Borulhat a republikánus konvenció programja
További Fehér ház cikkek
- Lesz elnöki vita az Egyesült Államokban, Biden és Trump is elfogadta a meghívást
- Joe Biden szerint Donald Trump olyan, mint egy hatéves gyerek
- Donald Trump szerint Washingtonból irányítják az ellene folytatott büntető hadjáratot
- Donald Trumpnak saját elvbarátai vittek be egy gyomrost, ami a győzelmébe is kerülhet
- Donald Trump olyan „alkut” ígért az abortuszról, amely mindenkinek tetszeni fog
Az amerikai partokhoz közeledő Gustav hurrikán miatt átszervezhetik az eredeti tervek szerint hétfőn kezdődő republikánus jelöltállító gyűlés egész programját. George W. Bush elnök szinte biztosan nem lép színpadra a nyitónapon Minnesotában, és az is elképzelhető, hogy John McCain is a veszélyeztetett térségből, műholdas kapcsolaton keresztül mondja majd el csütörtöki beszédét, amelyben elfogadja pártja hivatalos jelölését. (CNN, Politico)
Az eddig 85 halálos áldozatot követelő Gustav várhatóan hétfőn délután éri el az Egyesült Államok déli részét, és a szakértők feltételezése szerint addigra 5. fokozatúvá erősödő vihar a 2005-ös Katrinához hasonló pusztítást vihet végbe. A Katrina következtében 1600-an életüket vesztették, és egymillió embernek kellett elhagynia otthonát, a Bush kormányzatot pedig számos bírálat érte, amiért megkésve és nem elég szervezetten reagált a csak New Orleans-ban 75 milliárd dolláros kárt okozó hurrikánra.
„Nem lenne helyes, hogy mi ünnepelünk, miközben egy természeti csapás tragédia közeli helyzetet teremt” - mondta a Fox News-nak McCain, aki a tervek szerint feleségével és pénteken megnevezett alelnökjelöltjével, Sarah Palin alaszkai kormányzóval együtt az érintett területekre utazik. A republikánus elnökjelölt elmondta, hogy állandó kapcsolatban vannak az államok kormányzóival, és Mississipi kormányzójával, Haley Barbourral személyesen is találkoznak majd a válságövezetben.
McCain ugyan azt sem zárta ki, hogy az egész konvenciót fel kell majd függeszteni, de minnesotai republikánus jelöltállító gyűlés szervezői szerint ez nem fog bekövetkezni, és valamilyen formában akkor is megtartják a konvenciót, ha a Gustav a várható útvonalán és erősséggel halad tovább. A rendezők hozzátették, hogy McCaint mindenképpen hivatalosan is elnökjelöltté kell nyilvánítaniuk, hogy szavazhassanak rá novemberben. Elismerték, hogy akár az egész programot át kell alakítani, de egyelőre még kivárnak, és a változtatásokról csak közép-európai idő szerint vasárnap estére ígértek pontos tájékoztatást. „Rémálomnak nem nevezném, de mindenképpen nagyon komoly kihívást jelent” - mondta az egyik szervező a helyzetről.
Jelenleg szinte biztosnak látszik, hogy Bush elnök nem jelenik meg hétfőn a konvención, hanem helyette az érintett térségből, vagy a Fehér Házból műholdas videókapcsolaton keresztül jelentkezik be röviden. Helyette Laura Bush first lady vagy Dick Cheney alelnök mondhat hosszabb beszédet a küldöttek előtt. Az is előfordulhat, hogy a hétfői napot teljesen törlik, és emellett elemzők szerint az összes fellépő beszédét át kell írni, és jelentősen vissza kell venni a közvetlen politikai tartalomból.
Olyan tervek is vannak, hogy az egész gyűlést egy nagy pénzgyűjtő rendezvénnyé alakítják át az érintett térségek segítésére, valamint a Vörös Kereszttel és más segélyszervezetekkel együttműködve a delegáltak is segélycsomagokat állítanak majd össze a konvenciónak helyet adó Xcel Energy Centerben.
A demokrata konvención elmondott beszédében már Bill Clinton exelnök is a Katrinára emlékeztetett, a mostani vihar pedig egyébként is mindenkiben felidézi a három évvel korábbi eseményeket. A külföldi elemzők szerint ugyanakkor a Gustav egyben esélyt jelent a hivatalos álláspont szerint három éve minden szinten egy hasonló hurrikánra felkészülő Bush kormányzatnak, hogy kijavítsa korábbi hibáit, McCain pedig válsághelyzetben bizonyíthat. A nyilatkozó republikánusok mind egyetértettek abban, hogy a Gustav hatásainak kezelése komolyan befolyásolhatja az elnökválasztási küzdelmet.