Ronald Ernest "Ron" Paul 1988-ban harmadik lett az elnökválasztáson. Ez még akkor sem lebecsülendő teljesítmény, ha csupán 0,47 százalékot szerzett - 461 750 szavazattal Magyarországon erős középpárt lenne. Pedig a középen állás nem igazán jellemző rá. A hetvenkétéves szülész-nőgyógyász politikai meggyőződését konzervativ konstitucionalistaként vagy libertáriusként szokták leírni. Utóbbihoz köti az intervencionalizmus elutasítása - a ritka republikánusok egyikeként az iraki háborús határozat ellen szavazott a törvényhozásban, bár az afganisztáni katonai akciót, mivel annak célja a terrorista fenyegetés csökkentése volt, támogatta. Ugyancsak a libertáriusokhoz köti adóellenes elszántsága, valamint az, hogy ha rajta múlna, az Egyesült Államok kilépne az ENSZ-ből és a NATO-ból. A libertáriusok már csak ilyen maguknak való fajták.

Viszont szülész-nőgyógyászként abortuszellenes, a művi terhességmegszakítást szövetségi szinten engedélyező, 1973-as Roe vs Wade legfelsőbb bírósági ítélet megváltoztatásáért küzd. Az, hogy szerinte az abortusz szabályozását a tagállamokra kellene bízni, az alkotmányos táborba helyezi el.

Paul messziről érkezett a politikába. 1935-ben egy német bevándorlócsalád harmadik gyermekeként jött világra, a gazdasági világválság közepén. Nem csoda, hogy már öt évesen apja tejüzemében szorgoskodott. 1957-ben kötött házasságából, szüleihez hasonlóan, öt gyereke van. Most már büszke dédapa, tizennyolc unokája és egy dédunokája van.

Elvi elkötelezettségére jellemző, hogy maga fizette gyermekei tanulmányait, mivel a diákhiteleket adópénzekből finanszírozzák. Ő maga ezt, jó libertáriusként, gyakorlatilag rablásnak érzi. Nem csoda, hogy ritka kivételként a kongresszusi képviselősége miatt járó állami nyugdíjat sem fogadja el, hasonló okokból.

Ahogy már az iraki kérdésben leadott, elutasító szavazat is jelzi, Pault nem köti a pártfegyelem. 1976-ban egyike volt annak a négy republikánus törvényhozónak, aki nem a regnáló Gerald Ford, hanem a feltörekvő, a Fordot legyőző Jimmy Cartert négy évvel később valósággal elsöprő kaliforniai kormányzó, Ronald Reagan jelöltségét támogatta.

Paul eleve libertárius meggyőződése miatt, gyakorlatilag Richard Nixon ellenében lépett politikai pályára, még ha republikánus színekben is. Mikor az éppen regnáló elnök úgy döntött, hogy a dollárt elszakítja az aranystandardtól, nem várhatott tovább. Sok libertáriushoz hasonlóan ugyanis úgy gondolja, hogy ha a pénz mögött nem áll tényleges aranyfedezet, onnantól kezdve a pénz értékét politikai játszadozások határozzák meg. Emellett a mai napig kitart, újra bevezetné a dollár aranyfedezetét.

A törvényhozásba 1976-ban jutott be először, hat hónapra, majd 1978-84 között képviselte hagyományosan demokrata választókörzetét. 1984-ben a szenátusi választáson indult, de már pártja előválasztásán elbukott. Képviselőházi búcsúbeszéde egyfajta politikai credóként is értelmezhető: "Az érdekcsoportok kiszolgálása felváltotta az alapító atyák törekvését az általános jólétre. A szavazatkereskedelem lett a jó politizálás definíciója. Ez a kifutófiú-mentalitás a normális, a szabadság védelmezőit meg bizarrnak tartják. Az igaz szabadság szerelmeseként, az államhatalom ellenségeként nehéz nem cinikusan távozni Washingtonból".

1988-ban, Frank Zappát megelőzve lett a libertáriusok elnökjelöltje, de a politikába ténylegesen csak 1996-ban tért vissza. Pedig úgy tűnt, kevés esélye van a sikerre. A Republikánus Párton belül egy átállt demokratával, az aktuális republikánus vezetés teljes támogatását bíró Greg Laughlinnal kellett megküzdenie a jelöltségért. Ezután már csak a szakszervezetek erőteljes támogatását élvező demokrata riválisát kellett legyőznie - ez javarészt az egész országra kiterjedő támogatói bázisa anyagi hozzájárulásának köszönhetően sikerült is.

Ez a támogatói bázis most is mutogatja bicepszeit. Paul kifejezetten erős adománygyűjtésben, internetes jelenléte pedig lekörözi összes republikánus riválisáét - akár a republikánus Howard Deannek is nevezhetnénk, ha Paul is szeretne vörös fejjel hörögni szónoklatai közben. De ennél ő civilizáltabb. Életét nagyítóval átvizsgálva is csak egy botrányt találtunk. 2001-ben, egy hírlevelében kokainozással és egy törvényen kívüli gyermek nemzésével vádolta meg Bill Clintont, Barbara Jordan demokrata képviselőt pedig félművelt taplóként jellemezte. Paul minden morális felelősséget magára vállalt a történtekért, bár azt azért hozzátette, hogy a hírlevelet tudtán kívül egy munkatársa állította össze. Különösen a Jordant ért sértések miatt sajnálkozott, mivel "Barbara és én sokat dolgoztunk együtt és szerintem elragadó teremtés".

Paul egyébként nem csak elveiben, hanem eredeti hivatásában is megszállott. Bár hosszú évek óta Washingtonban dolgozik, minden hétfőn és kedden gyermekeket segít világra texasi otthonában. Arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy ezt a gyakorlatot elnökként is folytatni kívánja-e.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!