[Ezt az írást Felcsuti Balázs jegyzi. Balázs közgazdász végzettségű és pénzügyből szerzett MBA fokozatot a philadelphiai Wharton Business School-on. Jelenleg a massachusettsi Bostonban él, ahol egy biotechnológiai cég alkalmazottja. Balázs önkéntesként segíti Barack Obama kampányát Massachusettsben és New Hampshire-ben is.]

Nemcsak elnökre és kongresszusi delegáltakra fognak szavazni a bostoni fővárosú Massachusetts állam polgárai november 4-én. A választók véleményt formálhatnak az állam által kivetett személyi jövedelemadó eltörléséről is. Amerikában a szövetségi jövedelemadón kivül a legtöbb állam is szed polgáraitól SZJA-t. Massachusetts-ben ez az adó a kereset 5.3%-a.

Hogy mekkora érvágas lenne Massachusettsnek az SZJA eltörlése, azt misem bizonyítja jobban, minthogy ez az adó az állam éves bevételeinek 40%-át képezi, mintegy 12 milliárd dollárt. Ez a drasztikus lépés közalkalmazottak ezreinek munkáját szüntetné meg és rossz esetben akár fizetésképtelenné is tehetné az államot. A kevesebb rendőr miatt romlani fog a közbiztonság, a tanárok elbocsátása következtében túl nagy létszámú osztályokban fognak tanulni a gyerekek, a romló infrastuktúrájú utakon nőni fog a balesetek száma és több haláleset lesz mentőre, tűzoltóra várva.

2002-ben már egy hasonló indítvány simán megbukott, a mostani közvéleménykutatások szerint azonban a támogatók és az ellenzők száma nagyjából megegyezik és reális esély van a javaslat elfogadására. A helyi médiumokban rendszeresen kampányolnak mindenféle szervezetek az adó eltörlése mellett és a javaslat támogatói több utcai megmozdulást is szerveztek már.

Massachusetts az USA egyik leggazdagabb állama, és sosem alacsony adóiról volt híres. Mi magyarázza mégis egy ilyen radikális javaslat nagy mértékű támogatottságát?

Massachusetts – és Amerika – polgárai dühösek. Nagyon. Az elmúlt nyolc év kudarcai után – félremenedzselt háború, hatalmas költségvetési deficit, Kínába és Indiába áttelepített munkahelyek százezrei, növekvő infláció és munkanélküliség, pusztító hurrikánok – csak olaj a tűzre a mostani pénzügyi válság és az azt kezelni hivatott 700 milliárd dolláros csomag. Az átlag amerikai, akibe kőkeményen belenevelték, hogy csak magára számíthat, nem érti, hogy az állam miért menti meg az adófizetők pénzén a veszteséges pénzügyi szolgáltatókat, hogy a saját lakáshitelén kívül miért kell valaki másét is fizetnie, és hogy a politikusok miért nem veszik figyelembe a lakosság véleményét egy ilyen nagy horderejű kérdésben. Ráadásul még csak nem is tűnik úgy, mintha a csomag megoldást jelentett volna.

A politikai elit nem magyarázta el az embereknek, hogy miért érezte szükségesnek a csomagot ahhoz, hogy a pénzügyi válság nehogy a bankok által nyújtott hitelmennyiség drasztikus csökkenésén keresztül a reálgazdaságba is begyűrűzzön. De ha el is magyarázta volna, az emberek nem biztos, hogy hitelt adnak szavainak. George Bush ugyan mondott egy-két beszédet a televízióban, ám a rendkívül népszerűtlen elnök már oly sokszor kiáltott farkast – lásd tömegpusztító fegyverek Irakban –, hogy most mikor tényleg itt a farkas, már senki sem hitt neki. A korábban republikánus, most demokrata vezetésű Kongresszus népszerűsége sosem látott mélységekben van. A magára hagyott nép nem érzi megfelelően képviselve magát választott vezetői által. A történelem megmutatta, hogy ilyen helyzetekben az emberek mindig nyitottabbak szélsőségesebb nézetek elfogadására.

1773. december 16-án, a bostoni teadélutánként ismert incidens során Boston már egyszer élére állt egy ellenállásnak. Akkor a telepesek nemcsak az igazságtalan adók és vámok miatt öntötték a tengerbe a Brit Kelet-Indiai Társaság teakészletét, hanem mert vezetőik – a Brit Birodalom – anélkül akarta őket megadóztatni, hogy közben képviseletet biztosítottak volna nekik a törvényhozásban. A britek szempontjából a hiteles érdekképviselet megtagadása súlyos következményekkel járt. Két évvel később kitört a függetlenségi háború, ami 13 gyarmat elszakadásához és az USA megalakulásához vezetett.

A mostani helyzetben senki sem jósol ehhez hasonló drasztikus következményeket. Ám Massachusetts példája megmutathatja, hogy az új elnöknek - bárki lesz is az - és a Kongresszusnak legfőbb dolga kell legyen, hogy visszaszerezze az amerikaiak vezetőikbe vetett bizalmát. Különben az emberek torkán lenyomott válságkezelő csomag jóval több problémát fog okozni, mint amennyit megold.