Az olasz sajtó a színész fiát, Giuseppe Pedersolit idézte, aki szerint édesapja „békében eltávozott negyed hétkor”.  

Nem szenvedett, mindannyian ott voltunk ágyánál, utolsó szava az volt, hogy köszönöm.

A színész, polgári nevén Carlo Pedersoli 1929-ben született Nápolyban. Már akkor hatalmas volt: közel 6 kilósan jött világra. Rövid ideig élt Brazíliában is családjával. Kifejezetten jó tanuló volt, előbb vegyésznek, majd jogásznak tanult. 

Sikeres azonban sportolóként lett: húszas éveiben úszóként és vízilabdázóként brillírozott. Mellúszásban 20 évesen olasz bajnok lett, egy évvel később 100 méter gyorson nyerte meg a nemzeti bajnokságot. Ő lett az első olasz, aki egy perc alatt úszta a 100 méter gyorsot; 1952-ben az olimpián Helsinkiben, majd négy évvel később Melbourne-ben is az elődöntőbe került. 1950-ben az olasz vízilabda-válogatottal is szerepelt az Eb-n, negyedik lett. Később egy Eb-győztes olasz csapatnak is tagja volt, a Lazióval nyert nemzeti bajnokságot is. Fiatal vízilabdás korában járt a margitszigeti sportuszodában is. 

Színészi pályafutása 1949-ben kezdődött, de az 1960-as években indult be igazán, miután 38 évesen abbahagyta a vízilabdát. Haláláig 77 produkcióban szerepelt, köztük olyan, Magyarországon kultfilmekké vált zseniális alkotásokban, mint a Kincs, ami nincs, a Különben dühbe jövünk vagy a Nincs kettő négy nélkül. Bár neve a spagettiwestern műfajjal nőtt össze, repertoárja jóval szélesebb volt, szerepelt thrillerekben és művészfilmekben is.

Nem vágytam arra, hogy kamera elé álljak, de egyszer lovagolni tudó, angolul beszélő, szakállas színészt kerestek egymillió lírás fizetéssel

 – így emlékezett vissza a kezdetekre néhány éve. 

Két éve az Index római lakásán látogatta meg a legendát, erről készült videónkat itt láthatja.

Bud Spencer különleges viszonyt ápolt magyar rajongóival: nem csak a magyarok imádták őt, ő is gyakran üzent nekünk. Legutóbb alig néhány hónapja, a Saul fia Oscar-díja kapcsán küldött üdvözletet Magyarországra, ráadásul félig magyarul. 

Érdekes, hogy Bud Spencer és elmaradhatatlan társa, Terence Hill (polgári nevén Mario Girotti) filmjei csak Olaszországban, Németországban és a minden furcsaságra rákattanó Japánban lettek annyira népszerűek, mint nálunk.

A magyar Spencer–Hill-rajongók ráadásul különösen lelkesek, és legendás a fanatizmusuk: mindenki számára szentségtörésnek számít, ha a páros 70-es és 80-as években forgatott klasszikusait (Különben dühbe jövünk, Bűnvadászok, …és megint dühbe jövünk, Kincs, ami nincs, Nyomás, utána!) nem a jól megszokott Bujtor István–Újréti László-szinkronnal adja le sokadszorra valamelyik kereskedelmi tévé. Amivel persze mindig kiütéssel megnyeri az aznapi nézettségi versenyt.  

Filmjei Olaszországban is népszerűek a mai napig. A nyári holtszezonban az olasz csatornákon századszor ismételt filmjeinek nézettsége még mindig 10 százalék feletti. „Havonta 3-4 ezer levelet kapok a világ minden részéből. Marióval feltaláltuk a humoros westernfilmet anélkül, hogy tudtuk volna” – jegyezte meg egy korábbi interjúban.

Legendássá vált művészneve egyébként onnan jött, hogy kedvenc söre a Budweiser, kedvenc színésze pedig Spencer Tracy volt – ezt a kettőt kombinálta össze 1967-ben. 

Karrierje során ugyan nem kapott sok elismerést, de 2010-ben Terence Hill-lel egyetemben átvehette az olasz Oscarként emlegetett David di Donatello-életműdíjat. Ketten együtt 1967 és 1994 között 17 közös filmmel verekedték be magukat a mozgókép-történelembe. 

A szakmáról amúgy neki sem volt túl jó véleménye, az Indexnek annak idején azt mondta: 

A filmvilágban egy majom is elboldogulna. Elég, ha addig próbáljuk a jelenetét, ameddig nem sikerül.

„Színészként majdnem mindig ugyanazt a karaktert formáltam meg, ezért a legszívesebben a két olimpiára, az Európa-bajnokságokra és a többi sporteseményre emlékszem” – foglalta össze pályafutása csúcspontjait.

Bár hazájában és külföldön is sikeres lett, ráadásul sportolóként és színészként is bizonyított, azt nem lehet mondani, hogy a fejébe szállt volna a dicsőség. De azt sem, hogy nem élvezte volna. Egy életrajzi könyvében például azt írta: 

Magas szintet elért dilettánsnak tartom magam. Nyolcvan év alatt dolgoztam kocsikereskedőként, útépítőként, úszóként. Voltam színész, énekes és repülőgép-pilóta is. Nem bántam meg semmit, és mindent még egyszer ugyanígy csinálnék.

2012-ben megjelent önéletrajzi kötete, a Különben dühbe jövök sajtókörútján az Indexnek is adott egy távinterjút: itt derült ki, hogy valójában nem is tud sirályul, és a vízilabdás Kárpáti Györgytől sem kérte soha, hogy ne üsse a medencében az arcát, mert vigyázni kell magára a filmszerepei miatt. 

Carlo Pedersoli egészségi állapota legutóbb két éve romlott meg, akkor vérkeringésével voltak problémái, kórházba kellett szállítani. Többször keltették már halálhírét hamisan.

Terence Hill-lel a végsőkig barátok voltak. Néhány éve azt mondta, színésztársa feleségével át szokott járni hozzá spagettizni. A halálhírre Mario Girotti is a Facebookon reagált. Annyit írt: „Nyugodj békében, Bud!”