Index Vakbarát Hírportál

Áder Jánossal készül a karácsonyra drMáriás

2015. november 18., szerda 16:36

Lassan bérelt helye van nálunk drMáriás festményeinek, aki hol különböző képzőművészek szemüvegén keresztül, hol pedig magányos hősökként szereti bemutatni a politikusokat egyéb környezetben. Képei vizuálisan és koncepcionálisan is erős alkotások. A festő egyik kedvenc figurája Áder János, akit kivételesen elit társaságban, saját maga által körülvéve ábrázolt drMáriás a képén. A művész a következő szavakkal jellemezte a képet megkeresésünkre:  

"Van egy elnökünk aki nagyon szimpatikus ember és bár én  nagyon kedvelem őt, úgy tűnik mintha a pártja egy kicsit kihátrált volna mögüle, és nem adna neki annyi kibontakozási lehetőséget, amit egy államfő esetleg megérdemelhetne. Napokon át nem tudtam aludni azon gondolkodva, hogy hogyan is tudnám az ő helyzetét megénekelni a képzőművészet elégikus és balladisztikus hangvételében. Végül rájöttem, hogy Jézusnak az a nagyon szép és ma is érvényes performansza, amely által a szerénységet és az alázatosságot dicsérte, mikor megmosta a tanítványai lábát, ma is milyen aktuális lehetne azok a politikusok számára, akik a keresztény identitást meghatározónak tartják maguk és közösségünk számára.

Ezzel a megemlékezéssel újra a jó útra térhetnének. A kompozíció a reneszánsz fénykorára utal, a főszereplőt öt különböző helyzetben és hangulatban láthatjuk. Egyikük az a Jézus, aki nagyságának tudatában könnyen hajt főt és mos lábat Péternek, Péter egy kicsit megdöbbenve veszi a lábmosást, a többi három tanítvány tanácstalanul és gyanakodva nézi azt a performanszt, amelyben a nyugati civilizáció egy fontos tulajdonsága van megénekelve. Adventi készülődésünket is segítheti ez a kép, meghittsége a szeretet örökérvényét és kifogyhatatlanságát dicséri." 

A kép óriási népszerűségre tett szert a Facebookon, ahol már érdeklődtek is az ára iránt. drMáriás képzőművészete sokszor megérinti az általa megfestett embereket. André Goodfriend privát tárlatvezetésen vett részt, Lázár Jánosnak a keze alá dolgozó Simon L. László kedveskedett egy képpel, Dávid Ibolya pedig megjegyezte, hogy jobban néz ki a drMáriás által festett képen, mint élőben! 

Rovatok