Index Vakbarát Hírportál

Olvasóink szoros csatára számítanak az amerikai elnökválasztáson

2024.10.24. 06:19
Néhány héttel az amerikai elnökválasztás előtt a PegaPoll az Iránytű Intézet segítségével készített kutatást arról, hogy mit gondolnak olvasóink a két jelöltről, a tévévitán nyújtott teljesítményükről, továbbá hogy Kamala Harrist vagy Donald Trumpot támogatnák-e, ha szavazhatnának november 5-én az Egyesült Államokban.

A felmérésben több mint hétezer olvasónk vett részt, a PegaPoll és az Iránytű Intézet kiértékeléséből pedig kiderül, hogy a válaszadók többsége szoros csatára számít. Érdekesség, hogy a fiatalabb korosztály Trumpot támogatja, míg a nyugdíjaskorúak inkább Harrisre voksolnának.

Olvasóink szerint a demokrata elnökjelölt nyeri a választást, ez pedig érdemben nem változtat a magyar–amerikai kapcsolatokon.

A teljes választókorú népesség 54 százaléka voksolna Donald Trumpra, míg 43 választaná Kamala Harrist. Harris csak a nyugdíjaskorúak körében népszerűbb, mint Trump. A fideszesek 97, míg a mi hazánkosok 96 százaléka választaná Trumpot. A DK-sok 93, míg a tiszások 80 százaléka viszont Harrisre voksolna, tehát jelen esetben is kirajzolódik egy kormánypárti–ellenzéki törésvonal.

Érdekes azonban, hogy a megkérdezettek attól függetlenül, hogy ők kire szavaznának, Harrist látják esélyesebbnek. A teljes népesség 48 százaléka szerint Kamala Harris nyeri meg a választást, míg 40 százalék gondolja úgy, hogy Donald Trump.

A válaszadók abszolút többsége szerint Joe Biden rossz teljesítményt nyújtott az elmúlt négy évben. Ezt leginkább a Mi Hazánk és a Fidesz–KDNP szavazói gondolják így, ezzel szemben a DK-sok abszolút többsége inkább elégedett volt a regnáló amerikai elnök teljesítményével. A tiszások relatív többsége szerint Biden elnök teljesítménye se nem jó, se nem rossz.

A teljes népesség túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy Joe Biden visszalépése az elnökjelöltségtől inkább jó döntés volt (88 százalék). Jelen esetben még a belpolitikai megosztottság sem döntő, mivel minden párt szavazótáborának abszolút többsége szerint jó döntés volt a visszalépés.

Kamala Harrist a megkérdezettek 46 százaléka nem tartja szimpatikusnak, míg 43 százalék igen. A nőknek inkább szimpatikus, mint a férfiaknak. Látható, hogy az életkorral párhuzamosan egyre szimpatikusabb Harris a válaszadóknak. A kormánypártiak és a mi hazánkosok körében ellenszenves a női elnökjelölt, míg az ellenzékiek körében inkább rokonszenves.

A teljes népesség 46 százalékának szimpatikus Donald Trump, míg szintén 46 százalék számára ellenszenves. A nők és a férfiak válaszadásában nem figyelhető meg szignifikáns eltérés. Látható, hogy az életkor előrehaladtával egyre kevésbé szimpatikus Trump a válaszadóknak. Jelen esetben is tisztán kirajzolódik a kormánypárti és ellenzéki törésvonal, mivel a Fidesz–KDNP- és a Mi Hazánk-szavazók többségének szimpatikus Trump, míg az ellenzékiek többsége számára ellenszenves.

A teljes népesség 15 százaléka látta a szeptember 10-én megrendezett elnökjelölti tv-vitát, 34 százalék mondta, hogy részleteket látott belőle, 45 százalék állította, hogy nem látta, de hallott róla, míg 6 százalék nem látta és nem is hallott róla.

A teljes népesség 50 százaléka szerint Harris jobban teljesített a vitán, míg 33 százalék szerint Trump nyerte a vitát. Leginkább a nyugdíjaskorúak gondolják, hogy Harris győzött (57 százalék). Látható, hogy az iskolai végzettség növekedésével párhuzamosan növekszik azok aránya, akik szerint Harris nyerte a vitát. Leginkább a fővárosiak gondolják úgy, hogy Harris győzött (56 százalék). A fideszesek kétharmada szerint Trump nyert a vitán, ugyanez az arány a mi hazánkosok körében 62 százalék. A bizonytalanok, nem szavazók és a többi párt szavazóinak többsége szerint viszont Harris volt a győztes.

A teljes népesség több mint hattizede szerint a mostani magyar–amerikai kapcsolatok rosszak vagy nagyon rosszak, míg 30 százalék mondta, hogy nem is jók, de nem is rosszak a kapcsolatok.

A válaszadók 42 százaléka szerint, ha Kamala Harris győz, akkor a magyar–amerikai kapcsolatok tovább romlanak, míg 41 százalék szerint érdemben nem változnak, és csupán 13 százalék gondolja, hogy javulnának.

A megkérdezettek kétharmada azt gondolja, hogy Trump győzelme esetén javulnak a magyar–amerikai kapcsolatok, míg egynegyedük szerint érdemben nem változnak. Leginkább a 18–29 évesek számítanak javulásra. A fideszesek 96, míg a mi hazánkosok 94 százaléka szerint javulnának a kapcsolatok egy Trump-győzelem esetén.

A megkérdezettek 90 százaléka szerint Magyarország szempontjából fontos vagy nagyon fontos az amerikai elnökválasztás. Látható, hogy ez olyan kérdés, amelyben társadalmi és politikai törésvonalakon átívelően egyetértenek a válaszadók.

A teljes népesség 58 százaléka szerint Trump győzelme jobb lenne Magyarország szempontjából, míg 36 százalék szerint Harris lenne a kedvezőbb. A korcsoportok közül csak a nyugdíjaskorúak gondolják, hogy Harris előnyösebb lenne Magyarország számára. A Fidesz–KDNP- és a Mi Hazánk-szavazók egyaránt 96 százaléka szerint Trump kedvezőbb lenne Magyarország szempontjából, míg a Tisza Párt-, a DK- és a Momentum-szavazók többsége szerint Harris lenne az előnyösebb.

Ha csak egy szó…

A PegaPoll arra is kíváncsi volt, ha csak egy szóval kéne jellemezniük a felmérésben résztvevőknek a két elnökjelöltet, hogyan vélekednek.

A szöveges válaszok alapján az emberek vegyes érzelmeket táplálnak Kamala Harris iránt. Egyesek erősen kritikusak, különösen politikai karrierjével és kommunikációs stílusával kapcsolatban. Kemény, radikális, gyakran rasszista jelzőket is kap.

Jellemzése során gyakran visszaköszönnek amerikai vagy éppen magyar (többnyire kormányzati) szófordulatok. Pozitív válaszokat vizsgálva karizmatikusnak, agilisnak, ambiciózusnak, demokratának, határozottnak és felkészültnek tartják. Külön pozitívumként értékelik, hogy nő és fiatal. Negatív jellemzői közül például kiemelték, hogy karrierista, kártékony, alkalmatlan, aljas, báb. De negatív értelemben nevezik baloldalinak vagy liberálisnak is.

A republikánus elnökjelölt esetében még kézzelfoghatóbb a politikai megosztottság. A magyar kormány által gyakran hangoztatott békepárti jellemzőt sokan említik. A válaszadók közül sokan erős vezetőként jellemezték, aki a békét és az amerikai nép érdekeit képviselte.

Dicséretet kapott a gazdaság stabilitásáért és a jó döntéshozó képességéért is. A kritikus vélemények szerint Trump rossz döntéshozó, és politikája zűrzavarhoz vezetett. Többen hazugnak, veszélyesnek, dilettánsnak és őrültnek nevezték.

Esetében is jellemző, hogy sokan nagyon radikálisan fogalmaznak, vagy nagyon kedvelik, vagy nagyon gyűlölik.

Módszertan: A PegaPoll mérése során 7604 személyt kérdezett meg, kutatását az Index aktív olvasóira tekinti reprezentatívnak. A feldolgozott adatokat több szempontú súlyozással korrigálta nemi és korösszetétel, a legmagasabb iskolai végzettség, illetve a települések jogállása szerinti népességeloszlás mentén.

A cikket az Iránytű Intézet elemzőinek segítségével készítettük.



Rovatok