[Ezt az írást Felcsuti Balázs jegyzi. Balázs a Massachusetts-i Bostonban él, ahol egy biotechnológiai cég munkatársa.]

A választás óta Sarah Palin éli a celebek csillogó-villogó életét. Alaszkában hősként ünneplik. Többmillió dolláros könyvszerződése van előkészülőben. A kampány szigorúan megkoreografált média szerepléseivel ellentétben szabadon nyilatkozik szinte bárkinek, aki elé tart egy mikrofont. Még magánéletébe is bepillantást enged: Sarah rénszarvaspörköltet főz, figyelhetjük meg. Sarah megkegyelmez egy hálaadási pulykának, lélegezhetünk fel, bár közben a háttérben mégiscsak kivérzik egy másik, a társánál balszerencsésebb madár.

És Sarah nyitva hagyja a 2012-es elnökválasztáson való indulás lehetőségét is: “Mindig csak azért imádkozom, hogy ha valahol nyitva van számomra egy ajtó, akkor isten engedje, hogy beléphessek rajta.” - hangzik a kriptikus, ámde félreéerthetetlen válasz. És valóban: a republikánus párton belül is sokan úgy gondolják, hogy Palin lehet a párt egyik meghatározó egyénisége az elkövetkező időszakban és eséllyel pályázhat a 2012-es elnökválasztáson.

Vizsgáljuk tehát meg néhány szempontból – a teljesség igénye nélkül -, hogy milyenek Sarah Palin esélyei 2012-ben.

Először is általában vesztes alelnökjelölteknek nem kedvez a szerencse. 1796 óta, mióta az USA-ban először választottak alelnököt az elnökkel együtt, mindössze hat vesztes VP jelöltnek sikerült később valóra váltania elnöki álmait. Legutóbb Franklin Rooseveltnek, aki 1920-ban maradt alul mint alelnökjelölt, igaz őt négyszer is megválasztották elnöknek. A közelmúlt jelöltjei igencsak pórul jártak. John Edwards, a népszerű ex-szenátor, aki 2004-ben alaposan megszorongatta John Kerryt mielőtt ketten összeállva szoros küzdelemben kikaptak a Bush-Cheney párostól, már házasságtörésének kitudódása előtt sem igazán rúgott labdába a 2008-as demokrata előválasztáson Hillary és Obama mellett. Joe Lieberman, akit Al Gore-ral együtt 2000-ben csak egy paraszthajszál választott el a Fehér Háztól, pár évvel később a szenátusi helyét is csak kínnal-keservvel, függetlenként indulva tudta megtartani. Idén pedig ismét rossz lóra tett, hisz nyiltan John McCainnek szurkolt, amiért sok demokrata szivesen átlökte volna őt a republikánus frakcióba. A többi vesztes közül néhányan eljutottak az elnökjelöltségig (Bob Dole, Walter Mondale), de a legtöbbük számára sosem tért vissza a nagy lehetőség.

A rossz omennél talán fontosabb szempont, hogy a 2012-es választás - mint általában mindig, mikor a hivatalban lévő elnök indul újraválasztásért – Obamáról fog szólni. Ha Obama nem hibázik nagyot, és nem esik szét mögüle a demokrata koalíció, viszont a dolgok – főleg a gazdaság – legalább elindulnak a jó irányba, akkor nagyon nehéz dolga lesz kihívójának. A legutóbbi demokrata elnök, Bill Clinton sem alkotott maradandót első négy évében, sőt 1994-ben pártja elvesztette kongresszusi többségét, az elnök mégis simán nyert 1996-ban Bob Dole ellen.

Talán a legfontosabb kétség Palinnel szemben saját pártjában fog megfogalmazódni. A 2008-as Sarah Palinben a republikánusok egy rendkívül tehetséges, karizmatikus, fiatal politikust ismerhettek meg, aki kétségkívül aktivizálta a McCainre fintorgó konzervatív bázist. Ugyanakkor felkészületlenségével és szélsőségesen konzervatív nézeteivel elriasztott rengeteg, a győzelemhez elengedhetetlenül szükséges, mérsékelt republikánus és független szavazót. Rádásul, minden retorika ellenére, Palin alaszkai munkássága közelebb áll a demokrata tax-and-spend modelhez, mint a republikánusok “kis állam, alacsony adók” mantrájához.

Az elkövetkezendő időszak várható republikánus hatalmi harcában Sarah Palinnek rengeteg támadási pontot kell majd kivédenie. Palinnek nincs önálló gondolata a világ nagy kérdéseiről, Palin túl szélsőséges személyes nézeteiben, Palin nem eléggé konzervatív politikájában. Ráadásul egy ajtó már bezárult előtte: a jogerősen elítélt alaszkai szenátor, Ted Stevens szoros küzdelemben alul maradt demokrata kihívójával szemben, így Palinnek nincs lehetősége arra, hogy Stevens - akit győzelme esetén minden bizonnyal kizártak volna a Szenátusból – helyére magát jelölje szenátornak és ezzel bennmaradjon az országos politika vérkeringésében.

És persze ott van még a többi republikánus trónkövetelő. A dúsgazdag Mitt Romney, aki gazdasági tapasztalatai miatt sokak szerint a legjobb választás lett volna McCain számára. A sikeres Minnesotai kormányzó, Tim Pawlenty. A republikánusok Obamája, a mindössze 37 éves "csodagyerek", Louisiana indiai származású kormányzója, Bobby Jindal. Vagy a szintén kormányzó (Dél-Karolina), pragmatikus, fiskális konzervatív, Mark Sanford.

Négy év sok idő, politikában pedig egy emberöltő, sok minden megtörténhet. A most Sarah Palinre áradó rivaldafényben nehéz elképzelni, de könnyen lehet, hogy pár év múlva már csak mint a második női alelnökjelöltre fogunk rá emlékezni.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!