Az évek során már bevett gyakorlattá vált a politikában, hogy ha az egyik oldalnak terhelő információja van az ellenfélről, akkor azt közvetlenül a választások előtt – Amerika esetében októberben, innen az elnevezés – hozzák nyilvánosságra annak érdekében, hogy a voksolást megelőzően a botrányról szóljon a közbeszéd.

Az idei választásokra a közvélemény-kutatások az utóbbi évtizedek egyik legszorosabb eredményét jósolják az USA-ban. A republikánusok jelöltjét, Donald Trumpot és a demokrata Kamala Harrist szinte fej fej mellett mérik. Nap mint nap találgatások százai, ezrei látnak napvilágot, hogy a Fehér Ház sorsát a csatatérállamok, a bevándorlás kérdése, a gazdaság helyzete, vagy egyéb dolgok fogják eldönteni a két jelölt között.

Természetesen kérdéses, hogy egy ilyen turbulens kampány után létezik-e még olyan esemény, amely meglepetésként jöhet szóba november 5. előtt az amerikai választóknak. Az utóbbi hónapokban ugyanis rengeteg csavar volt a kampányban. A republikánusok jelöltje, Donald Trump ellen kétszer is merényletet kíséreltek meg, miközben folyamatosan bírósági eljárások folynak ellene. Egyrészt a Capitolium 2021-es ostromában és a választás végeredményének befolyásolásában játszott szerepe, másrészt a kétes üzleti és magánéleti ügyei miatt.

Eközben a demokraták jelöltje, Joe Biden elnök visszalépett, miután szövetségesei is úgy ítélték meg, hogy kora miatt alkalmatlan arra, hogy az országot további 4 éven keresztül vezesse. A geopolitikai szituáció is egyre feszültebb, sem a közel-keleti, sem az európai háború lezárásához nem került közelebb a demokrata adminisztráció. Előbbi ráadásul kiszélesedett, miután Izrael behatolt Libanonba, majd válaszul Irán rakétákat lőtt Jeruzsálemre. Közben volt egy elnökjelölti vita is, ahol az új demokrata jelölt, Kamala Harris elég jól szerepelt, de nem annyira, hogy népszerűségben tetemes előnyre tegyen szert a republikánus politikussal szemben. Ráadásul az utóbbi időben adott és a jobboldali média által ízekre szedett nagyinterjúi nagyjából visszavetették népszerűségét a vita előtti szintre. 

De mégis milyen októberi meglepetésre lehet számítani? A korábbiakból kiindulva nagyjából bármilyenre. A múltban találunk példákat szexbotrányokra, ittas vezetésre és árulásvádra is.

Két választási csaló találkozása

Az első komoly kísérlet egy októberi meglepetés tálalására még 1840-ben történt. Háttérként érdemes tudni, hogy a 19. század közepén az amerikai politikai életet ugyanúgy két párt dominálta, mint napjainkban: az akkoriban még konzervatív ideológiát követő Demokrata Párt, és a szintén jobboldali Whig Párt. A demokraták a 4 éve regnáló elnököt, Martin van Burent indították, aki viszont jóval esélytelenebbnek számított, mint whig kihívója, William Harrison.

A demokraták sajtója heteken keresztül kommunikációs hadjáratot folytatott, hogy a választók fejében elültessék a gondolatot: a Whig Párt és jelöltjük, Harrison csaló. Ilyen szalagcímekkel jelentek meg az újságok: „Gigantikus összeesküvés: Harrisont csalással tervezik megválasztani”, de azt, hogy a politikai kampányok már régen is a végletekben gondolkodtak,  jól szemlélteti a „Riadó! Veszélyben vannak szabadságjogaid!” cím is.

Van Burenék tervének azonban volt egy apró szépséghibája, mégpedig az, hogy akkoriban mindkét párt rendszeresen követett el választási csalásokat, ami nyílt titok volt. A két csaló párt jelöltje közül a választók végül Harrisont tartották jobbnak, a botrány nem érte el a kívánt hatást. Van Buren ment, de aztán a whigek nem egész két évtizeddel később – a rabszolgaság vitájának mentén – ugyanúgy szétestek, mint kicsivel utánuk az akkori Demokrata Párt, és maga az Egyesült Államok is.

Fehérségi verseny és beépített melegek

1920-ban elkerülhetetlennek tűnt, hogy Warren G. Hardingot választják elnökké, de a voksolás előtti hetekben megdöbbentő módon elterjedt az a pletyka, hogy Hardingnak néger felmenői vannak. Harding tanácsadói aggódtak, hogy a tévhit árthat jelöltjüknek a déli államokban élő fehér rasszisták körében, és mindent megtettek, hogy bizonyítsák Harding európai származását. 

Mielőtt abban az évben elfogadta volna a demokrata alelnökjelöltséget, Franklin Delano Roosevelt a haditengerészet helyettes államtitkára volt. Ebben a minőségében Roosevelt engedélyezte, hogy egy, a Rhode Island-i Newportban található haditengerészeti létesítményben homoszexualitással kapcsolatos nyomozást folytassanak. A történet itt vett egy ennél is bizarrabb fordulatot: a nyomozócsoport, amely közvetlenül Rooseveltnek jelentett, arra utasította tagjait, hogy vegyenek részt homoszexuális aktusokban, hogy első kézből szerezzenek olyan bizonyítékokat, amelyek majd a bíróságon is megállják a helyüket. Az eredeti botrány után egy újságíró azzal is megvádolta Rooseveltet, hogy közel 90 homoszexuális tengerésztisztet engedett vissza szolgálatba – ami akkoriban komoly felháborodást keltett.

Kommunisták és melegek

1964. október 7-én Lyndon B. Johnson elnök egyik legfőbb tanácsadóját és közeli bizalmasát, Walter Jenkinst letartóztatták, és vádat emeltek ellene, miszerint „rendbontóan” viselkedett egy férfival egy washingtoni közösségi házban (ez a Village People zenekar dalából világhírűvé vált YMCA, amely betűszó az intézményeket fenntartó Fiatal Férfiak Keresztény Egyesületének szervezetét jelöli).

A fiatal keresztény férfiak közösségi házai a valóságban homoszexuális találkozók ismert helyszínei voltak, s ezeket az FBI is megfigyelés alatt tartotta. Kennedy korábbi alelnökének barátját itt kapták rajta, hogy egy férfival közösült, és azért emeltek ellene vádat, mert a homoszexualitás egészen 1981-ig bűncselekménynek számított az amerikai fővárosban.

Johnson kampányának rendkívül kínos volt az eset. A homoszexualitás akkoriban nemcsak bűncselekménynek számított, de az amerikai választók egy jelentős része még mindig mentális betegségnek tartotta, a keresztény szavazók pedig – akiket az is mélységesen felháborított, hogy a légyott alatt Walter Jenkinst otthon várta felesége és hat gyermeke – egyenesen bűnnek.

A kor már ismertetett körülményei nem tették lehetővé, hogy az elnök kiálljon Jenkins mellett, és egyúttal ne bukjon bele. Johnson és csapata ezért a vádemelés után teljes gőzzel próbálták kordában tartani a sztorit, és kialakítani egy olyan narratívát, amely a tanácsadót áldozatként mutatja be a konzervatív keresztény erkölcsöket fontosnak tartó szavazók szemében. Például az elnök

Ez az októberi meglepetés csak azért nem került Lyndon B. Johnson elnöki székébe, mert a republikánus jelölt, Barry Goldwater jó kapcsolatot ápolt a botrány középpontjában álló Jenkinsszel, akit még az amerikai légierő tartalékosai között ismert meg. Goldwater és csapata a botránnyal nem élt vissza, Johnson pedig egy hónappal később nagyarányú győzelmet aratott az elnökválasztáson Arizona állam szenátorával szemben.

Elnyújtott háború az elnökségért

Lyndon B. Johnson leköszönése előtt még egy októberi meglepetésben szerepelt, de ez a botrány kivételesen nem a nyilvánosság, hanem a színfalak mögött zajlott. Az 1968-as választási verseny meghatározó témája a Johnson által jóváhagyott vietnámi háború volt. Egy olyan kérdés, ami nemcsak a demokratákat, de egész Amerikát mélységesen megosztotta.

A republikánusok a kampányban meg voltak győződve arról, hogy Johnson októberben egy komoly dolgot akar bejelenteni a vietnámi háborúval kapcsolatban, hogy ezzel növelje Hubert Humphrey alelnök esélyeit Richard Nixonnal szemben.

Ezért Nixon csapata titokban felvette a kapcsolatot a dél-vietnámi vezetéssel, akiket meggyőztek arról, hogy ne működjenek együtt a Johnson által kidolgozott békében. A republikánusok azt ígérték a dél-vietnámiaknak, hogy választási győzelmük esetén az Egyesült Államok még komolyabb segítséget fog nyújtani harcukhoz, mint Johnson elnök idején.

Az ellenfél tisztességtelen manőveréről csak Lyndon B. Johnson tudott, aki figyelmeztette is a szenátusi ellenzék vezetőjét, hogy amit csinálnak, az árulás. Azonban az elnök azért nem fordult végül sem a nyilvánossághoz, sem a nyomozóhatóságokhoz, mert ő is rosszban sántikált. Ugyanis Kennedy korábbi alelnöke a republikánusok árulással felérő tettét csak onnan tudhatta, hogy hatalmával visszaélve bepoloskázta, és éveken keresztül lehallgatta a legbefolyásosabb jobboldali vezetőket.

Clinton jól jött ki az Irán-kontra ügyből

Ez a botrány arról szólt, hogy a Reagan-kormányzat illegálisan fegyvereket adott el Iránnak, és a pénzt egy nicaraguai kommunistaellenes milícia finanszírozására fordította. Az affér 1987-ben robbant, de 1992 őszén még mindig elég friss volt ahhoz, hogy gondokat okozzon a republikánusok választási kampányában.

A republikánusok felháborodtak, és azzal vádolták Walsht, hogy az ex védelmi miniszter vád alá helyezését azért időzítette októberre, hogy Bush elnök újraválasztási esélyeit rontsa, noha Walsh maga is a Republikánus Párthoz tartozott. Novemberben Bush el is vesztette a választást. Azonban mielőtt az idősebb Bush elhagyta volna az Ovális Irodát, kegyelmet adott Weinbergernek.

Bush ittas vezetése és Bin Laden

George W. Bush és Al Gore a 2000-es elnökválasztás előtti napokban döntetlenre állt az országos közvélemény-kutatásokban. Aztán a Fox News bombát robbantott, és nyilvánosságra hozta Bush kampányának legnagyobb botrányát: Bush-t 24 évvel korábban letartóztatták ittas vezetésért Maine államban.

Bár Bush és csapata próbálták elbagatellizálni a problémát, és azt a látszatot kelteni, hogy az incidens olyan régen történt, hogy az már nem sokat változtat a választók véleményén, tíz évvel később Karl Rove,

Bár sokan megkérdőjelezték már ezt a számítást, Rove mégis úgy véli, hogy az ittas vezetésről szóló hírek nélkül Bush több szavazatot szerzett volna mint Gore (aki végül kevesebb elektori szavazatot zsebelt be, így hajszállal, de nem ő lett az elnök) és elkerülhető lett volna a floridai zűrzavar is.

Aztán négy évvel később már egy Bush újraválasztásának kedvező októberi meglepetés történt. 2004. október 27-én Oszama bin Laden közzétett egy videót, amelyben felelősséget vállalt a szeptember 11-i terrortámadásokért, Bush elnököt pedig diktátornak nevezte, aki a Patriot Act révén elnyomja a szabadságot az országában.

A videó felerősítette a választók érdeklődését a nemzetbiztonság iránt, és azért segítette Busht, mert az al-Káida vezetője például megismételte a Patriot Actet ért kritikákat, amelyeket Bush számos belpolitikai ellenfele is megfogalmazott, ezzel hiteltelenítve kritikusait. Az más kérdés, hogy ezek a kritikák később jogosnak bizonyultak, ugyanis a Patriot Act révén az állam több esetben is ártatlan polgárokat hallgatott le, kutatott át, vagy citált bíróság elé megalapozatlan vádakkal. 

Hillary Clinton e-mailjei és Trump nőgyűlölő megnyilvánulásai

2016-ban a demokraták és a republikánusok is foghatták a fejüket. A baloldalon azért, mert a választás előtt pár héttel a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) igazgatója, James Comey arról tájékoztatta a kongresszust, hogy az FBI újraindítja Hillary Clinton levelezéseinek vizsgálatát. A korábban a külügyminiszteri posztot betöltő Clintonnal szemben felmerült a gyanú, hogy magánlevelezéseiben államtitkokat osztott meg. Az FBI végül november 6-án ismét arra a következtetésre jutott, mint korábban, vagyis azt, hogy a politikus rendkívül felelőtlenül bánt a magánlevelezéseivel, de nem követett el bűncselekményt. A kár azonban már megtörtént, a botrány visszavetette Hillary Clinton népszerűségét, és így Donald Trump megnyerte a 2016-os elnökválasztást. A demokraták az FBI-t okolták. 

Azonban ebben az időszakban a jobboldal is éppen saját botránnyal küzdött. Szintén októberben történt, hogy nyilvánosságra került egy korábbi hangfelvétel, amelyben Donald Trump minősíthetetlen módon beszél a nőkről, és azt ecseteli, hogy szerinte neki – mivel sztár – nem kell beleegyezést kérnie a nőktől: „hagyják, hogy csináld, bármit hagynak neked” – mondta a korábbi elnök több obszcén, elhíresült megjegyzés kísértében. Ez az októberi meglepetés azonban nem volt képes megakadályozni Trump 2016-os választási győzelmét.