Index Vakbarát Hírportál

Durvul a kampány: Donald Trump beállt krumplit sütni egy McDonald'sban

2024.10.21. 07:09
A republikánusok elnökjelöltje krumplit sütött és autósokat szolgált ki egy Pennsylvania állambeli McDonald'sban, hogy ezzel is jelezze, nem hisz a demokraták jelöltjének, aki korábban azt állította, egyetemi évei alatt a gyorsétteremláncnak dolgozott. Donald Trump sajtótájékoztatót is tartott a McDrive ablakán keresztül.

Donald Trump republikánus elnökjelölt beállt krumplit sütni vasárnap egy pennsylvaniai McDonald'sban, majd tartott egy rögtönzött sajtótájékoztatót a McDrive ablakán keresztül – írja az AP News.  

A volt amerikai elnök – aki köztudottan rajong a gyorséttermekért – újságírók és a kiszolgálószemélyzet kereszttüzében igyekezett elsajátítani a krumpli olajba mártásának fortélyait. A republikánusok elnökjelöltje még a McDonald's egyenruháját is magára öltötte a Philadelphiától északra fekvő Feasterville-Trevose-ban, amely egy úgynevezett ingadozó szavazatkörzet. 

Valójában nagy szakértelmet igényel, hogy jól és gyorsan csináljuk

– összegezte Trump a folyamatokat.

A republikánusok elnökjelöltje azután ült fel a gyorsétteremvonatra, hogy Kamala Harris, a demokraták jelöltje elmondta, főiskolás korában dolgozott a gyorsétteremláncnál. Trump erről persze azt állítja, hogy soha nem történt meg.

Trump, miután kiszolgálta az autósávban várakozó embereket, az ablakon kihajolva válaszolt a sajtó kérdéseire. Többek között olyan mondatok hangoztak el tőle, hogy tiszteletben fogja tartani a jövő havi szavazás eredményét, „amennyiben az tisztességes választás lesz”. Az egyik újságíró azt is megkérdezte tőle, hogy mit üzen a pár nap múlva 60. születésnapját ünneplő Kamala Harrisnek, mire az elnökjelölt közölte, azt mondaná, boldog születésnapot, mi több, belengette, hogy egy csokor virágot is vásárol neki.

Bár konkrétumokat nem árult el például arról, hogy támogatná-e a minimálbér emelését, azt azért kijelentette, hogy a McDonald's kiszolgálószemélyzete keményen dolgozik. „Nagyszerűek” – hangsúlyozta. 

Harris szóvivője, Joseph Costello szerint a volt elnök mcDonald'sos látogatása „pontosan azt mutatta, amit egy második Trump-időszakban látnánk: a dolgozó emberek kizsákmányolását a saját személyes hasznára”.

Trump nem érti, milyen érzés a megélhetésért dolgozni, függetlenül attól, hogy hány beállított fotó készül róla. Az egész második ciklusra vonatkozó terve az, hogy újabb hatalmas adócsökkentést adjon magának, gazdag haverjainak és az óriásvállalatoknak

– szögezte le Costello.

Kamala Harris pedig, amikor az egyetemista évei alatti, gyorsétteremláncnál végzett munkáját felidézte, úgy fogalmazott, az a különbség közte és a republikánusok jelöltje között, hogy miként látják az amerikai emberek szükségleteit és a felelősségüket abban, hogy kielégítsék ezeket a szükségleteket.

Trump és a fakenews-terjesztés

Donald Trump több megkérdőjelezhető állítást is terjeszt politikai ellenfeleiről, többek között, mielőtt elindult volna az elnökválasztáson, alaptalanul állította, hogy Barack Obama elnök Afrikából származik, nem amerikai állampolgár, így nem jogosult az elnöki tisztségre, így növelve saját politikai profilját. Emlékezetes, hogy akkoriban követelte Obama születési anyakönyvi kivonatát, majd öt évvel azután, hogy Obama bemutatta azt, Trump végül elismerte, hogy Obama az Egyesült Államokban született.

Szintén első elnökjelöltsége idején Trump megismételte egy bulvárlap állítását, miszerint Ted Cruz texasi szenátor kubai születésű apja kapcsolatban állt John F. Kennedy elnök merénylőjével, Lee Harvey Oswalddal. 

Idén januárban, amikor Trump Nikki Haley volt ENSZ-nagykövettel állt szemben a republikánus előválasztáson, megosztott a közösségi médiában egy posztot, amelyben hamis állításokat közölt arról, hogy Haley szülei nem voltak állampolgárok, amikor megszületett, ezért nem lehet elnök. Ezzel szemben Haley indiai bevándorlók dél-karolinai születésű lánya, így automatikusan amerikai állampolgár, aki megfelel az elnökjelöltségre vonatkozó alkotmányos követelménynek.

Mint ismert, Donald Trump a Kamala Harrisszel folytatott elnökjelölti vitában azt állította, hogy az ohiói Springfieldben letelepedett bevándorlók megeszik a lakosok háziállatait – ezeket az állításokat egy szombati interjúban még mindig igaznak állította be. 



Rovatok