög és portugál állampapírt is, a befektetők pedig ettől megnyugodtak, mert látták, hogy ha nagyon nagy a gáz, akkor megnyílik egy feneketlen tarisznya, és elkezdi önteni a pénzt. Az európai vezetők visszatértek a jól megérdemelt nyaralásukhoz, majd más dolgokkal foglalkoztak, és egyszer csak azt vették észre, hogy eltelt egy év, a probléma viszont nem múlt el.

Az olcsó pénz ugyanis zombi-üzemmódba kapcsolta az életképtelen bankokat. A pénzintézetek ahelyett, hogy tovább hitelezték volna a kapott összeget a gazdasági szereplőknek, arra fordították azt, hogy betömködjék a saját mérlegükben tátongó lyukakat, és ezzel elkerüljék a csődöt. Ez sikerült is nekik, de ettől még nem váltak életképessé: papíron ugyan léteznek, sőt megfelelnek a válság után megszigorított európai bankfelügyeleti előírásoknak, csak éppen nem csinálnak semmi gazdasági szempontból hasznosat.

A problémára három megoldás van, egyik rosszabb, mint a másik. Az első, hogy az EKB elzárja a pénzcsapot, és a zombibankok kimúlnak. Ezzel a megoldással az a gond, hogy nagy valószínűséggel becsődölne a két legnagyobb olasz, a három legnagyobb spanyol pénzintézet, a teljes görög és portugál bankszektor, sőt jó néhány regionális német takarékszövetkezet is. Ezzel a perifériaországok gazdasága végleg leállna, az eurónak pedig annyi lenne. A második megoldás, hogy az érintett országok megint megsegítik a bankjaikat. Erre csekély esély van, mivel az európai költségvetések jelentősen el vannak adósodva, néhány tagállam pedig csak a többiek által összedobott mentőcsomaggal tudta elkerülni a csődöt. A harmadik megoldás, hogy az eurózóna közös adósságrendezésbe fog, például úgy, hogy az államadósságok fedezésére eurókötvényt bocsátanak ki. Az ötlet már több éve kering Európában (korábban itt írtunk róla), és eddig azért nem lett belőle semmi, mert a németek nem akarták. Az ősszel esedékes német választások előtt erre nincs is esély, úgyhogy egyelőre ebből se lesz semmi.

A zombibankok tehát egyelőre maradnak, és élő (halott?) példáját adják az európai politikusok tehetetlenségének. A megoldás ugyanis sok szempontból a status quo felrúgását jelentené, amire egyszerűen képtelenek rászánni magukat az európai vezetők.

Ennek legfőbb oka, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet az eurózóna központi országaiban még mindig nem olyan rossz, hogy a radikális változás politikailag könnyen eladható lenne. A közelmúlt eseményei pedig világosan mutatják, hogy az európai vezetők hajlamosak a könnyebb ellenállás felé haladni.

Az Európai Számvevőszék tegnap közzétett jelentése szerint az európai országok útépítési költségei között majdnem 100 százalékos eltérés tapasztalható. Ezt semmilyen költségelem nem indokolja. A Számvevőszék a 2000 és 2012 között uniós társfinanszírozással megépített német, görög, lengyel és spanyol beruházásokat vizsgálta kiemelten.

A vizsgálat szerint egy kilométer autópálya átlagos építési költsége 10.941.402 euró, azaz nagyjából hárommilliárd forint,

egy kilométer négysávos gyorsforgalmi út 6.225.187 euró, azaz kb. 1,7 milliárd forint, míg egy kilométer hagyományos országút 4.159.281 euró, azaz kb. 1,1 milliárd forintba kerül. Az átlagos számok azonban jelentős, akár 100 százalékos árkülönbségeket takarnak. Most jön a találós kérdés!

Vajon hol került az adófizetőknek a legkevesebbe az útépítés?

Hát persze, hogy a németeknél. A németek az összes kategóriában olcsóbbak voltak a többieknél, sőt ha kizárólag az építési költségeket nézzük (pl. a föld kisajátításával kapcsolatos költségeket nem), akkor fele annyiért sikerült megcsinálniuk ugyanazt, mint a spanyoloknak. Mindezt úgy, hogy a vizsgálat szerint Németországban a legdrágább a cement, itt a legszigorúbbak a környezet- és egészségvédelmi előírások (pl. hova kell hangvédelmi falat, vagy vadfolyosót építeni), és természetesen itt a legdrágább a munkaerő. Még nagyobbak a különbségek, ha a beruházás költségeit összevetjük az útépítéssel elért társadalmi-gazdasági haszonnal (kevesebb baleset, gyorsabb közlekedés, stb.).

A legjobb német és a legrosszabban szereplő spanyol beruházás között itt huszonnyolcszoros a különbség.

Ezen a ponton az Európai Számvevőszék széttárja karjait, és megállapítja, hogy szar van a palacsintában. Semmi nem indokolja, hogy ekkora árkülönbség legyen az útépítési költségek között, ráadásul ott a legolcsóbb az útépítés, ahol a legdrágábbnak kellene lennie. Papíron persze minden rendben van, a közbeszerzések hibátlanul lebonyolódnak, de valahogy a végén nem jön ki a matek. A pénz rejtélyesen eltűnik.

A számvevők azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy állapítson meg egységárat az egyes költségelemekre a tagállami árszínvonalat figyelembe véve, és ha a beruházás értéke ettől jelentősen eltér, akkor kötelezze a tagállamot részletes indoklásra.

Mást nem is nagyon tudnak tenni, hiszen Brüsszelből, vagy Luxembourgból nem ellenőrizhető közvetlenül az EU összes beruházása. Végső soron ez az országokon múlik: vagy kihozzák a maximumot a rendelkezésre álló pénzből, vagy hagyják, hogy leessen itt-ott néhány millió.

Tanulságos adatok
Spanyolország	Lengyelország	Görögország	Németország
1000 négyzetméter útfelület átlagos  építési költsége euróban
496.208	445.129	357.051	287.043
Egy köbméter hídépítéshez használt beton ára euróban
130	228	176	193
Egy négyzetméternyi hídfelület építési költsége
696	1135	1293	1331
Egy méter biztonsági terelő (szalagkorlát és társai) euróban
27	35	20	25

 

Ébredezik a brit EU-lobbi, amely szerint történelmi hiba lenne távozni az Európai Unióból. A politikai közép pártokon átívelő kezdeményezést indított, British Influence (Brit Befolyás) néven.

 

 

A British Influence keretében Nagy-Britannai politikai közepe közös Európa-programot hirdetett. Ők azok, akik szerint a szigetországnak a kilépés helyett inkább az EU radikális reformján kellene ügyködnie.

A kezdeményezést Ken Clarke konzervatív tárca nélküli miniszter mellett a Blair-kormányban több miniszteri posztot és az EU kereskedelmi biztosi pozícióját betöltő Lord Peter Mandelson, valamint a pénzügyminisztérium vezető államtitkára, a liberális Danny Alexander is támogatja.

A briteknek maguknak kell kezdeményezniük az “EU felrázását és 21. századra való újrahangolását”.

A British Influence programja válasz David Cameron azon ígéretére, amely szerint egy 2017-es Tory-győzelem esetén népszavazást írna ki a brit kormány az uniós távozásról.

A népszavazást, amennyiben a kilépést pártolók kerülnének többségbe, az EU és a britek közti megállapodás kemény “újratárgyalása” követi majd Cameron ígérete szerint.

Az ellentábor kampánya - miközben a közös Európa mellett tör lándzsát- , szükségesnek tarja az uniós alapszerződés további módosítását úgy, hogy bizonyos hatáskörök visszakerüljenek a nemzeti kormányok kezébe.

Ennek ellenére kimondja, hogy “megélhetésünket egy globalizált gazdaságban keressük, egy olyan világban, melyben a nemzetek kölcsönös függőségben állnak a globális és regionális kihívások leküzdésében". A szöveg szerint ezért saját érdekeik jobb képviseletét “vezető uniós ország pozíciójuk megerősítésében kell keresniük a briteknek”.

Az EUrologus számára a kezdeményezés igazán azért érdekes, mert tényekkel, adatokkal érvel, viszont ezeket látványosan, és közérthetően jeleníti meg, ahogy ezt a cikkben szereplő ábrák is mutatják.

Tények a európai egységes piacról

Az EUrologus indulásakor elhatároztuk: olyan témákról is írunk majd, amitől valószínűleg nem akad ki a kattintásszám-mérő, de fontosak és a magyar közönség valószínűleg igen keveset tud róluk. Ez most egy ilyen cikk. Nem olyan izgi, mint Angelina Jolie mellplasztikája, de a tengerről szól, meg a halakról, és messze szórakoztatóbb, mint 30 fokban dolgozni.

Bármennyire is meglepő így a Duna-Tisza-közéből szemlélve, a harcsán és a hortobágyi tükrös pontyon túl is van világ. A magyarok fogyasztják az EU-ban a második legkevesebb halat. Az átlagos európai fogyasztás a magyar ötszöröse, a listavezető portugálok nálunk tizenkétszer több halat esznek. Az európai halkészletek jelentős része túlhalászott, magyarán a halászflották nagyobb ütemben fogyasztják a halállományt, mint ahogy az újratermelődik. A Földközi-tengeren tízből nyolc, az Atlanti-óceánban minden második halászmező az összeomlás szélén áll. Ha a jelenlegi ütemben folytatódik a halászat, akkor rövid időn belül egyszerűen eltűnnek a halászott fajták. Hogy ez nem túlzás, azt jól illusztrálja az alábbi ábra az európai vizekben korábban és jelenleg halászható fajtákról.

Az EU 1970 óta szabályozza, hogy melyik ország flottája mennyi halat vehet ki a tengerekből, 1983-ban pedig Közös Halászati Politika néven a Közös Agrárpolitikához hasonló szabályozó-támogatási rendszert állított fel. Az igazán nagy bajok ekkor kezdődtek, ugyanis az uniós támogatásokból egyre nagyobb halászflották épültek, és elkezdték túlhalászni az európai vizeket. A 90-es évek elején a partra hozott zsákmány mennyisége jelentősen kisebb lett. Tíz éven belül a mediterrán térségben a hagyományos, partmenti halászat tönkrement, az uniós támogatásokon felfejlesztett európai (elsősorban spanyol) halászflották pedig az afrikai vizek felé vették az irányt. Jelenleg az EU halfogyasztásának felét a környező afrikai vizekből importálja, a túlhalászás első jelei már ott is mutatkoznak.

Ennek a folyamatnak vetett véget idén az EU a Közös Halászati Politika meglepően határozott reformjával. Akit érdekelnek a reform részletei, ide kattintson. A lényeg röviden az, hogy a halászati jogok korlátozásával a tervek szerint 2020-ra az európai halászmezők többsége ismét egyensúlyba kerül. Meglepő módon mi magyarok akár a döntés haszonélvezői is lehetünk. A tengeri halászat korlátozásával érezhetően emelkedett a hal ára, ami egyrészt vonzóbbá teszi a folyami fajtákat, másrészt gazdaságossá az édesvízi halgazdálkodást. Az utóbbihoz pedig ideálisak a magyar adottságok.

Véget érhet a Kánaán a balkáni országokból az EU-ba utazók számára, miután megállapodás született a vízumkötelezettség ideiglenes visszaállításának lehetőségéről.

Tavaly novemberben írtunk róla, hogy hat uniós tagállam gyorsított eljárásban kérvényezi a nyugat-balkáni országokkal kötött vízummentességi megállapodás biztonsági klauzuláinak elfogadását és alkalmazását.

Magyarán hogy a 2009-2010-es vízumkönnyítés ellenére Bosznia és Hercegovinával, Albániával, Szerbiával, Macedóniával és Montenegróval szemben visszaállítható legyen a rövid távú beutazás esetére is a vízumkötelezettség.

Utóbbival akkor élhetnek a tagállamok, ha tömeges illegális bevándorlás, menekült státusszal való visszaélés és egyéb biztonsági kockázatok fenyegetnék a Schengen-övezetet.

Az Európai Parlament és a tagállamok miniszterei között a napokban létrejött megállapodás alapján az Európai Bizottság saját hatáskörében dönthet arról, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén visszahozza a vízumkötelezettséget az érintett országok polgárainak. A liberális és jobboldali EP-pártok által támogatott javaslattal kapcsolatban igen kritikus a szlovén szociáldemokrata Tanja Faron, aki szerint a megállapodás elveszi az EP azon jogát, hogy megvizsgálja és véleményezze az ideiglenes korlátozásokra vonatkozó javaslatokat.

Szerinte ha elveszik az EP együttdöntési jogát a kérdésben, azzal “Pandora szelencéjét nyitják fel”, hiszen egyes tagállamokon nagy a nyomás, hogy korlátozzák a balkáni országokból a szabad beutazást.

Egy biztos, noha az EU-ban menedéket kérők nagy többsége a Nyugat-Balkánról érkezik, mindössze kevesebb mint öt százaléka kapja meg végül a menedékjogot. Vagyis a kérdésnek nagyobb a füstje, mint a lángja: inkább a nacionalista politika bevett eszköze, mint valódi fenyegetés az amúgy is durván elöregedő európai lakosságra és munkahelyeikre nézve.

Ennek ellenére igaz, hogy az Európai Menedékügyi Hivatal friss jelentése szerint 2012-ben rekord számú kérelmet adtak be a térségből, 49 százalékkal többet mint egy évvel korábban. A Nyugat-Balkánról tavaly összesen 53 ezer kérelem érkezett, míg globálisan 335 ezer ember szeretett volna az Unióban letelepedni.

Ráadásul remek médiahisztit lehetett csapni azon, hogy a szezonális trendeknek megfelelően októberben jönnének az EU-ba a legtöbben, illetve márciusban is egy nagyobb menedékkérő hullám indul Nyugat-Európa felé. A nyugati sajtó pedig előszeretettel ismételgeti, hogy többen akarnak a Balkánról az EU-ba jutni, mint Afganisztánból és Szíriából összesen.

Igaz az idézett jelentés arra is kitér, hogy Magyarországon és Olaszországban például nem nőtt a menedékkérők száma a vízummentes rezsim bevezetése ellenére.

Ezzel szemben a Schengenen kívüli briteknél a vízumkötelezettség fennmaradása ellenére jelentősen megugrott a balkáni menedékkérők száma.

A Parlament mindenesetre legkorábban szeptemberi plenáris ülésén szavazhatja meg hivatalosan a tárgyalódelegációja és a miniszterek tanácsa közötti megállapodást.

Egyre több jel mutat arra, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Szolgálat végezte a piszkos munkát több európai titkosszolgálat helyett.

Az uniós kormányok titkosszolgálatatai ugyanis a törvény által szabott korlátok miatt nem akartak, vagy nem mertek kémkedni saját állampolgáraik után. Az amerikaiaktól átvett információkat viszont előszeretettel használták.

Ezt állítja Edward Snowden a német Der Spiegel című hetilap által tegnap nyilvánosságra hozott interjújában. Az együttműködés Snowden szerint olyannyira rendszeres volt, hogy az NSA külön erre a célra létrehozott egy ’külügyi igazgatóságot’, amely nem csak a kifelé áramló információt kezelte, de a többi ügynökség által az NSA-vel megosztott információkat is fogadta. Sőt, a Spiegel saját forrásokra hivatkozva hozzáteszi, hogy az amerikai és a német titkosszolgálat között olyan szoros volt az együttműködés, hogy az utóbbi az NSA által szolgáltatott eszközökkel figyelte meg a német kommunikációs hálózaton keresztül haladó forgalmat.

Az elmúlt hetekben a brit és a francia titkosügynökségekről is kiderült, hogy lényegében ugyanazt csinálják, mint az NSA, legfeljebb kevésbé hatékonyan, mivel kevesebb adathoz férnek hozzá, vagy esetleg kisebb kapacitással rendelkeznek.

A vádak akár az őszi német szövetségi választások eredményét is befolyásolhatják. Minden jel arra mutat, hogy Angela Merkel tudhatott a titkosszolgálati együttműködésről, és azt leplezte a német nyilvánosság előtt. Németországban komolyan veszik a magánélet szentségét, többek között azért, mert az egykori NDK-ban a Stasi-uralom idején a lakosság megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a hatalom szoros megfigyelés alatt tartja a társadalmat és ezzel visszaél azzal.

Ismét a politika bizonyult erősebbnek az EU átláthatóbbá tételét célzó törekvésekkel szemben, igaz ezúttal legalább az utóbbi tábor is szerzett pontokat.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) reformjáról van szó, melyről hat év után végre sikerült megállapodnia az uniós intézményeknek. Az egy hónap múlva életbe lépő új szabályokról azonban még azelőtt alkudtak meg az európai jogalkotók, hogy nyilvánossá vált a szervezet éves jelentése, amely toronymagas hullámokat gerjesztett a témában. A jelentésben ugyanis “számos törvénytelenségről” esik szó, és bár nem nevesítik, hogy melyik eljárásban, de a brüsszeli korrupcióellenes folyamatokat követők számára egyértelmű, hogy a tavaly októberben lemondani kényszerült John Dalli egészségügyi biztos ügyéről van szó.

Az EP és a tagállamok képviselői közti megállapodás a reformokról az OLAF által vizsgálat alá vont személyek jogainak hatékonyabb védelmét és a szervezet vezetőjével szemben felügyelőbizottsága mandátumának erősítését célozzák. Az EP és az illetékes tagállami miniszterek közötti alku azonban azelőtt köttetett, hogy például kiderült: hogyan dolgozott Barrosoék keze alá a szervezet vezetője, Giovanni Kessler. Utóbbit ráadásul az EB szóvivője is megerősítette pár héttel ezelőtt, amikor elismerte: inkább a politika, mint rábizonyított magánérdekeknek lobbizás vezérelte döntésüket.

Az EP néppárti, konzervatív-reformista és zöld parlamenti csoportjai ezért a héten újabb módosítókkal igyekeztek szigorítani az OLAF-ra vonatkozó szabályokon. Utóbbiak elfogadása azonban a júniusi uniós intézményközi megállapodást semmissé válását jelentette volna, amelytől láthatóan fázott az EP többsége és a többi intézmény is. Szerdán végül az EP plenáris ülésén rendkívül szoros 382 igen, 247 nem mellett elvetették a további módosítókat, melyek minősített többséggel történő elfogadásához 383 szavazat kellett volna.

Összességében tehát erősödött ugyan a OLAF működésének és döntéseinek átláthatósága, viszont igen keserű szájízzel távozott például a téma parlamenti felelőse.

Ingeborg Grassle sajtóközleményében nyíltan az OLAF vezetőjének fejét követelte a tavalyi botrány után. Ennél is messzebb mentek a zöldek, akik egyenesen Barroso lemondását szeretnék látni a Dalli botrány kapcsán.

Annyi azonban mégis Barroso védelme mellett szól, hogy a volt máltai biztos lobbibotrányának újabb napvilágot látott epizódja szerint Dalli a Bahamákon járt, és látogatása vélhetően összefüggésben állt a szigetet úgyszintén „meglátogató”, az ügyben gazdát cserélő korrupciós pénzekkel. Ezt a szálat pedig még csak most kezdi felgöngyölni az Európai Csalás Elleni Hivatal.

A csatlakozásra váró országok számára az EU hosszú időn át ígéret földje volt, ahol mindenkinek jut Bécsben egy cukrászda, legrosszabb esetben pedig le kell majd mondanunk a mákos tésztáról.

A ma csatlakozó horvátok már jó ideje leszámoltak az ehhez hasonló illúziókkal, és valószínűleg emiatt sokkal sikeresebben használják majd ki az uniós tagsággal járó előnyöket, mint mi.

A gazdasági válság felszínre hozta az uniós országok problémáit. A német gazdaságot leszámítva a nagy tagállamok nem versenyképesek, a növekedés lassú, a reformokat jól beágyazott érdekcsoportok akadályozzák, a munkanélküliség magas, a politikusok kiábrándítóak, a jövő sötét. A helyzet Horvátországban sem kedvezőbb, a gazdaság ötödik éve recesszióban van, a munkanélküliség 21 százalékon áll, a politikusok pedig ugyanolyan kiábrándítóak, csak egy kicsit még korruptabbak, mint nyugaton.

Az EU nem kifejezetten népszerű a lakosság körében.

A hétéves csatlakozási folyamat során számos népszerűtlen reformot erőltetett át az EU nyomására az aktuális horvát kormány. Az ország egy tucat háborús bűnöst szolgáltatott ki a hágai bíróságnak, akik közül sokan nemzeti hősnek számítottak hazájukban. A horvátok nehéz pillanatban, és számos áldozat árán csatlakoztak az EU-hoz. Nincs is akkora ujjongás a lakosság körében, mint annak idején Magyarországon volt.

De pont az elmaradó hurráoptimizmus, és a reális helyzetértékelés miatt lehetnek sikeresek az uniós tagság első éveiben. A horvátok már most pontosan látják, hogy az Európai Unió nem az ígéret, hanem a kőkemény gazdasági és politikai versengés földje. Ingyen ebéd, a szigorú feltételekkel adott kohéziós pénzeket, és a horvátoknak rendkívül szűken mért mezőgazdasági támogatásokat leszámítva nincs. Van viszont egy nagy egységes piac, ahol a tőke, az áruk, a szolgáltatások és bizonyos korlátozással a munkavállalók szabadon mozoghatnak.

Ez pedig soha nem látott versenyt támaszt a horvát gazdaságnak, amihez csak kemény munkával, folyamatos reformokkal, a korrupció visszaszorításával lehet felnőni.

Ahhoz, hogy a horvát gazdaság egyszer utolérje a franciát nem elég ugyanolyan jónak lenni: valamiben meg kell azt előzni, valamiben jobbnak kell lennie annál.

Joggal merül fel a kérdés, hogy ha ekkora szívás az uniós tagság, akkor mégis miért bír ugyanolyan ellenállhatatlan vonzerővel a kelet-európai és nyugat-balkáni országok számára, mint tíz éve a magyaroknak? Nos, egyszerűen azért, mert bent még mindig összehasonlíthatatlanul jobb, mint kint. Az EU elkötelezett a szociális piacgazdaság, a demokratikus alapjogok és az emberi méltóság tisztelete mellett. Ezeket az értékeket kisebb-nagyobb hatékonysággal igyekszik is kikényszeríteni tagjain. A gazdasági versengés bár kemény, mégis szabályokhoz kötött. A politikai érdekérvényesítés nehéz, hiszen 27 másik országot kell meggyőzni az igazunkról, és soha nem lesz akkora politikai súlyunk, mint a németeknek. De legalább ott ülünk az asztalnál, meghallgatják a véleményünket, és az ország lakosságával arányos szavazati jogunk van.

Aki ügyes, kitartó, és keményen, de a szabályok szerint játszik, az előrébb jut.

Aki gazdasági, vagy politikai értelemben bénázik, állandóan a határokat feszegeti, vagy a szabályok újraírására törekszik, az a tagságból fakadó előnyök kihasználása helyett állandó nyűgnek éli azt meg.

Az EUrologus szerint a horvátoknak kevesebb illúzió jutott, mint a 2004-ben csatlakozott magyaroknak, de éppen ezért reálisabban mérik fel lehetőségeiket, és használják majd ki a tagságból fakadó előnyöket.

Július 1-től megint csökken a külföldi telefonálás (roaming) költsége, jövőre pedig teljesen megszűnik a különbség a hazai és a külföldön indított/fogadott hívások ára között.

Az EU-hoz épp július 1-én csatlakozó horvátoknál szolgáltatótól függően akár tizenötszörös is lehet az árcsökkenés.

Az Európai Bizottság 2007 óta birkózik a mobilszolgáltatókkal, évről-évre előírva nekik a maximális roaming díjakat. Július 1-től ÁFA nélkül legfeljebb 24 euró cent, azaz kb. 68 forint számlázható a külföldön indított hívásokért, 7 cent, azaz kb. 20 forint a fogadásért, 8 cent, kb. 22 forint az SMS küldéséért (akit a további részletek érdekelnek ide kattintson).

A roaming díjak csökkentésének ötletét még 2009-ben, az EP választások évében Viviane Reding dobta be. A népszerű intézkedést szerette a nép, a telekom cégek viszont arra panaszkodtak, hogy a kieső bevételek miatt tovább romlott az amúgy sem túl rózsás pénzügyi helyzetük. Szerintük az iparág évek óta veszteséges, mert egyre kevesebb a hanghívás, amit nem tudnak kompenzálni a megnövekedett adatforgalom bevételeiből.

A valódi probléma a Bizottság szerint az, hogy az európai mobilszolgáltatási piac a tagállami határok mentén töredezett.

Európában csaknem 100 mobilszolgáltató létezik, míg az Egyesült Államokban hat, Kínában pedig három.

Hiába van pl. a Vodafone-nak, a Deutsche Telekomnak, vagy a Telefonicanak egy-egy leányvállalata az európai országok többségében, ezek sok szempontból egymástól függetlenül működnek, külön hálózatokat üzemeltetnek, és feldarabolják a fogyasztói piacot.

Ennek próbál véget vetni Neelie Kroes, digitális ügyekért felelős EU biztos, aki őszre ígéri az egységes európai telkommunikációs piacról szóló bizottsági javaslat előterjesztését. A javaslatok között szerepel például, hogy bármilyen európai uniós telefonszámmal ugyanolyan feltételekkel lehessen telefonálni az EU-n belül bárhonnan.

Az országkódok ugyan nem szűnnének meg, de számlázási szempontból jelentőségük a belföldi előhívószámok szintjére csökkenne.

Egyre inkább kitűnik: Németország nélkül, vagy ellenében semmi sem történik az EU-ban. Még akkor sem, ha azt mindenki más akarja. Ettől aztán igen nehéz lesz az élet Európában, főleg mert szeptemberben választások lesznek Németországban, és addig kábé semmi nem történhet, nehogy bezavarjon a kampányban.

Legutóbb ennek a törökök lettek áldozatai - bár ehhez kellettek ők is. Hétfőn ugyanis az uniós külügyminiszterek tartottak tanácsülést Luxemburgban. És bár úgy volt, három év kihagyás után szerdán újraindulnak a csatlakozási tárgyalások Törökországgal, méghozzá a regionális politikákról szóló fejezettel, Berlin az utolsó pillanatban behúzta a kéziféket.

Ankara és Berlin már múlt héten megcsörgették a kardokat.

Angela Merkel kancellár közölte, megdöbbentette őt Recep Tayyip Erdogan török kormányfő kemény válasza az elmúlt hetek tüntetéssorozatára. Szombaton aztán Ankarában behívatták a német, Berlinben pedig a török nagykövetet a külügyminisztériumokba, hogy tisztázzák, ki mit mondott, és gondolt. A tüntetések leverése a holland és osztrák külpolitikának sem tetszett, és csatlakoztak a német állásponthoz. Lehet ezt elvi kiállásnak is felfogni, de az tény, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU),

Merkel pártja hétfőn bemutatott programja szerint ők Törökország nélkül képzelik el az EU-t. Forever.

A németek ezért szerda helyett októberig várnának a regionális fejezet megnyitásával. Minő véletlen, ez pont a szeptember 22-i választások után lesz. Persze így a tanács megvárhatja a rendes őszi jelentést az aspiránsokról Stefan Füle bővítési EU-biztostól - ez a németek szerint jó kompromisszum.

Szakértők szerint viszont nem az. Szerintük Törökországra akkor lehet a legnagyobb hatással az EU, ha minél szorosabb viszonyt ápol vele, így  lehet valami szava a török politikában.

Félő viszont, hogy most a tüntetőkre hivatkozva a keményvonalas törökök ürügynek használják a tüntetéseket, hogy véletlenül se kelljen megfelelni az EU elvárásainak. Carl Bildt, svéd külügyminiszter tweetelt is az ügyben. Bildt szerint a reformereknek az jelentené az igazi támogatást, ha az EU tovább tárgyalna Törökországgal.

Important that EU now takes the key decision to open Chapter 22 in Turkey accession talks. Exact timing was never key issue in this regard.

— Carl Bildt (@carlbildt) June 25, 2013

Döntés végül is nem született hétfőn arról, hogy mi legyen, de valószínűleg a szerdai tárgyaláskezdés elmarad. A külügyminiszterek még visszatérnek a kérdésre kedden este az úgynevezett általános ügyek tanácsán.

Törökország és az EU 2005-ben nyitotta meg a tárgyalásokat, 18 évvel azután, hogy Ankara jelentkezett tagnak. A 35 tárgyalási fejezetből azóta egyet sikerült lezárni.

Haldoklik az európai kibocsátás-kereskedelmi piac,

miközben a kontinens igyekszik továbbra is az éghajlatváltozás elleni küzdelem élharcosaként feltüntetni magát. A szén-dioxid kibocsátást visszafogását szolgáló európai rendszer létrehozása óta rosszul működik, az Európai Parlament most tesz még egy kísérletet a megjavítására.

Az EU területén működő nagy ipari létesítmények és erőművek minden évben nagyjából

100 milliárd euró értékben adnak és vesznek szén-dioxid kibocsátási kvótát

egymás között. Az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) lényege, hogy azokat az ipari egységek, amelyek sok CO2-t és más üvegházhatású gázt pöfögnek ki, kibocsátásuk visszaszorítására sarkallja. Ezt úgy érné el, hogy a gyáraknak és erőműveknek a kibocsátásuknak megfelelő CO2 kvótát kell vásárolniuk. Ha viszont kevesebbet szennyeznek, akkor a felszabaduló kvótát eladhatják.

Nem kell közgazdasági Nobel díj ahhoz, hogy lássuk: a rendszer akkor ösztönöz kibocsátás-csökkentésre, és az ehhez szükséges drága környezetvédelmi beruházások elvégzésére, ha a kvóták sokba kerülnek. Ha olcsón meg lehet őket venni, akkor a cégek inkább kvótavásárlással oldják meg a házi feladatot, a kibocsátási szint pedig alig fog csökkenni. Jelenleg pontosan ez történik.

Az ETS kvóták ára 30-40 euró helyett a 3-4 eurós szinten mozog.

Ennek oka szakértők szerint az, hogy túl sok kvóta van a piacon. A kézenfekvő megoldás tehát az, hogy ki kell vonni bizonyos mennyiségű kvótát, és erre idén év elején már javaslatot is tett az Európai Bizottság. A javaslatot áprilisban támogatta az EP környezetvédelmi bizottsága, ám a teljes plénum az ipari lobbi nyomásának engedve elutasította a javaslatot. Tegnap kis változtatásokkal újra megszavazta a javaslatot a környezetvédelmi bizottság, remélhetőleg júliusban az EP plénuma is áldását adja a tervre, és megkezdődhet a kvóták kivonása.

A témát évek óta követő szakértők szerint ez az ETS utolsó esélye, ha nem sikerül működőképessé tenni a rendszert, akkor néhány éven belül magától elhal, vagy az uniós tagállamok zárják be. Ez igen nagy kár lenne, ugyanis az ETS a világ legnagyobb és minden hibája ellenére az egyetlen olyan éghajlatváltozás elleni intézkedése, amely piaci alapon kimutatható eredményeket produkál.

Olyan véleményeket is lehet hallani, hogy a jelenlegi helyzet valójában az ipari szereplőknek kedvez.

A kvótaárak ugyanis nem olyan magasak, hogy valóban költséges környezetvédelmi beruházásokra ösztönözzenek, ahhoz viszont elegendőek, hogy néhány piaci szereplő jelentős profitra tegyen szert a kvótaértékesítésből. Másrészről viszont az ETS adminisztratív macerát jelent a cégeknek, amitől szívesen szabadulnának.

Az EUrologus szerint a jelenlegi helyzet mindenkinek rossz, az ETS alternatívái pedig még rosszabbak.

Vannak, akik szerint az egész ETS-t be kellene csukni, és helyette az adó- és vámrendszeren keresztül hatást gyakorolni a gyárakra. Ezzel csak az a gond, hogy képtelenség az Európában forgalmazott több milliárd termék esetében meghatározni, hogy azok előállítása során mekkora szennyezés történt. Persze módszert mindenre lehet találni, de azt ugyanúgy szétszednék a lobbi érdekek, ahogy az ETS-el tették. Ráadásul rendkívül nehéz lenne egy ilyen rendszert elfogadtatni az Egyesült Államokkal és Kínával, úgy, hogy mindeközben az EU a globális szabadkereskedelem leghangosabb szószólója.

...de még mindig nem elég.

A gazdasági válságot követően néhány európai országban jelentősen megnőtt az egyéni vállalkozók, illetve a néhány főt foglalkoztató mikro-vállalkozások száma. Ez öröm az ürömben, hiszen a felmérések szerint az európaiak vállalkozó kedve messze elmarad az amerikaitól, sőt még a hivatalosan kommunista Kínáétól is.

Vállalkozó alatt persze nem a klasszikus magyar sztereotípiák megtestesítőjét kell érteni, bár

a kevés haj és a sportos testalkat nem kizáró ok.

Az OECD és az EU statisztikai hivatala készített felmérés inkább arra kereste a választ, hogy mitől van kevesebb sikeres kisvállalkozás az öreg kontinensen, mint máshol, és mi az oka annak, hogy csak elvétve találni olyan sikersztorikat Európában, amiből a Szilikon-völgyben minden hétre kettő jut. A tanulmány szerint ez alapvetően öt okra vezethető vissza: kultúra, oktatás, megbecsültség, kockázat, pénz. Vegyük ezeket sorra!

Bár Magyarországról gyakran mondják, hogy a vállalkozók országa, és európai összehasonlításban

nálunk tényleg magas az egyéni vállalkozók és a kisvállalatok aránya

, ebből mégsem lett hatalmas gazdasági növekedés. Ennek oka, hogy hasonlóan sok más európai országhoz a vállalkozást nem egy ötlet megvalósításának szándéka, hanem az adócsökkentés szándéka vezérli. Az adóoptimalizációval önmagában még nem lenne gond, de sokszor teljesen hiányzik a vállalkozások mögül az ötlet, amely fellendíthetné, sikeressé és gazdaságilag önállóvá tehetné a céget és gazdáját. Az Egyesült Államokban és a dél-kelet-ázsiai országokban ezzel szemben akkor vállalkoznak az emberek, ha van egy jó ötletük, és úgy gondolják, hogy azt környezetükben ők tudják a legjobban megvalósítani.

Komoly hiányosságok vannak az oktatás terén is.

Az európai oktatási rendszer gyengén teljesít a vállalkozáshoz szükséges tudás átadásában és képességek kifejlesztésében, bár ezen a téren az utóbbi időben sok helyen változtattak. Írországban például megtanítják a középiskolásokat az adóbevallásra, arra, hogyan kell céget alapítani, aki elakad, az kitől kérhet segítséget, milyen módon lehet finanszírozni a vállalkozásokat. Nagy-Britanniában olyan rendezvényekkel igyekeznek felpezsdíteni a fiatalok vállalkozó kedvét, mint a Campus Party, ami tulajdonképpen egy geek fesztivál sok befektetővel, és azzal a céllal, hogy összehozza a tehetséges fiatal vállalkozókat a tehetséges fiatal vállalkozókra vadászó pénzeszsákokkal.

Aztán itt van a megbecsültség kérdése. A vállalkozó jelenség lejáratódását különösebben nem kell fejtegetni a magyar közönségnek, és az európai felmérés tanulsága szerint ez más közép-európai országokban is létezik. Persze ezen is lehet változtatni:

San Franciscoban nincsen menőbb annál, ha valaki sikeres entrepreneur.

A kockázatok elemzésekor a legnagyobb különbség a csődbe menetel következményei kapcsán látható. Ha egy amerikai, vagy brit vállalkozás csődbe megy, akkor az pár héten belül lezárható, a társaság vagyonát pikk-pakk szétdobják a hitelezők között, ha valaki csalt azt megbüntetik, ha nem, akkor kezdheti újra.

A vállalkozás lényege ugyanis a kockázatvállalás

amiben benne van a bukás lehetősége is. Az élet azonban megy tovább, és ha ezer vállalkozásból csak egy lesz Google, Facebook, vagy éppen Európában Skype, Spotify, SalesForce és Angry Birds, akkor már megérte.

Végül a pénz… a válság óta kevesebb van belőle, és az európai kontinensen amúgy is kevés a kockázati tőke-befektető, aki hajlandó kisebb összegeket nagyon nagy kockázattal befektetni abban reménykedve, hogy ha fellendül a vállalkozás, akkor rettenetesen meggazdagodik (egy példa arra, hogy kell ezt csinálni).

A több pénz azonban csak akkor segít, ha az előbb említett négy területen sikerül pozitiv változást elérni.

Azt, hogy Magyarország hol áll ebben a versenyben nehéz megítélni. Vannak nemzetközi mércével is jelentősnek mondható sikertörténetek, mint a Prezi, vagy a Kürt, de ezen cégek létezése inkább csoda számba megy a hazai környezetben. Mindenestre az EUrologus repesne a boldogságtól, ha egyszer egy magyar politikus a pálinkafőzés, a disznóvágás és a főtér felavatása között valahogy időt szakítana erre a területre is.

Határozottan jön a nyár, ezt még Brüsszelben is érezni, ahová két napra trópusi időjárás költözött, és a szürke felhőréteg helyett ezerrel süt a nap. S hiába hinné azt az ember, hogy a jóravaló eurokrata, lobbista, EP-képviselő is kezdene már bepunnyadni, inkább a sörös pohár felé kacsingat, mint a nyomtató felé, de nem. Az EU rendületlenül dübörög, mégha kevéssé szexi témákban is.

Kedden például Sadullah Ergin, török igazságügy-minisztert hallgatja meg az Európai Parlament a Törökországban történtekről, Amikor ugyanis már majdnem újranyíltak tárgyalási fejezetek több éves kihagyás után, a tüntetések és azok kezelése miatt felmerült, hogy talán mégsem kéne pont most új lendületet adni a csatlakozási tárgyalásoknak.

Bár az EP utolsó plenáris ülése július első hetében lesz (naná, hogy utána majdnem két hónapig pihegjenek a képviselők), a parlament komoly hajrát nyom a szünet előtt. (Ebbe esik bele például Magyarország is, hiszen a Tavares-jelentésről szerdán voksol a szakbizottság.) Az EP havonta egyszer vonul le Strasbourgba, hogy a franciák kedvéért ott tartsák a látványosabb részét a munkájuknak. Mindenki utálja ezt a vándorcirkuszt, de annyi előnye tényleg van, hogy a képviselők kicsit kiszakadnak a brüsszeli mókuskerékből. A francia-német határvárosban nyugodtabb körülmények között lehet dolgozni, még ha a meló ugyanolyan intenzív is.

Mini-plenárist egyébként tartanak Brüsszelben is, hogy egyszerűsítsék az életet. A plenárisok környékén pedig felpörög a bizottsági munka is a huszonhárom szakbizottságban, amit albizottságok egészítenek ki. Emellett rengeteg munkacsoport, támogatói csoport, platform létezik, amitől a lobbisták melegágya a parlament - hiszen a 751 tagot senki sem tudja rendesen ellenőrizni. De nem csak a lobbistákról írjunk: rengeteg keményen dolgozó EP-képviselő is van, aki meggyőződésből dolgozik valóban nemes célokért. És nem Nigel Farrage-ra gondolunk!

AZ EP körüli nyüzsgés nem olyan látványos az Európai Bizottságban, amely mint egy úthenger megy előre a tagállamok által számára kijelölt úton. A biztosok szerdánként ülnek össze, akkor hozzák a döntéseket, kommünikékat adnak ki, rendeletekről, irányelvekről, javaslatokról határoznak. Havonta egyszer döntenek arról, milyen ügyekben indítsanak kötelezettségszegési-eljárásokat. Valamiért ezek az eljárások nagyon titkosak: a folyamat kezdetét jelentő "letter of formal notice" elküldését nem is kommunikálják, csak a döntés után pár nappal kerül fel a tény a bizottság főtitkárságának honlapjára. Állítólag ez azért van, mert ez még "csak" információkérés, és ha a tagállam meggyőzi a bizottságot adott kérdésben, akkor el is hal az ügy. Így viszont a Bizottság és a tagállam közti mutyinak is tűnhet a dolog, pedig az állampolgároknak is joguk van tudni, milyen uniós szabályt nem tart be országuk.

A papírtologatás nem csak a bizottságban kedvelt versenysport. A tagállamokból álló tanácsban is szeretnek papírozni. Ez a végső döntéshozó szerv az unióban - sokszor az EP-vel együttműködve. A tanácsban munkacsoportok pörögnek naponta, amelyeken a szakdiplomaták az adott tagállami elnökség vezényletével megpróbálják előkészíteni a döntéseket, olyan szintre jutni a kompromisszum terén, hogy a fentebb ülő diplomatáknak a lehető legkevesebb gondjuk legyen az adott dossziéval. A tagállamok nagykövetei is rendszeresen találkoznak, akár órákra összezárják őket, hogy egyezkedjenek a részletekről a fővárosok utasításai alapján. Persze minél politikaibb az ügy, annál feljebb tolódik a táplálékláncon, az igazán érzékeny kérdésekről az Unió állam-, és kormányfői döntenek az Európai Tanácson. Utóbbira legközelebb jövő hét csütörtökön, június 27-28-án kerül sor.

De hogy még egy példát hozzunk a nyári brüsszeli pörgésre: szerdán lesz a Brussels Economic Forum. Ez az a get togther, ahol mindenki ott van, aki számít és elmondja, mit gondol az európai monetáris unióról. Érdemes fülelni, és ami biztos, hogy itt aztán sok névjegykártya cserél gazdát, rengeteg lesz a hátba veregetés, az elismerő, biggyesztő mosoly s izgága lobbisták sürögnek-forognak majd a tömegben. Brüsszelben egy héten kb. kétszáz konferenciát tartanak mindenféle témában, iszonyatosan jó terepet biztosítva a névjegykártyagyűjtőknek, illetve olyanoknak, akik komolyan és tudatosan építik a networkjüket.

Bár állandó az igény, hogy legyen minél átláthatóbb, ellenőrizhetőbb a brüsszeli döntéshozás, ahogy egy dohánytól rekedt hangú brit eurokrata nemrég megjegyezte: ebben a városban még mindig az ebéd-, és vacsoraasztaloknál köttetnek a megállapodások.

Több mint 5,5 millió európai fiatal van állás nélkül ma az Unióban. Először május közepén lehetett hallani arról, hogy a francia és a német kormány összefogott a fiatal munkanélküliség csökkentése érdekében. A terv nem túl frappánsan a New Deal for Europe elnevezést kapta, és furcsa módon mindössze pár hónappal az Európai Ifjúsági Garancia ötlete után hozakodtak elő vele. Az még főleg képzéseket és gyakornoki lehetőséget kínált fiataloknak, a pénzügyi támogatást az EU adta volna, és a tagállamok kormányai dönthetnek a beindításról.

A május végén újabb részlettel bővült New Deal for Europe ezzel szemben közvetlenül a foglalkoztató cégeknek juttatná a támogatást, mégpedig a mostanában igencsak akadozó vállalati hitel formájában. Az a cég, amelyik 25 év alattiak foglalkoztatására létrehoz egy pozíciót, adókedvezményt és hitelt kap. Ráadásul az egyik finanszírozó intézmény az Európai Beruházási Bank lenne, amely azonnal ráharapott az ötletre. Mellette a tagállamok is beszállnak, Németország például a saját költségvetéséből is ajánlott fel pénzt. Első körben a New Deal for Europe azokon a tagállamokon fog segíteni, ahol a legmagasabb a fiatalkori munkanélküliség. Mivel azonban a részletek még nem szivárogtak ki, egyelőre nem tudjuk, Magyarországra milyen mértékben vonatkozik majd.

A fiatalok munkanélkülisége évek óta égető problémát jelent az EU-ban, de csak mostanában vált elsőszámú politikai kérdéssé. A fiatalok munkanélküliségi szintje Görögországban meghaladja a 60 százalékot, Spanyolországban az 50 százalékot, Portugáliában és Írországban a 40 százalékot. Görögország egyes részein legutóbb már 72 százalékos munkanélküliséget mértek a fiatalok körében, ezzel szemben Ausztriában, Hollandiában és Németországban 4,2-5,9 százalék között mozog ez az érték. A déliektől a legjobban képzett munkaerő elvándorol a fejlettebb északra, ez azonban beilleszkedési problémákat okozhat. Azok, akik otthon maradnak, nem képzik magukat, nem sajátítanak el új szakmákat, nem tudnak elszakadni otthonról, állandó létbizonytalanságban és frusztrációban élnek, vagyis a szélsőséges eszmék tökéletes melegágyává válnak. Hovatovább nem csak ez lehet a gond, hanem a fokozódó gyűlölet a fejlettek irányába.

Egyes (brit) vélemények szerint az egész kezdeményezés célja Németország európai megítélésének javítása, a németek szolidaritási hajlamának bizonyítása. Az EUrologus szerint nem csak PR gyakorlat zajlik. A német foglalkoztatáspolitikai modell ugyanis valóban képes volt kezelni a fiatalság munkaügyi gondjait az elmúlt években. A kétezres évek elején Németország súlyos munkanélküliséggel küzdött. Ám míg a déliek gazdasága dübörgött az olcsó hitelek miatt, Berlin meghozta azokat a fájdalmas reformokat, amelyek lehetővé teszik a jelenlegi magas foglalkoztatottságot.

A franciák megvétóznák az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdését, ha az európai audiovizuális (film, TV) ágazat nem mentesül a jövőbeni megállapodás hatálya alól.

Az uniós tagállamoknak pénteken kellene mandátumot adniuk az Európai Bizottságnak a tárgyalások megkezdésére. A válságból kikapaszkodó két kereskedelmi nagyhatalom komoly reményeket fűz az egyezményhez, amely hosszabb távon jelentős GDP-növekedést eredményezhet. Európában évi 65 milliárd eurós gazdaságbővülést várnak. (Korábban itt fejtegette ennek jelentőségét az Eurologus)

A franciák az egész audiovizuális szektort kivennék a tárgyalások témái közül, féltve az úgynevezett "kulturális kivételek" rendszerét, amelynek keretében állami támogatáson, kvótákon, és egyéb eszközökön keresztül védik a nemzeti filmet, zenét, kultúrát a - gyakran Hollywoodból - beözönlő „szennytől”. „Ez az identitásunkról szól, ez a mi küzdelmünk” - mondta Jean-Marc Ayrault francia kormányfő, a francia vétó lehetősége mellett érvelve.

Az Európai Bizottság nevében Karel De Gucht kereskedelemmel foglalkozó EU-biztos azt a kompromisszumot javasolta, hogy a kivételek továbbra is maradjanak érvényben a "hagyományos média" területén, de a digitális teret, például a zeneletöltést, online filmnézést, online tévét nyissák meg a szabad verseny előtt. A Bizottság szerint a kulturális kivételek mindig is részét képezték a szabadkereskedelmi egyezményeknek, de az audiovizuális szektor teljes kivétele példa nélküli lenne. A Koreával kötött egyezményt hozzák fel példaként, ahol ezt a megoldást alkalmazták, igaz akkor még nem tartott másfél milliárd letöltésnél a Gangnam Style.

Németország, Nagy-Britannia, és több más tagállam viszont attól tart, hogy ha az EU eleve nem hajlandó bizonyos dolgokról tárgyalni, akkor válaszlépésként az USA levesz egyes kérdéseket az asztalról, például a közbeszerzések megnyitását. Ez pedig jóval nagyobb gazdasági veszteséget okozhat az európaiaknak, mintha belemennének a tárgyalásokba, és egy méltányos megoldást alkudnának ki. William Kennard, az amerikaiak EU-hoz rendelt nagykövete is kerek-perec kijelentette: mindent lehet, de "természetesen ennek ára lesz".

Berenice Bejo, francia színésznő, a „The Artist - A némafilmes” című film főszereplője eközben Strasbourgban kampányolt a kulturális kivételek rendszere mellett. Mint mondta, a film sosem jöhetett volna létre állami támogatás nélkül. Mint emlékezhetünk, a The Artist végül több Oscar-díjat is nyert.

A tárgyalások megkezdéséhez konszenzusos döntés kell, ezért mindenki a franciák torkának fog esni pénteken. Persze csak finoman, európai módon. Egyelőre nem tudni, mi lesz, ha a franciák kitartanak. Az biztos, hogy nem lehet az EU második legnagyobb gazdaságának jóváhagyása nélkül belefogni egy ekkora jelentőségű egyezmény tárgyalásába.

Az EUrologus egyébként a magyar megoldást ajánlja a franciák figyelmébe: a filmgyártásban felszámoltuk az állami támogatás eddig működtetett rendszerét, majd odaadtuk a pénztár kulcsát egy hollywoodi producernek. Valószínűleg ez a megoldás elnyerné az amerikai tárgyalópartnerek tetszését is.

 

Zavart okozott az erőben Berlin és Párizs újabb javaslata, mely szerint az eurózónához kötődő intézményeket kell létrehozni az Európai Parlamentben a 2014-es választások után. A németek és franciák szerint emellett állandó elnök kell az eurócsoport, az eurózónás pénzügyminisztereket tömörítő testület élére.

Az euróövezet önállóbbá válása többször felmerült már az európai adósságválság során (korábi írásunk a témában). Bizonyos tagállamok úgy érzik, sokkal hatékonyabb lenne az övezet működése, ha az elitklub tagjai maguk között oldhatnák meg a problémákat, és nem szólna bele olyan a dolgaikba, aki nem tagja az övezetnek. Sokan azonban kétségbe vonják ezt az álláspontot. Andrew Duff, liberális EP-képviselő a minap az EUobserver hírportálnak azt fejtegette, hogy a 11 ország részvételével elinduló pénzügyi tranzakciós adó (FTT) részleteinek tárgyalásánál is mindenki ott ül az asztalnál, hiszen az adónemet nem szorgalmazó országokat is érintheti az FTT. Jacek Saryusz-Wolski lengyel EP-képviselő szerint pedig az európai bankrendszer szabályozása nem szűkíthető le az eurózónára, a pénzintézetek gondjai mindenkit érintenek. Kelet-európai képviselők azt is rendszeresen megemlítik, hogy csak Nagy-Britannia és Dánia nem vállalta az euró bevezetését, így mindenki másnak joga van ott ülni a döntéshozók asztalánál. Hiszen a ma kialakított szabályokat a csatlakozás után ezekben az országokban is alkalmazni kell.

Egyelőre az a terv körvonalazódik a parlamenten belül, hogy létrehoznak egy az eurózónával foglalkozó albizottságot, amelybe egy "gentlemens agreement" alapján csak olyan EP képviselőket jelölnek a frakciók, akik jelenlegi, vagy jövőbeni euróövezeti tagországokból érkeztek. Hasonló informális megegyezés alapján az albizottság vezető posztjaira, illetve az euróval foglalkozó jelentések készítőinek csak eurózónás képviselőket jelölnének. Mindez azonban rengeteg kényes tárgyalást igényel, és egyáltalán nincs konszenzus arról, hogy ez a legjobb megoldás. Szigorúbb, markánsabb leválasztáshoz pedig már szerződésmódosításra lenne szükség.

A közelmúltban feltűnő gyakorisággal érkeznek az euróövezet önállóságát erősítő javaslatok. Az euró-albizottság, illetve az eurócsoport állandó elnöki posztjának létrehozása mellett korában felmerült, hogy kizárólag az eurózóna tagállamai számára elérhető közös kasszát kellene alapítani. Ebből a közös kasszából az övezet tagjai juthatnának pénzhez, amelyből saját strukturális reformjaik (pl. munkaerőpiac, nyugdíj, egészségügy, központi és helyi közigazgatás) költségeit fedezhetnék.

Újabb részletek szivárogtak ki az amerikai Nemzetbiztonsági Szolgálat (NSA) és az FBI kémhálózatáról, amely az amerikai szervereken és internetes szolgáltatókon áthaladó adatforgalmat figyelte. A Guardian brit napilap által közzétett térkép színkódokkal jelzi, hogy az amerikai titkosszolgálat mennyi adatot gyűjtött az egyes országokból. A zöld alacsony, a sárga közepes, a piros az információgyűjtés magas szintjét jelzi (nagy térképért ide kattintson).

A térképre pillantva látszik, hogy Magyarország nem különösebben érdekelte az amerikaiakat, a legintenzívebb információgyűjtés (kevéssé meglepő módon) Szaúdi-Arábia, Jemen, Afganisztán, Irak, Egyiptom, Kína, Szíria, Pakisztán, Törökország és Németország területén zajlott. De miért kerültek a németek az amerikai titkosszolgálat figyelmének középpontjába? Pontosan ezt szeretné megtudni Angela Merkel német kancellár Barack Obama amerikai elnöktől, jövő heti találkozójukon. A Magyarországon méltán ismert Vivane Reding alapjogi biztos, aki többek között az EU most felülvizsgálat alatt álló adatvédelmi szabályozásáért is felel szintén nekiment az amerikai félnek. „Az Egyesült Államok nem biztosítja az adatvédelem megfelelő szintjét, és nincs független felügyeleti szerv, amely ellenőrizné, hogy az adatgyűjtés jogosan zajlik-e” – mondta, majd hozzátette, hogy Európában ez elképzelhetetlen lenne.

A botrány minden bizonnyal kihat az EU 1995-ben elfogadott adatvédelmi irányelvének felülvizsgálatára. A szabályozás modernizációjáról az adatvédelmi jogvédőknek és az internetes vállalatoknak gyökeresen eltér a véleményük (korábbi cikkünk erről itt olvasható). Míg az előbbi tábor a PRISM botrány kapcsán igazolva látja saját álláspontját, miszerint az internet és a mindent átfogó adatgyűjtés korában szigorítani kellene a szabályokon, az utóbbiak szerint ennek semmi realitása nincsen. Az internetes cégek arra hivatkoznak, hogy a felhasználóik különösebb probléma nélkül osztják meg adataikat, hogy cserébe ingyenes szolgáltatásokhoz jussanak. Ráadásul – folytatódik az érvelés -, ha a felhasználók elégedetlenek az adatvédelem szintjével, akkor „a lábukkal szavazhatnak”, magyarán más, magasabb adatvédelmet biztosító szolgáltatóhoz válthatnak. Két probléma van ezzel az érveléssel. Egyrészt az internetes gazdaság logikája jelenleg minden vállalatot arra ösztönöz, hogy adatokat gyűjtsön a felhasználókról és a lehetséges ügyfelekről. Lehetőleg minél többet, és minél részletesebben feldolgozva. Másrészt az internetes vállalatok éveken át következetesen tagadták, hogy olyan kiskapuk lennének rendszereikben, amelyeken keresztül a titkosszolgálatok szabadon ellenőrizhetik a forgalmukat. Márpedig a PRISM éppen ezt csinálta, és nehéz azt elképzelni, hogy ilyen nagyszabású műveletet az érintett telekom cégek és internetes szolgáltatók együttműködése nélkül végre lehetett volna hajtani.