Máris káosz van Trump körül
További Fehér ház cikkek
- A Kongresszus hivatalosan is megválasztotta Donald Trumpot amerikai elnöknek
- Republikánus képviselő lett az amerikai Kongresszus alsóházának elnöke
- Elfogadták az Egyesült Államok költségvetését, nem áll le a kormányzat
- Az elektori kollégium is megválasztotta Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökének
- Donald Trump változásokat ígért, a NATO-ból való kilépést is megfontolná
Különös hely lett mostanában a New York-i Trump Tower hallja. Miközben továbbra is bárki betérhet, hogy igyon egy koktélt, a bejárat előtt rendőrségi barrikádok nehezítik a közlekedést, bent pedig átnézik a táskát, és a jól ismert fémjelző biztonsági pálcával is vizsgálják az érkezőt.
A Trump Tower jelenleg az elnöki átadás-átvétel, az átmeneti időszak intézésének helyszíne, mármint ami az új elnök csapatát illeti, így az átrium mostanában rengeteg fontos embert is fogad.
Az újságírók és látogatók pedig közben figyelhetik és találgathatják, hogy épp kit mire interjúztat a felhőkarcolót szinte soha el sem hagyó – vagy ha igen, akkor azt is unortodox módon, zavart okozva – Trump és a stábja.
Márpedig a találgatások erősen beindultak, az újságok egész cikkeket szentelnek annak, hogy kiket láttak arrafelé, nyugalmazott tábornoktól Rudy Giulianin át Billy Rohan profi gördeszkásig. Trumpra ugyanis kezd ráégni – illetve a liberális sajtó kezdi ráégetni, ahogy tetszik – , hogy nem talál embereket, sem az átmenetet levezénylő csapatot" (transition team), sem a jövendő kormányát illetően.
Főleg azután, hogy kedden hiába vártak az illetékes hivatalok papírokat Trump stábjától, amikkel el lehet indítani az átadást, azok csak nem akartak megérkezni, még hivatali idő lejártáig sem. Aztán este érkeztek ugyan dokumentumok, de szerdán hiába várták a csapatot az egyeztetésekre az egyes kormányhivatalokba, és a megválasztott elnök is a toronyban maradt. Pedig a külügyben nagyon el akarták igazítani a stábot, mielőtt Trump csütörtökön Abe Sinzó japán miniszterelnökkel találkozik, de ott sem jelent meg senki.
A New York Times arról írt, hogy olyan hullámzó a kiválasztási folyamat, hogy akik hét elején nyeregben érezhették magukat leendő kormánytagként, azok már kevéssé tűnnek esélyesnek. Giuliani például a külügyminiszteri poszt várományosa volt, de csak volt, már Nikki R. Haley dél-karolinai kormányzót emlegetik befutóként.
Trump a hírek miatt máris magyarázkodni kényszerült. Egyrészt a twitteren nyugtatta a kedélyeket, hogy az értesülések megalapozatlanok:
The failing @nytimes story is so totally wrong on transition. It is going so smoothly. Also, I have spoken to many foreign leaders.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2016. november 16.
Azokra a vádakra pedig, hogy külügyi kapcsolatait nemigen sikerül építgetnie az eddigi esetleges és felkészületlen diplomáciai telefonjaival, a csapata kiadott egy 29 fős elnöki és miniszterelnöki névsort, hogy a megválasztott elnök kikkel beszélt a választások óta. Jason Miller átadás-átvételi kommunikációs felelős pedig azt mondta, a zavarról szóló híreket csak azok gerjesztik, akik vagy nem jutnak pozícióhoz, vagy féltik az állásukat, főleg, hogy Trump "a mocsár lecsapolását" ígérte.
Az ígéretek szerint csütörtökön bemutatják a csapatot, és tényleg elkezdik a formális átvételt a külügyben, igazságügyben és védelmi tárcánál, valamint a nemzetbiztonsági tanácsnál. Jövő héten jön azoknak a névsora, akik a gazdasági hivatalokban viszik majd az átvételt, végül pedig a belpolitikáért és a független hivatalokért felelőseket nevezik meg.
A csúszás persze aligha meglepő, miután alapjaiban rengette meg a csapatot, hogy a hírek szerint Trump veje, a kampányban is erős játékosként fellépő Jared Kushner vette a kezébe a dolgokat, és rúgott ki több tisztviselőt is az addigi "átmeneti csapatból". Például az addigi főnök Chris Christie New Jersey-i kormányzót, aki tíz éve ügyészként börtönbe küldte Kushner apját. Helyette Mike Pence alelnökjelölt érkezett. Távozott több, Christie-hez közel álló politikus is, például a nemzetbiztonsági ügyekért felelős Mike Rogers, akinek környezetéből már sztálinista módszerekről beszélnek. Kushnerről közben felröppent, hogy hivatalos posztja is lesz majd az elnökségben.
Az sem könnyítheti meg az építkezést, hogy Trumpék bejelentették: a Fehér Házba érkező tisztviselőknek fel kell függeszteniük a lobbistaregisztrációjukat, és a stáb elhagyása után 5 évig nem is kaphatják azt vissza. Sokan ugyanis korábban azért pályáztak a Fehér Házba, hogy a kapcsolataikkal aztán a távozásuk után lobbistaként szedjék meg magukat.
A Washington Post szerint Trump irányítási módszere is rátehet egy lapáttal a zavarra: a milliárdos ugyanis imádja, ha egyszerre rengeteg inputot kap, ha "sokan ülnek az asztalnál", ő pedig versenyezteti egymással a hangokat. Mint ismert, a fehér házi csapata élére is két merőben különböző embert nevezett ki, és deklarálta, hogy azonos súllyal esik latba a munkájuk. Mindehhez gyűlöli a merev utasítási hierarchiát, inkább körei vannak, és az azokhoz tartozók véleményét egyenrangúként kezeli, viszont természetesen ő dönt mindenben a végén. Mindez a hierarchikus Washingtonban totálisan szokatlan.
Eliot A. Cohen neokon kommentátor pedig arról írt és twittelt, hogy az átmeneti csapattal való találkozása után a korábbi álláspontját felülvizsgálva annyit tanácsol a konzervatív szakembereknek, hogy mindenki tartsa távol magát Trumpéktól, mert mérgesek és arrogánsak.
Szerinte Trump középszerű figurákkal veszi magát körül, akiknek a vezetői kvalitásuk kimerül a megkérdőjelezhetetlen lojalitásban, és a milliárdos olyannyira semmibe veszi a környezetét, a gépezetet valójában működtetőket, hogy a kormányzás első egy-másfél évében résztvevők a hírnevüket kockáztatják, ha nála dolgoznak.
Azért Trump nem az első, akinél döccenők vannak az átmeneti időszakban, emlékeztet a NYT. 1988-ban Bush republikánus belharcokkal küzdött, olyannyira, hogy Reagan-pártiak közül sokan nem is vállalták, hogy nála dolgozzanak. Clinton 92-ben azzal a kampányígéretével került szembe, hogy a fehér házi dolgozók negyedét kirúgja. George W. Bush 2000-ben a vitatott választási eredmények miatt csúszott meg, és Obama is cserélgette az embereit. De a washingtoni veteránok szerint – írja a lap – ez most valami sokkal súlyosabb.