Index Vakbarát Hírportál

Annyiért adhatja a Golgotát a tulajdonosa, amennyiért akarja

2018. május 24., csütörtök 15:34

A megismételt elsőfokú eljárás jogerős ítéletének indoklásakor a bíróság kiemelte: a Kúria az ügyben kelt 2017. júliusi végzésében egyértelmű iránymutatást adott arról, hogy szigorúan el kell határolni az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét.

A bíróság megállapította, hogy a védetté nyilvánítási eljárás közvetlenül összefüggött a festmény eladásáról szóló tárgyalások elakadásával, így sérült a festmény tulajdonosa, Pákh Imre joga a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogállamiság alapelve is - indokolta döntését a bíróság.

A Kúria tavaly júliusban helyezte hatályon kívül a Munkácsy-kép védetté nyilvánításáról szóló per jogerős ítéletét és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az egésznek a lényeg az, hogy ha egy kép védett, akkor onnantól nem lehet annyit kérni érte, amennyit akarunk, ebben az esetben 9 millió dollárt, hiszen Pákh Imre ennyit akart érte. Az állam csak hatot akart fizetni, hogy teljes legyen a Munkácsy-trilógia, erre mondták most ki ismét, hogy ácsi.

Ráadásul Pákh, aki elég régóta elszenvedi ezt a hercehurcát, mostantól oda viszi a festményt, ahová akarja, azaz ha az állam nem fizeti ki a kért összeget, megpróbálhatja eladni másutt, másnak. 

Rovatok