Index Vakbarát Hírportál

Kikutatták: Hollywoodban tombol a kulturális egyenlőtlenség

2016. szeptember 7., szerda 19:46 | aznap frissítve

A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kutatói nemrég kiadott tanulmányukban Hollywood kulturális és társadalmi viszonylataival foglalkoztak, az eredménytől pedig nem voltak elragadtatva. Annyira nem, hogy a "kulturális egyenlőtlenség epicentrumának" nevezték a filmipar fellegvárát, írja az MTI.

A tanulmány 2015 száz legfontosabb filmjét vizsgálta, majd a kapott adatokat össze is hasonlította az előző, 2007-es eredményekkel. Ebből számos érdekes dolog derült ki:

„Akár a nemet, a fajt, az etnikumot, az LMBT-embereket vagy a fogyatékkal élőket vizsgáljuk, minden esetben megfigyelhető, hogy alig jelenik meg valaki, aki nem heteroszexuális, egészséges, fehér férfi” - mondta Stacy Smith, a tanulmány szerzője, az USC kutatója. Szerinte sok a beszéd és kevés a cselekvés, a filmstúdióknak pedig a valódi világot kéne megmutatniuk.

Az idén nem ez az első eset, amikor reflektorfénybe kerül ez a téma, elég csak az Oscar-nevezések körüli mizériára gondolni. Akkor Cheryl Boone Isaacs, az Amerikai Filmakadémia elnöke azt nyilatkozta, rendkívül frusztrált és csalódott a faji változatosság hiánya miatt és megígérte, az Akadémia drasztikus lépéseket fog tenni az egyenlőtlenségek eltörlése érdekében. Emellett többen bojkottálták is az Oscar-gálát. 

Rovatok