Obama győzne a választáson
Barack Obama támogatottsága ismét elérte az 50 százalékot. Ha ma tartanák a választást, bármelyik republikánus ellenjelöltet le tudná győzni.
A CNN és az ORC International közös közvélemény-kutatása szerint Obama jobban áll, mint az elmúlt nyolc hónapban bármikor. A The New York Times és a CBS által közösen elvégeztetett felmérés szerint az elnök támogatottsága a fogyasztói bizalom erősödésével nőtt, köszönhetően a javuló munkapiaci helyzetnek, a tőzsdeindex emelkedésének és növekvő keresletnek.
A CNN/ORC-tanulmány szerint a republikánusok elvesztették a politikai lelkesedés terén mért előnyüket (most mindkét párt támogatóinak 51 százaléka lenne kész szavazni), már csak a megkérdezettek 60 százaléka gondolja úgy, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok, ami 15 százalékos javulást jelent november óta.
Obama támogatottsága legutóbb – rövid ideig – tavaly májusban, Oszama bin Laden likvidálását követően érte el az 50 százalékot. Az elnök népszerűségi mutatójának javulása a múlt hónap óta 3, november óta pedig 6 százalékpontos.
A független szavazók többségének támogatása most Obama felé billen. A elnök, ha most tartanák a választást Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót 51:46, Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátort és Ron Paul texasi képviselőt egyaránt 52:45, Newt Gingrich volt képviselőházi elnököt pedig 55:42 százalékos arányban győzné le.
A CNN/ORC szerint az amerikaiak 48, a The New York Times és a CBS szerint pedig a 43 százaléka van rossz véleménnyel Obama teljesítményéről.