"Nem lesz tehát ennek az előadásnak semmiféle bukéja vagy áthallása, nem lehet a konkrét szereplőket felismerni, nem lesz az én fotóm kirakva, és Vidnyánszky Attila sem lesz benne az előadásban, ezek ugyanis butaságok. Azt vizsgálom, hogy amikor a művészet összekeveredik a politikával, abból milyen helyzetek és milyen emberi tragédiák származnak. Hogy ebbe ki mit lát és hall bele abból, ami velünk történik, az nem az én dolgom" - ezt mondta a Mephistóról Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház leköszönő igazgatója és a darab rendezője a bemutató előtt az Élet és irodalomban.

Alföldi vagy Vidnyánszky képe tényleg nem volt sehol, de nem gondolni arra, Vidnyánszky "komoly kérése" volt, hogy a Mephisto már ne szülessen meg, nem lehet. Azt mondta, hogy több szereplő jelezte, hogy nem akar a Nemzetiben maradni, így viszont nem is lehetne a következő évadban is játszani az előadást. "Mielőtt még rám támadnak emiatt, jelzem: efféle racionális okokból hagyott el annak idején két bemutatót Jordán Tamás, hogy megkönnyítse az átmenetet Alföldinek" - nyilatkozta a darabról a Népszavának. "Az, hogy nem lehet többet játszani, az is sok mindent jelez" - mondta ugyanerről Alföldi. Tény az is, hogy a Mephisto bemutatójáról még azelőtt döntöttek, hogy az igazgatói pályázatokat elbírálták volna.

A Mephisto egy színész, egy színházcsináló és a hatalom viszonyának története. Az utolsó Alföldi-premier a Nemzetiben, ha úgy tetszik, az igazgató utolsó lehetősége arra, hogy ezen a színpadon közöljön valamit. A véletlen úgy hozta, hogy a pénteki bemutató egyben az új Nemzeti Színház ötezredik előadása is volt.

A darab Hendrik Höfgenről (Stohl András) szól, aki az átlagosnál sokkal ambiciózusabb színész. A hamburgi színház vezető művésze a húszas évek közepén, sikere is van, szeretik is. De ahogy színész kollegái, úgy ő is pontosan tisztában van azzal, hogy nem az a kivételes, csillogó tehetség, aki lenni szeretne. Az Oskar H. Kroege (Gáspár Sándor) által vezetett színház baloldali-liberális gondolkodású, micsoda véletlen, hogy hősünk is annak vallja magát. Még jobban is, mint a többiek, hiszen kész részt venni kommunista forradalmi színház munkájában és ő az, aki nem hajlandó együtt dolgozni a nemzetiszocialista Hans Miklas-szal (Nagy Zsolt). A többiek, bár viszolyognak Miklas gondolataitól, szánják is a beteg fiút. Höfgen viszont kérlelhetetlen.

Párizsban éri a hír, hogy a nemzetiszocialisták nyertek a választásokon. Az első kétségbeesés után azonnal számba veszi, hogy fekhet-e még jól az új hatalomnál. Nem tagja semmilyen pártnak, szőke német, nem zsidó - a leltár nem is rossz, Höfgen máris tudja, hogy mit kell tennie. Hiába kérleli a felesége (Radnay Csilla) és hiába tanácsolja neki a távozást színészbálványa, Dora Martin (Udvaros Dorottya) is. Dora Martinnak könnyű: ő tehetséges, igazán, torokszorítóan az, a világ bármely színpadán megállja a helyét. Höfgen nem. Így aztán visszatér Németországba, és a nácik színházcsinálója lesz. Pártfogójának, a Tábornagynak (László Zsolt) nem a tehetség számít, hanem a hűség. Höfgen pedig hűséges, így egészen a a Porosz Nemzeti Színház vezetői székéig jut.

Höfgen annyira akarja a sikert, hogy a magánéletét is ennek rendeli alá. Azért veszi feleségül Barbara Brucknert, mert az apja befolyásos, pedig ordít róluk, hogy nem illenek össze. Később azért udvarolja körbe a Tábornagy barátnőjét (Tenki Réka), mert a segítségére lehet, ahogy Nicoletta von Niebuhr (Martinovics Dorina) is, aki a második felesége lesz. Egyedül fekete szeretőjéhez (Bánfalvi Eszter) jár érdek nélkül, de ha kell, őt is elárulja. Pedig nem rossz ember ő, még segíteni is próbál a bajba jutott barátoknak. Csak hát gyenge, olyan fajta, aki bármikor talál mentséget, kifogást, magyarázatot. És aztán el is hiszi mindet. Ezzel pedig magasabbra jut, mint az, aki náci volt már a náci idők előtt is.

Stohl András játssza Höfgent. És ahogy nem lehet elvonatkoztatni az Alföldivel történtektől, úgy nem tudunk nem gondolni Stohl múltjára sem. Ezért alkalmas Höfgen szerepére talán mindenkinél jobban. Ő is sokszor tűnt gyengének, sikerre, hírnévre, pénzre, szeretetre éhesnek, ezekért szinte bármire hajlandónak. Csak Höfgennel ellentétben ezt nyíltan vállalta is. De nem csak Stohl miatt jó a Mephisto. Hanem amiatt, amiért Alföldi színháza jó volt. Nem lila művészszínház, amivel sokszor vádolták és nem is a közönséget lenéző ripacskodás. A Mephisto tele van történelmi, kulturális, politikai utalásokkal, kikacsintásokkal, apró poénokkal, de ezek dekódolása nélkül is tökéletesen élvezhető és érthető. Több rétegű, végig szórakoztató, sokakhoz szóló. Nem fél kérdezni, nem egyszerűsít le, felmerül a liberális értelmiség felelőssége, ahogy az is, hogy ki a hibás abban, ha egy nehéz sorsú ember a szélsőségek felé fordul.

Ehhez társul az apró színpadi finomságok sora: együtt lessük a nézőteret színészekkel, a színpad mögül látjuk, milyen mámorító kimenni egy tomboló tapsviharba. Aztán mi vagyunk a kollaboráns színház közönsége, mi tapsolunk nekik, pedig nem is akartunk. Akadnak nehezen felejthető képek, a mélybe hulló Kroge házaspár, egy esőáztatta búcsú és Stohl András kifestett Joker-arca. A színészbüfében játszódó jelenetek pedig arra emlékeztetnek, hogy ez a társulat már csak pár hétig van így együtt. Összeszokottságuk ezekben a jelenetekben a legfeltűnőbb, ahogy az is, hogy bár a Mephisto Stohl magánszáma, milyen jó a többi színész is, Udvaros Dorottya, Radnay Csilla, Nagy Zsolt, Söptei Andrea, Nagy Mari. És ott van még Bánfalvi Eszter, Hevér Gábor vagy László Zsolt alakítása, mind emlékezetesek.

Néha persze odaszúr. A Tábornagy, akit Höfgen következetesen miniszterelnöknek szólít, arra bíztatja a frissen kinevezett igazgatót, hogy tartson nagy sajtótájékoztatót, mutassa be az új évadot. Vidnyánszky sajtótájékoztatója egy hete volt, olyan nincs, hogy ez ne jusson eszébe a nézőnek. Gáspár Sándor szomorúan olvassa fel a színigazgatói pályázatát elutasító levelet, Stohl András pedig dafke meztelenül rohangássza körbe a színpadot, amikor jövője miatt aggodalmaskodik.

A darab végén hosszan, állva tapsol a közönség, ahogy mostanában a Nemzetiben mindig. Színházi siker, hála az elmúlt évekért vagy politikai véleménynyilvánítás? Nem eldönthető, talán nem is elválasztható. A színház kijáratnál a Ludwig Múzeum vezetőcseréje ellen tüntetők várták a közönséget. Emlékeztetnek arra, hogy bár Hendrik Höfgen története véget ért, itt még nagyon is zajlanak a dolgok. Egyben igazolják, amit bent láttunk: talán nem a Mephisto lesz a legerősebb előadása Alföldi öt évének (mert az a briliáns Egyszer élünk volt), de Alföldi Róbert és ez a társulat itt és most nem búcsúzhatott mással.

(A Mephistót még kilencszer játsszák a Nemzetiben, ami azt jelenti, hogy körülbelül hatezren nézhetik meg. A jegyeket gyorsan elkapkodták. Május 25-én lesz még egy bemutató a színházban, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Nemzeti és számos külföldi színház közös produkciója, Bodó Viktor és Róbert Júlia munkája, a Social Error - The last man in Budapest.)