1992 októberében egy Vietnámból érkező gép landolt a Ferihegyi repülőtéren. Az utasok között volt a nyolcéves Ngoc Nguyen Quang, aki a szüleivel érkezett Budapestre. A szubtrópusi Hanoiból származó kisfiú egyik első emléke Magyarországról az, hogy hideg van és szürke minden. Azon a télen látott életében először havat.

A kilencvenes évek elején Ngoc szülei úgy döntöttek, a gazdasági nehézségek és a politikai bizonytalanság elől másik országba költöznek. Számukra Magyarország a nyugatot jelentette. Nem véletlenül választották Budapestet. Ngoc édesanyja diák korában az ELTE-n tanult magyar szakon, és Vietnamban is magyartanárnőként dolgozott.

A c hang kiejtése nem ment könnyen

A nyolcéves Ngoc ekkor még semmit nem tudott magyarul, csak azt a néhány szót és kifejezést, amit anyukájától hallott. Bekerült egy magyar iskolába, ahol hosszú ideig egy szót sem értett abból, ami körülötte történik. Hallgatott, figyelt, de gyorsan tanult, és egy év múlva már beszélt magyarul.

Sokat tanítgattak az osztálytársaim. Az első szavakat az odajáró roma gyerekektől tanultam meg. Ezeket büszkén el is mondtam otthon anyukámnak, de ő eléggé meg volt döbbenve, mert ezek mind csúnya szavak voltak. Előbb tudtam kimondani ezeket a káromkodásokat, mint azt, hogy ceruza. A c betű kiejtésének megtanulása közel három napot vett igénybe, és a ceruzát tízféleképpen tudtam kimondani – helytelenül. A vietnámi nyelvből viszont megmaradtam azon a nyolcéves szinten, ahogy ide érkeztem. Ebben az utóbbi tíz évben tudtam valamennyire behozni a lemaradásom. 

Egy XIII. kerületi lakótelepen éltek. Ngoc az idejét nagyrészt tanulással és számítógépes játékokkal töltötte. Szülei piacozással foglalkoztak, hétvégén is dolgoztak, gyakran vidékre is mentek, néha őt is vitték magukkal. Ngoc öccse ekkor még kicsi volt, ő csak később jött utánuk Magyarországra. Édesapjuk Vietnamban újságíróként dolgozott, a szakmája nagyon kötődött az ottani nyelvhez. A nyelvi korlátok miatt Magyarországon nem találta a helyét, ezért ő másfél év múlva visszatért hazájába. Édesanyjuk ezután egyedül nevelte Budapesten a két gyereket. A sok és kemény munka később meghozta az eredményét, ma már egy saját üzletet visz Magyarországon.

Miután Ngoc nevének kiejtésével a magyar osztálytársainak is gondja volt (leginkább „Nak”, de se kiejtve, se leírva nem az igazi), a vietnami fiú az ő helyzetük megkönnyítésére találta ki magának a Nándor nevet, így összes magyar ismerőse csak Nándinak szólítja. Ngoc az általános iskola után a Kölcsey és a Berzsenyi Gimnáziumba járt. A tanulás mellett egyre jobban érdekelte a számítógépes kultúra, azon belül is főleg a játékok. „Rengeteget bírtam játszani, de a számítógép szerelése és bütykölése is érdekelt.” Többek között ennek is köszönhető, hogy tinédzserkorára angolul is jól megtanult: a számítógépes játékokat nemzetközi klánokban játszották, ahol sokat kellett csetelnie vagy élőben beszélnie a csoporttagokkal. A magyar mellett így ma az angol a második legerősebb nyelve.

Egy hónap alatt talált munkát Spanyolországban

Érettségi után felvették a Corvinus Egyetem gazdasági informatikus szakára, és már az egyetem mellett elkezdett dolgozni. Hol máshol, mint egy számítógépes cégnél. Az IT Services Hungaryhez (ITSH) került először telefonos supportosnak, de onnan elég gyorsan sikerült továbblépnie. „Visszanézve, ez egy nagyon kényelmes időszak volt az életemben: jó volt a multis munkakörnyezet, az infoparkos iroda szép, és a fizetés sosem késett. Azonban ez azzal a veszéllyel is jár, hogy ellustul az ember. Bevallom, nagyon ellustultam: a tanulást teljesen elhanyagoltam és mellette vállalhatatlan szintre mentek fel a kilóim.”

2011-ben a cégnek köszönhetően egy bő fél évre Angliába mehetett dolgozni. Az ott megkeresett pénzből sikerült annyit félretennie, hogy meglepte magát egy lézeres szemműtéttel, majd elkezdett sportolni, hogy leküzdje a fölösleges kilókat. Ezután fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy külföldre akar menni dolgozni, tapasztalatot szerezni és új dolgokat megtanulni. Édesanyja ezt nem tartotta túl jó ötletnek. Nem értette, miért adná fel a biztos magyarországi állását a bizonytalanért.

Ngoc szeme előtt nem Anglia vagy Németország lebegett, hanem Spanyolország. Spanyolul viszont egy szót sem beszélt. „Valószínűleg a napsütés és a jó idő vonzott oda, mégiscsak Hanoiból jövök” – ad magyarázatot a választásra. 2012-ben vagy fél évig az interneten keresztül próbált állást keresni, de akkor a spanyoloknál még elég nagy volt a munkanélküliség, és helyben tudtak embereket toborozni elég alacsony bérért. Ngocnak 2013 tavaszára lett elege az ide-oda totyogós állapotból. „Éreztem, hogy idősebb fejjel meg fogom bánni, ha nem hozom meg a döntést.” Vett egy csak egy irányba szóló repülőjegyet Barcelonába, volt három hónapra elegendő pénze, és nekiindult az ismeretlennek.

Egy hónap alatt talált munkát: egy japán cég Linux-szervereit konfigurálgatta annyi pénzért (1400 euró/hó), amennyiből ki tudta fizetni az albérletét, és meg tudott élni. A munka 12 órás műszakokra volt lebontva heti 3-4 alkalommal, tehát mindig volt 3-4 szabadnapja, így volt bőven ideje felfedezni Barcelonát. 2014 elején kapott egy ajánlatot egy másik céghez, ami egy elsőre kimondhatatlan nevű, katalán városkában működött, amit elsőre a térképen is nehezen talált meg.

Munka után tengerpart

Így került a Costa Braván fekvő tengerparti kisvárosba, Sant Feliu de Guixols-ba, ahol az elkövetkező négy évét töltötte. Itt kellemes, a spanyol átlagnál magasabb, 2000 eurós fizetést kapott, amiből saját lakást (nem csak egy szobát) tudott bérelni. Munka után teljesen természetes része volt a hétköznapjainak, hogy lement a tengerhez fürdeni, élvezte a napsütést és a jó levegőt. Később vett egy autót magának, lett egy spanyol barátnője és bebarangolta egész Spanyolországot. Bár a katalánok elég zárkózottak, lettek barátai a tengerparti városkában is. „Rengeteget tanultam az emberi kapcsolatokról. Emlékszem, milyen hülye arcot vágtam, amikor egy férfi kollégám egy sörözés közepén a világ legtermészetesebb módján felállt és kijelentette: akkor most megy és találkozik a férjével.”

Ngoc szerint könnyű külföldről azt mondani, hogy „úúú milyen borzasztó a helyzet itthon”, mert egyébként tényleg lehet sok minden miatt panaszkodni: pénzügyi, politikai vagy akár kulturális értelemben is le vagyunk maradva. Szerinte azonban külföldről túl könnyű is kimondani mindezeket. „Bizton állíthatom, hogy a külföldön eltöltött idő építi az ember jellemét és sok olyan új dologra megtanít, amellyel nem találkozna az ember Magyarországon.”

Hiányzott Budapest

A történet itt véget is érhetne, de az igazi fordulat most jön. Nándit, azaz Ngoc-ot visszahúzta a szíve – Magyarországra. „Én nem menekültem külföldre, csak szerencsét próbálni indultam. A visszaköltözésemben több tényező játszott szerepet. Szakítottam a spanyol barátnőmmel, édesanyám is egyedül volt Magyarországon, miután a testvérem Angliában költözött, és hiányoztak a magyarországi barátaim. És legfőképpen hiányzott maga a város, Budapest. Mert bárki bármit mond, Budapest tök jó hely.”

Ngoc szólt a főnökeinek a spanyolországi munkahelyén, hogy felmond, mert visszatér Magyarországra. Ott viszont azt mondták neki: nagyon értékelik a munkáját, ezért attól függetlenül, hogy Budapesten fog élni, továbbra is dolgozzon nekik. Ngoc így most budapesti lakásából dolgozik a spanyol Vodafone-nak. Évente 2-3 hetet tölt Spanyolországban, ahol megmutatja magát az irodában, lepacsizik a kollégákkal és fürdik a tengerben.

Spanyolországi kalandozásai során azonban Ngoc nem csak az Ibériai-félszigetet fedezte volt. Miután több pénze volt, a korábbinál jóval gyakrabban tudott elutazni Vietnámba is az édesapjához és a rokonaihoz. Bejárta az országot, ott is szerzett barátokat, új ismerősöket, olyannyira, hogy ott ismerte meg feleségét is, akivel most már Budapesten élnek együtt. Vietnami felesége magyarul tanul, Ngoc pedig mellette fejleszti saját vietnámi nyelvtudását.

„Fontosak a vietnámi gyökereim, de nagyon örülök, hogy Magyarországon nőttem fel, megtanultam ezt a nyelvet és itt szereztem a legjobb barátaimat”, válaszolja Nándi arra a kérdésre, hogy ő akkor most tulajdonképpen vietnami-e vagy magyar. „Szerintem kellenek olyan emberek, mint akár jómagam is, akik kimennek külföldre, és aztán visszajönnek. Mert pont ezek az emberek fognak hozzájárulni ahhoz, hogy a környezetük is egy picit jobb legyen, s ezáltal jobb lesz az is, ami körülvesz minket Budapesten. Remélem a következő évek alatt nekem is lehetőségem lesz ezt megtenni Budapesten.”

(Borítókép: Ngoc Nguyen Quang és édesanyja. Fotó: Huszti István / Index)