Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden: Ha a mindenható Úr leszáll és azt mondja, hogy lépjek vissza, akkor talán megteszem

2024.07.06. 07:23
Joe Biden amerikai elnök az ABC Newsnak adott interjújában kijelentette, hogy megvan a mentális és a fizikai ereje egy újabb négy éves ciklushoz, és azt is elmondta, hogy nem vállal kognitív tesztet.

Joe Biden amerikai elnök az ABC News műsorvezetőjének, George Stephanopoulosnak adott exkluzív interjújában elismerte, hogy a múlt heti vita rosszul sikerült, de határozottan visszautasította a korával és mentális alkalmasságával kapcsolatos szélesebb körű aggályokat és kérdéseket.

A műsorvezető 22 percen keresztül többször is kérdőre vonta az elnököt nemcsak a Donald Trump republikánus elnökjelölt elleni vitán nyújtott teljesítményéről, hanem azokról a jelentésekről is, amelyek szerint az elmúlt hónapokban egyre gyakoribbá váltak a botlásai, és arról, hogy mit lenne hajlandó tenni az amerikai nép megnyugtatása érdekében.

Arra a kérdésre, hogy ugyanaz az ember-e ma is, aki volt három és fél évvel ezelőtti hivatalba lépésekor, az amerikai elnök azt válaszolta, hogy a sikerek tekintetében igen.

Le tudom-e futni a 100-at 10 perc alatt? Nem. De még mindig jó formában vagyok

– jelentette ki Joe Biden.

Egy esetleges második ciklusra előretekintve George Stephanopoulos azt mondta, sok amerikai fejében megfogalmazódott az a kérdés, hogy Joe Biden képes lesz-e hatékonyan ellátni a feladatát. Újraválasztása esetén az elnök 86 éves lenne a második ciklus végén, azonban Joe Biden kijelentette, hogy megvan a mentális és a fizikai ereje, hogy még négy évig ellássa a feladatait, és nem indulna el a választáson, ha úgy gondolná, hogy erre nem lenne képes.

Úgy gondolom, ahogy néhány vezető közgazdász és vezető külpolitikai szakértő mondja, ha most abbahagyom, akkor elég sikeres elnökként vonulok be a történelembe. Senki sem gondolta volna, hogy el tudom érni azt, amit elértünk

– mondta az elnök, aki elutasította, hogy beleegyezzen egy független orvosi vizsgálatba, amely kognitív teszteket is tartalmaz, és hogy az eredményeket megossza a nyilvánossággal.

Az amerikai elnök ismételten elutasította a közelmúltbeli közvélemény-kutatási adatokat is, amelyek szerint mind Donald Trump mögött áll, valamint a demokraták egy része által megfogalmazott aggodalmakat, miszerint a versenyben maradás nem áll a párt vagy az ország érdekében.

„Ha biztos lenne benne, hogy nem tudja legyőzni Donald Trumpot, akkor visszalépne?” – kérdezte a műsorvezető.

Attól függ… ha a mindenható Úr leszáll és azt mondja nekem, lehet, hogy megteszem

– válaszolta Joe Biden.

Joe Biden a választási gyűlésen is megerősítette, hogy nem áll szándékában visszalépni a jelöltségtől, úgy fogalmazott, hogy „indulok és újra győzni fogok”. Azt is hozzátette, nem hagyja, hogy egy 90 perces vita kitörölje három és fél év munkáját, amelyet elnökként végzett. Élesen bírálta Donald Trumpot is, akiről azt állította, hogy ha őt választják elnöknek az amerikaiak, akkor diktatúrát épít majd.



Rovatok