„Rajongtam a borászatért, egyszer egy budapesti borétteremben kóstoltam egy új-zélandi sauvignon blanc-t, nagyon különlegesnek találtam, és ekkor azt mondtam, hogy el kell mennünk Új-Zélandra. Másnap megvettük a repjegyet, és két hónap múlva elindultunk” – idézte fel Búcsú, milyen hirtelen vágtak neki az utazásnak.
A fókuszukban a bor és az evezés volt, hiszen mindkettőben erős Új-Zéland. Itthon mindketten tagjai voltak egy evezős klubnak, Kertész országos bajnokságot is nyert, és már otthon is épített kajakokat. A szűk ötmillió lakosú Új-Zélandon a rögbi, a kerékpár és a vitorlázás mellett az evezés az egyik legnépszerűbb sportág. Nagy hagyományokra tekint vissza, és a kiwik elég sikeresek is benne. Elég sokat mondó, hogy az idei világbajnokságon ők nyerték az éremtáblázatot négy arannyal és két ezüsttel, de korábbról is számos olimpiai és világbajnokuk volt.
„Kalandvágyból indultunk el, úgy voltunk vele, hogy a legrosszabb esetben utaztunk egy jót, vártuk, hogy mennyire jó lesz megnézni az országot. Azért próbáltunk nyitott szemmel járni. Új-Zéland északi szigetének közepére kerültünk, ami nem igazán bortermő vidék, de iszonyú nagy szerencsék volt, hiszen Lacinak állást ajánlottak az egyik legjobb hajóépítő cégnél” – mondta Búcsú.
Az amerikai filmek kliséiből tudjuk, hogy az ottani rendőrök élete sem fenékig tejfel, sőt, néha igazán veszélyes. Dobondi Loránd gyerekkorában csak annyit tudott, hogy szeret focizni, nagy az igazságérzete és kiáll a gyengébbekért. Sok év, sok kaland, sok küzdés és tanulás után az Erdélyből indult fiú az Egyesült Államokban elvégezte a rendőrakadémiát, és Philadelphia legkeményebb negyedében lett rendőr.
Dobondi Loránd Marosvásárhelyen született 1977-ben. Szüleivel együtt 1989-ben költöztek Szikszóra, Miskolc mellé. A 12 éves fiút eléggé megviselte a váltás: hiányoztak neki az otthon maradt rokonok, barátok, az új iskolában nehezen fogadták be az Erdélyből érkezett jövevényt, és emiatt sok konfliktusa volt. "Erdélyben magyarok voltunk, Magyarországon románok lettünk" - foglalja össze Loránd a nehezen feloldható paradoxont.
Egy dolog segítette át a nehézségeken: a foci. Már Erdélyben is ez volt a mindene, és Szikszón is hamar elkezdett edzésre járni, ott szerzett új barátokat. A Szikszó igazolt játékosa lett, megyei egyben és az NB3-ban játszották a mérkőzéseket. Loránd Miskolcon kitanulta a géplakatos szakmát, majd átment a szakközépiskolába, de azt már nem fejezte be, mert elment Amerikába.
"Rettenetes a munkaidő, rettenetes a fizetés, rettenetesek a körülmények; az embert nem becsülik, nem támogatják, nem tisztelik, nemegyszer még testi inzultusnak is ki van téve. És még sincs a világon olyan szakma, amit érdemesebb lenne csinálni" - ezek az orvosi hivatásról szóló sorok Adam Kay Ez fájni fog című könyvében olvashatók, amely most magyarul is megjelent. (Fordította: N. Kiss Zsuzsa, Athenaeum Kiadó, 2019)
A 2017-ben Nagy-Britanniában bestsellerré váló könyv szerzője 12 évet áldozott az életéből arra, hogy orvos lehessen. Végigcsinálta a hat év orvosi egyetemet, majd a hihetetlenül kemény rezidensi és a szakorvos-jelölti éveket, szülész-nőgyógyászként 1200 gyermeket segített világra, aztán egy nehezen feldolgozható, tragikus orvosi eset után úgy döntött: nem alkalmas orvosnak, és otthagyta a pályát. A könyv anyagát a kisdoktori éveiben 2004 és 2010 között írt naplóbejegyzései adják. Fanyar humor és vicces sztorik keverednek itt vérrel, hányással, ürülékkel, halállal, tragédiákkal, abszurd és felemelő helyzetekkel.
A könyv nemcsak általában az orvosi pályára készülőknek nyújt kijózanító élményt a kórházi orvosok mindennapjairól. Miután magyar és közép-kelet európai orvosok százai mennek az itteni körülmények és alacsony fizetések miatt angliai kórházakba dolgozni, Kay könyve minden bezzegezőnek is tanulmányos olvasmány, aki szerint szervezetlenség, bürokrácia, hierarchia, emberhiány, műszerhiány, alacsony fizetés, orvoselvándorlás csak a magyar egészségügyben van.
Több angliai magyarral is beszéltünk arról, hogy mit éreznek a közelgő brexit miatt. Sokan úgy érzik, hogy ezzel kaptak egy kisebb pofont, se senki sem retteg a jövőtől, bárhol is élnek majd.
Kata és Davor Norvégiából költözött vissza Magyarországra, mert úgy érezték, már eleget voltak távol az itthoniaktól. Csakhogy a sarkkörtől északra, az aprócska kisvárosban, ahol korábban éltek, menthetetlenül a természet szerelmesei lettek, így nem sokáig bírták egy helyben. Miután hazatértek, nehezen viselték a budapesti lét zsúfoltságát és a hétköznapok mókuskerekét, ezért fogták magukat és egy év alatt bejárták Európa legszebb tájait.
Ebben még nem is lenne semmi különös. De a fiatal magyar házaspár az utat egy kiszuperált mentőautóban tette meg. Az új - alig 6 négyzetméteres - otthonukat maguk alakították ki, és azt mondják, ebben a parányi fémdobozban élve úgy tapasztalhatták meg a kontinenst, ahogy az utazás más formáját választva biztosan nem tudták volna. Az élményeikről menet közben blogot írtak, Magyarországra visszatérve pedig az Indexnek mutatták meg az általuk készített lakóautót, és meséltek többek között arról, hogy hogyan alakították saját magukat az autójukhoz, meg ehhez a világjáró életformához.
Balra a Sierra Madre, a Fülöp-szigetek leghosszabb hegyvonulatának csúcsai magasodnak, jobbra a Csendes-óceán hullámai zúgnak, a horizonton pedig a hajnali ég és a tenger kékje egybemosódik. Innen tényleg csak egy karnyújtásnyira van a mennyország - mondja Ryan Andres egy budai kávézó aprócska galériáján. Én pedig, bár sosem jártam a Fülöp-szigeteken, egyből elhiszem neki. Ryant a beszélgetésünk eddigi bő fél órájában nyitott és nyersen őszinte emberként ismertem meg. Távol áll tőle a fölösleges udvariaskodás és a jól hangzó, de üres és elcsépelt frázisok szajkózása. Most először mégis kifejezetten sok jelzőt használ, és iszonyú érzékletesen festi le azt a látványt, ami az utolsó Fülöp-szigeteki otthonából, egy hegyi kunyhóból tárult elé - közvetlenül azelőtt, hogy Magyarországra költözött volna. Hirtelen nem is értem, miért mondott eddig megannyi jót Budapestről meg Magyarországról, mikor valóságos földi paradicsomként írja le azt a helyet, amit ezért hátrahagyott.
Ryan Andres a Fülöp-szigetekről származik, de több helyen is élt már a világban, gyerekkora nagy részét az USA-ban töltötte, Michiganben nőtt fel. Felnőtt fejjel visszatért a Fülöp-szigetekre. Ott döntötte el, hogy feladja a korábbi pénzügyi karrierjét, és a kávét termesztő, illetve a kávészakértő családtagjaitól tanultakra alapozva nyit egy kávézót valahol Európában. Ide is el akarta hozni a Liberica Barakót, ami egy Fülöp-szigeteki kávéfajta. Ez a mi kontinensünkön alig kapható, így kifejezetten egzotikusnak számít.
B. Zetas Péter 2016-ban létrehozott egy kulturális portált, amelynek a sikerre viteléért azóta is küzd. Hisz abban, hogy egy ilyen újság sok olvasóhoz juthat el, és üzletileg is sikeres lehet. Azért, hogy ezt az álmot megvalósíthassa, 2017-ben barátnőjével Londonba költözött: a főszerkesztő árufeltöltő lett egy koreai szupermarketben, barátnője pedig pincérnő egy étteremben. A 10-12 órás műszakok után még cikket írnak, lapot szerkesztenek.
Péter szakközépiskolába járt, kitanulta az esztergályosszakmát, majd végül a Debreceni Egyetemen kötött ki magyar szakon. Az egyetem alatt versírással és újságírással foglalkozott, majd miután elvégezte a képzést, belevetette magát a munkába. Volt újságíró, social media manager, marketinges, de még felügyelő is egy hajléktalanszállón. A Romaversitas Alapítványnál ismerkedtek meg barátnőjével, Blankával.
Visszafogott becslések szerint is sok százezer magyar költözött iskola, munka, szerelem vagy egyéb okból külföldre az elmúlt években. Egyéni élettörténetek, különböző tapasztalatok, sikerek és kudarcok a mérlegen – a hangzatos általánosításokkal érdemes vigyázni, most azonban végre nagyszabású tudományos kutatás készül az „idegenbe szakadtakról”, remélhetőleg egzaktabb válaszokkal. Miért mentek ki, és egyáltalán honnan, miből és mi elől, milyen céllal? Bejöttek a számításaik, segített nekik kint valaki? Mit dolgoznak, tervezik a hazaköltözést vagy ők már maradnak? Elégedettek?
Prevics Éva 2013-ban otthagyta a média világát, és elment egy nyári szezonra vendéglátózni Ausztriába. Akkor interjúkat készített a vele együtt dolgozó magyarokkal, és amikor 2017-ben ismét visszatért Ausztriába, újra megkereste egykori barátait. Ebből született a Fiatalok külföldön - 5 év múlva című könyv. Az interjúk alapján 5 év alatt sokat változott a helyzet: a legtöbben visszatérnének Magyarországra, ma már itt is sok a lehetőség, de ezt még nem ismerte fel minden magyar munkaadó. Éva az ausztriai évek alatt személyesen is sokat tanult: a kétkezi munka becsületét.
1992 októberében egy Vietnámból érkező gép landolt a Ferihegyi repülőtéren. Az utasok között volt a nyolcéves Ngoc Nguyen Quang, aki a szüleivel érkezett Budapestre. A szubtrópusi Hanoiból származó kisfiú egyik első emléke Magyarországról az, hogy hideg van és szürke minden. Azon a télen látott életében először havat.
A kilencvenes évek elején Ngoc szülei úgy döntöttek, a gazdasági nehézségek és a politikai bizonytalanság elől másik országba költöznek. Számukra Magyarország a nyugatot jelentette. Nem véletlenül választották Budapestet. Ngoc édesanyja diák korában az ELTE-n tanult magyar szakon, és Vietnamban is magyartanárnőként dolgozott.
A bölcsészkart sokszor lenézik, pedig épp ez az a képzés, ami igencsak széles spektrumon használható. Persze ehhez kell az ember is. Miklós igazi bölcsésznek vallotta magát a 2000-es évek elején. Már az egyetem alatt telefonos diszpécserként dolgozott egy ügyfélszolgálaton, aztán eltelt 10 év, és ma egy világcég németországi főhadiszállásán dolgozik menedzserként.
Miklós az ELTE angol-amerikanisztika szakára járt. Már az egyetem alatt elkezdett dolgozni, hogy tanulmányai mellett egy kis pénzt keressen. Először egy magyar közműszolgáltató ügyfélszolgálatán volt telefonos diszpécser. Egy ottani kollégájától hallotta, hogy egy Magyarországon is tevékenykedő világcég ügyfélszolgálatánál jobbak a feltételek, úgyhogy 2005-ben ő is elment oda dolgozni. Nagy előny volt, hogy jól beszél angolul, 2005-ben ez még különlegességnek számított az ilyen pozíciókban.
Eszter és Szabolcs évekkel ezelőtt együtt költözött Bécsbe. A korábban a Láthatatlan kiállításon dolgozó Szabolccsal 2010-ben már forgattunk a Fehér Bot világnapján. Nagyon sok minden hasonló, és nagyon sok különbségről pedig nem egyértelmű, hogy jobb vagy rosszabb, mint itthon. Máshogy bánnak a vakvezető kutyákkal is, de az sem döntő, hogy melyik a jobb bánásmód. De van egyvalami, ami miatt egyértelműen Bécs nyer.
Gergő szülei magyarok, de ő az Egyesült Államokban született, és amerikai állampolgár lett. Négyéves volt, amikor szüleivel hazajöttek Magyarországra, és ő Budapesten nőtt fel. Az amerikai óvodából nagyon basic angolt hozott haza magával, de szülei itthon is sok gondot fordítottak arra, hogy megtartsa és megtanulja a nyelvet. Egy ideig otthon is angolul beszélgettek, aztán Gergő nagyrészt úgy tanult meg angolul, mint a legtöbb itthoni gyerek: az iskolában, különórákon, majd pedig gimnazista cserediákként Észtországban, később ösztöndíjas egyetemistaként Finnországban és Olaszországban. Amerikában négyéves kora óta csak egyszer járt addig.
Sok személyes történetet közöltünk már a Szevasztokon külföldön munkát vállaló magyarokról, Magyarországra települő külföldiekről, legutóbb pedig Svédországból visszaköltöző magyarokról. Az elmúlt évben megjelent történetekből kiderült, hogy a külföldre költözés, a külföldi munkavállalás soha nem egydimenziós választás. Egyik esetben sem lehet azt mondani, hogy az ember azért kezd új életet külföldön, mert szimplán több pénzt akar keresni, vagy mert éppen elégedetlen a hazai közállapotokkal. A döntés mögött sok egyéni, családi, élethelyzeti szempont is szerepet játszik. A külföldre költöző magyarok aztán új dilemmákkal találják szembe magukat, amelyekkel szintén egyénileg kell megküzdeniük.
Így van ezzel az ötvenes éveihez közeledő Tamás is, aki 2014 óta él Németországban feleségével. Ők gyermekeik nagykorúvá válása után döntöttek a külföldi munkavállalás mellett, gyermekeik pedig Magyarországon maradtak. Bennük is felmerült, hogy négy év után visszatérnek Magyarországra, de végül maradtak.
Anita és Dániel 11 évvel ezelőtt költöztek ki Svédországba, bár nem volt határozott céljuk pont odaköltözni. Egyszerűen csak ki akarták próbálni magukat egy másik országban is. Nem tervezték meg előre, hogy meddig akarnak ott élni. Eleinte minden nagyon idilli volt, de az évek alatt sokat változott a hangulatuk.
A svédek bár sok szempontból befogadóak, nagyon felszínesek és megközelíthetetlenek maradtak számukra. Ez is közrejátszott abban, hogy most hazajönnek, de a magánéleti és személyiségi változásaik voltak a döntőek a költözésben. Néhány dologért azért fájni fog a szívük.
„Belefáradtam. Nem akartam olyan ügyekben részt venni, amelyek nem voltak összeegyeztethetők a lelkiismeretemmel.” B. nem akart többé egy multi Magyarországon dolgozó regionális közép/felső vezetője lenni, magyar cégé még kevésbé, idegen SIM-kártyákról tendert egyeztetni, kokainnal túlélni, magyar munkavállalókon röhögni, vagy túlóradíjukat megpróbálni kijárni az anyacégnél, sejtve, hogy reménytelen, nem akart a hatékony szerkezeti átalakítást kérő, aztán ezek elé akadályt állító, első generációs cégtulajdonosokkal vitatkozni, mindent okosba' megoldani. Nettó egymillióért sem.
Helyette, húszévnyi vezetői tapasztalattal a háta mögött jó ideje csomagokat pakol a bécsi repülőtéren – ugyanennyiért.
Egy magyar grafikust Londonba vitt a szerelem, nyelvtudás nélkül hordárként kezdte, most pedig egy felívelő céget vezet. Sok magyar utasa van, akik gyakran arról kérdezik, mi a helyzet Londonban a migránsokkal. Zsoltnak erre is van válasza.
A Halloween eredetileg a kelták haláli szilveszteri bulija volt. Hagyományosan október 31-én volt ugyanis az év fordulónapja, az ünnepségre pedig meghívót kaptak az elhunytak is. Ezen a napon különböző szertartásokat és áldozatokat mutattak be, annak érdekében, hogy biztosítsák, a halottak ne zaklassák az élőket az újévben.
Ha az angol nyelvtanból kell példát mondanunk, a nyelvtanulók és nyelvtanárok nagy többségének elsőre a Present Perfect ugrik be. Főleg, ha elrettentő példát keresnek. A Present Perfectből így igazi mumus, félelmetes szörnyeteg lett, pedig nem is olyan nehéz megszelídíteni.
Az idei bajor sörünnep már javában zajlik, ez a 185. alkalom, és egészen október 7-ig tart. A legelső 1810. október 12-17. között volt, amikor Therese Charlotte szász hercegnő és Ludwig bajor trónörökös házasságot kötött. Az esküvő tiszteletére rendeztek egy 5 napos lovasversenyt is München szélén, egy réten, amit aztán a hercegnőről Theresienwiesenek neveztek el. Akkora siker volt, hogy a következő évtől már mezőgazdasági vásárt is rendeztek, és végül hagyománnyá vált az Oktoberfest megrendezése. A helyszín maradt, a szórakozási lehetőségek változtak, de a jókedv és a sör jelen van.
Ha valaki ellátogat a müncheni sörfesztiválra, hasznos, ha néhány bajor kifejezést is megtanul. Mert a bajorok bizony nagyon másképp beszélnek. Nézzük csak!
Hosszú portrécikkben mutatja be a brit Independent a magyar Balogh Brigittát, aki Anglia első roma származású, barrister rangú ügyvédje lehet, és fontos szerepet tölthet be a hátrányos helyzetű közösség képviseletében a brexit idején. A Londonban élő 26 éves Balogh Brigitta régóta támogatója a Gypsy, Roma and Traveller (röviden: GRT, magyarul Cigány, Roma és Utazó) csoportnak, amelynek tagjainak korántsem fényes a helyzete a szigetországban. Az Independentnek azt mondta: ezzel a képesítéssel még többet tudna segíteni e marginalizált csoport tagjainak a helyzetén, akiknek a jog és a politika nem mindig szolgálja az érdekeit.
Az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból még nagyobb bizonytalanságot fog hozni az ottani cigányságnak, mivel a kormány nem hajlandó tisztázni, mi lesz a roma bevándorlókkal, mondta Balogh Brigitta a lapnak. Brigitta szerint egy diszkriminatív rendelet is okot ad az aggodalomra, amivel azt akarják elérni, hogy az utazó cigányokat letelepítsék. Ezzel megismételnék azt, ami a múlt évszázadokban történt szerte Európában. Balogh Brigitta a GRT gyermekek helyzetére is szeretné felhívni a figyelmet a brit oktatásban, mivel a közösségnek az utóbbi időszakban nem csak a rasszizmussal és a diszkriminációval kellett megküzdenie, hanem jelentős támogatásokat is megvontak tőlük.
Sokan megtanultunk valamilyen idegen nyelvet így vagy úgy, és gyakran használjuk is. De vajon jól tudjuk, amit tudunk, vagy ismerjük a legújabb kifejezéseket? Mini angol és német nyelvtanfolyam a Szevasztok blogon a Converzum nyelvi közösségi tér szakmai támogatásával.
Vége van a nyárnak, és vissza kellett térni az íróasztal mögé. Ilyenkor időre van szükségünk, hogy visszarázódjunk, és a régi könnyedséggel alkalmazkodjunk a multikorporet biznisz kultúrához. Összegyűjtöttünk néhány hasznos angol mondatot azoknak, akik még nem ocsúdtak fel a nyári kábulatból, és szeretnének egy kis időt nyerni, mielőtt hosszú beszélgetésekbe elegyednek külföldiül.
Ha egy telefonbeszélgetést szeretnénk rövidre fogni:
Ha valaki a magyar állami televízióból, rádióból, a nyomtatott és online portálokból, lapokból próbál meg tájékozódni a svédországi helyzetről, könnyen olyan érzése támad, mintha a fejlett skandináv országban migránshordák napi rendszerességgel gyújtanának fel autókat az utcán és tömegesen erőszakolnának meg nőket. Svédorszában élő magyarokat kérdeztünk arról, hogy ők mit tapasztalnak ebből. A neveket kérésükre megváltoztattuk.
Magyarországról rengeteget és aggódva kérdeznek a svéd migrációs helyzetről. Amikor ideköltöztem, minden magyar ismerős azt kérdezte, nincs-e itt nagyon hideg. Most meg azt kérdezik szörnyülködve, hogy nem sok-e a bevándorló
- írta nekünk Gabi, aki zavarba is jött a bevándorlókra vonatkozó kérdéseinktől, hiszen ő maga is bevándorlónak tartja magát. Szerinte a svédek bevándorlókhoz való hozzáállása se nem pozitív, se nem negatív. Ők is a társadalom része, nélkülük nem működne az idősek ellátása, az egészségügy, a tömegközlekedés, és az óvodákban sem lenne elég dolgozó (a valóságban így sincs).
A szeptember beköszöntével gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy a nyári élményeinkről kérdeznek. Ez már-már egy olyan közhely, amit ha akarunk, se tudunk kikerülni. Történhet ez az első angol órán a suliban, vagy amikor feltűnően napbarnítottan villogunk az első teammeetingen a melóban, vagy akár egy nyelvi szintfelmérőn, hiszen ez egy elég semleges és kézenfekvő téma. Házi feladat, vagy small talk – ehhez mindössze az alábbi három igeidőt kell leporolnod: Present Perfect, Past Simple, Past Continuous.
Aki a szájára veszi a külföldön dolgozókat, az abba gondoljon bele, hogy mi egy másik kultúrában élünk, és hazajövet a változások nekünk szemet szúrnak! Nem elszálltunk, nem felejtettük el, hogy magyarok vagyunk! De a váltás nem zökkenőmentes, ezt csak az tudja, aki már átment hasonlón! Nem kell ennyire lenézni azt, aki külföldön helyezkedett el!
– vette védelmébe Róbert a Facebookon a vele együtt külföldön dolgozó magyarokat. A múlt heti cikkünkhöz épp azért szólaltattunk meg régebb óta kint élő magyarokat, mert nekik egy itthoni nyaralás alkalmával jobban feltűnik Magyarország fejlődése vagy elmaradása bizonyos területeken.
Azokkal a kommentekkel most nem foglalkozunk, hogy „ha a külföldön dolgozó magyaroknak annyira nem tetszik az ország, akkor maradjanak kint, és ne is jöjjenek ide többet", vagy hogy „persze, kint tányérmosásból élnek, itt meg játsszák az urat, és finnyáskodnak". Többen azt kérték számon, miért romboljuk az ország hírnevét ilyen cikkekkel, miért nem csak a pozitívumokat nézzük. A válasz egyszerű: mi nem egy turisztikai prospektus vagyunk, hanem egy újság, ami jó és rossz véleményeket is megjelenít.
Ha valaki rendesen végigolvasta az első cikket, abban sem csak negatív dolgok szerepeltek: többen számoltak be Budapest szépségéről, fejlődéséről, a boltok növekvő kínálatáról, jól vezetett éttermekről, pékségekről, másnak pedig az tűnt fel, hogy egyre többen sportolnak Magyarországon. Ez a második cikk is csak azért született, hogy tükröt tartson Magyarországnak: miben érdemes fejlődni, változni, ami sokszor egyáltalán nem pénz kérdése.
A külföldön dolgozó magyarok ugyanúgy csak néhány hetet töltenek itt, ahogy egy külföldi turista, és csak egy szeletet kapnak Magyarországból, rajtuk ezért pont nem ér számonkérni az itthon élők árnyaltabb képét az országról. Világos, hogy nekik könnyebb belefutni rossz vagy éppen váratlanul jó élményekbe. Ezt írta meg Anika a Facebookon: „Aki évek óta nem Magyarországon él (mint én sem), az nem tudja, melyik éttermek jók, hova érdemes betérni, ezért csalódik. Míg Londonban sokkal több helyet ismer, ezért tudja, melyik helyen kap ehetőt. Igaz, én Londonban csak nyaralni jártam, de na... nem a gasztronómiáról híres. Budapesten barátok ajánlásai alapján viszont szuper jókat ettem."
Ennek a cikknek legyen az a mottója, amit Kata írt. Ahogy sokan mások, ő is külföldön élve szerette meg igazán a hazáját – a hibáival együtt:
Abban a pár otthon töltött napban csak a jót szeretném látni, örömet átélni. Boldogság magyar szót hallani. (...) Igazi pirospaprikát venni, lángost enni, fröccsöt inni, kiflit reggelizni, kopogtatni a piacon a finom hazai dinnyéket, kinevetni, ha valaki mufurc, magasról tenni rá, hogy késik, nem működik... ilyen. Mindig is ilyen volt. Sokkal jobb, amióta úgy szeretem, ahogy van. A maga bohó bájával és tökéletlenségeivel.
Ott állunk a Nagyszínpadnál az Arctic Monkeys koncert előtt már három órával. Valaki mögöttünk kiabálja a telefonjába: "Hey man, it's pissing down with rain here." És nem túlzás. Tényleg olyan erővel ömlik az eső, mintha a fejünk felett éppen egy elefánt, vagy inkább egy egész csorda könnyítene magán.
Vannak az angolban olyan szavak, amelyeket többször használunk átvitt értelemben, mint szó szerinti jelentésében. A piss például ilyen. Rengeteg gyakran használt szóösszetételben szerepel. A tankönyvek ritkán foglalkoznak ezekkel a kifejezésekkel, valószínűleg azért, mert érdemes vigyázni a használatukkal. Ezek nem kifejezetten kiskosztümös, öltönyös, business lunch-os kifejezések, viszont kellő körültekintéssel és humorral, baráti környezetben nyugodtan használhatod őket.
Ha nem a szülővárosába megy, akkor nyaralásnak érzi az itthoni létet, írta nekünk Levente Londonból. "Otthon, Kazincbarcikán és Salgótarjánban nem nyaralás van, az ott a valóság a sok szembejövő problémával, amiket ha ott vagyunk, akkor próbálunk segíteni megoldani vagy legalább tanácsot adni. Minél hosszabb ideje élünk külföldön, annál inkább érezzük magunkat aliennek otthon. Mi is változunk, az otthoniak is, és kicsit kimaradunk egymás életéből, így lassan, de kicsit távolodunk egymástól."
Néha nem könnyű az itthon töltött néhány hétbe mindent belezsúfolni, írta a szintén Londonban élő Eszter. "Gyermekkorunk nyaralóhelyeire visszatérni a gyerekeinkkel elképesztő érzelmi hullámvasút, ők is, mi is nagyon élvezzük, mesélünk nekik a régi dolgokról, majd együtt realizáljuk a változásokat! Ez a része nyilván mindig fantasztikus, de a sok jövés menés miatt magunkkal foglalkozni, valójában pihenni és leereszteni nem tudunk. Mindenki nagyon ráérős amikor előre próbálunk egyeztetni időpontokat,de aztán mikor már itthon vagyunk és nem fér bele több, akkor mindenki megsértődik és erőszakoskodik. Pont ma kezdték mondogatni a gyerekek, hogy hiányzik már nekik London, a lakásunk, a szobájuk, a suli, a saját kis kiegyensúlyozott életünk."
Hogy lehet nyáron is gyakorolni a németet? Például indulj el, keress egy drogériát és kezdd el olvasni az árucikkek feliratait. Itt teljesen normális, hogy végigböngészed az élelmiszerek, tisztítószerek vagy kozmetikai cikkek, termékleírását. Számos új kifejezést tanulhatsz meg így. Egy idő után észre sem veszed, de mániákus olvasóvá válsz. Itt van néhány egyéb tipp.
"Többekkel ellentétben én nem elmenekültem az országból, nem azért jöttem el otthonról, mert nem láttam perspektívát, mindenem megvolt, a kalandvágy hajtott és éltet. Több mint egy éve utaztam el otthonról, először a Távol-Keletet fedeztem fel, majd Délkelet-Ázsiában töltöttem öt hónapot, végül Kínában kötöttem ki tavaly novemberben.
Kína óriási, tele van izgalmas városokkal, végtelen történelemmel, gazdag nyelvi és konyhai kultúrával, ennek a központjától nem is oly messze állapodtam meg. Kína kapuja a világra Sanghaj, ott élni kiváltság, csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak a lakásvásárlást, és a város polgárainak is külön kiváltságai vannak. A városban minden, mi szem-szájnak ingere megtalálható, fantasztikus portréja Kína huszadik századi fejlődésének és nyitásának.
„Kilenc év alatt, amióta Manchesterben élek, talán ha egyszer fordult meg a fejemben, hogy visszaköltözzek Magyarországra, de aztán hazamentem pár hétre, és nagyon gyorsan elvetettem az ötletet. Egyszerűen csak ránéztem az álláshirdetésekre. Mit tudnék választani, mit dolgozzak? Legyek megint közalkalmazott, vagy a végzettségem szerint szociális munkás, menjek vissza iskolatitkárnak százezer forintért?”
Szijártó Anita mindezt egy manchesteri kávézóban meséli, közel a város főteréhez, miután korábban már lelkesen ecsetelte, mit érdemes megnéznem a városban, aztán elmondta, melyik kávézóba érdemes beülnünk, és melyikbe nem. Van A nagy Gatsby című regény elején egy rész, amelyben Gatsby azt mondja, akkor érezte magát először otthon az új helyen, ahová költözött, amikor először útbaigazítást kértek tőle, és ő tudott válaszolni. Mint egy helyi, aki otthon van. Valamiért ez jut most is eszembe.