Egy napon belül két nagyinterjú jelent meg Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatójával, aki a Magyar Idők által elindított kultúrharc eredményeként került ebbe a pozícióba, és korábban újságíróként és Századvég-elemzőként is dolgozott. A néhány évvel ezelőtt még egy másik újságíró ujjainak megcsapkodásáról fantáziáló Demeter a 24-nek és a Magyar Hírlapnak adott interjút.
Demetert a 24 interjújában megkérdezték arról az ominózus Facebook-posztjáról, amelyben kalapáccsal akarta ütögetni Csunderlik Péter történész és újságíró ujjait, amiért az kritizálni merte azt a Longstep nevű zenekart, amelynek Demeter is tagja.
Izennénk az illetőknek, hogy el fogjuk játszani az ujjaikon az Örömódát kalapáccsal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ráütünk pl. a gyűrűsujjra, és az egyáltalán nem tisztelt zsurnaliszta kiadja a kívánt hangot, pontosabban: szolmizálva énekel. Arra kérnénk az urakat, hogy gyakoroljanak. Mert ahányszor elrontják, újrakezdjük
– írta annak idején Demeter. Utóbbi sorokkal kapcsolatban ma azt állítja, hogy nem is fenyegetőzött konkrét ujjtöréssel, hiszen
lehet akkorát ütni, hogy ne törjön el. Én erre gondoltam
– mondta a 24-nek, majd hozzátette, hogy ő egyébként Szentegyházán úgy nőtt fel, hogy a verekedés népsport volt, de tudja, hogy az erőszak nem megoldás, bár később megdicséri egy ismerősét, amiért annak idején csillagos tízes módon tökön rúgott egy kötekedő románt.
Kötelező rituálé. Ha férfi vagy, verekszel. Ebben nőttem fel
– mondja a fizikai erőszakról az interjú egyik legerősebb mondatában. Szóba kerül az is, hogy az ő érkezésével kitiltják-e a nem jobboldali írókat a Petőfi Irodalmi Múzeumból. Demeter erre azt mondja, hogy minden olyan író belefér a koncepciójába, aki miatt elődjét, Prőhle Gergelyt kipellengérezték a Magyar Idők hasábjain, még a kormányoldalon vörös posztónak tekintett irodalmárok, például Spiró György vagy Konrád György is, viszont elvárja, hogy a PIM-ben ne orbánozzanak, hanem az irodalomról beszéljenek.
Nem akarok cenzúrát, nem akarom senkinek se megmondani, mit szabad, mit nem. Mindenkinek magának kell éreznie, mikor csúszunk, csúsznánk át politikai terepre. Lehet politizálni is itt, de aki politizál, az politikai választ kap. Ilyen egyszerű a történet.
Hogy mit jelenthet a „politikai válasz”, az nem igazán derül ki, bár amikor az újságíró visszakérdez, hogy lehet-e ez karaktergyilkosság a kormánysajtóban, Demeter csak annyit mond: „Például.”
Az új főigazgató azt is világossá tette, hogy a továbbiakban védeni kívánja az intézményt a jobbról érkező támadásoktól, miután elődje, Prőhle Gergely távozásában közrejátszott, hogy Szakács Árpád, a kormány kedvenc kultúrharcosa rendszeresen bírálta a múzeum tevékenységét:
A megbízott igazgatói kinevezésem után pár nappal behívtam ide Szakács Árpádot, leültettem, és elmondtam neki: lehet továbbra is árgus tekintettel követni a PIM tevékenységét, és természetesen lehet írni bármit, eszemben sincs ebben gátolni őt, de azzal legyen tisztában, hogy minden támadásra válaszolni fogok, ugyanis én nem eltartott kisujjal küzdök, mint Prőhle Gergely.
Tekintve, hogy Demeternek régi barátja a közben Magyar Nemzetre átnevezett lap kulturális rovatvezetője, vagyis Szakács főnöke, az ugyancsak erdélyi Orbán János Dénes, meglepő lenne, ha a PIM-et kritizáló írások változatlan hangnemben folytatódnának.
A Magyar Hírlap egy fokkal könnyedebb hangvételű interjút készített Demeterrel, de ebből például kiderül, hogy
a múzeumban dolgozók először élték át azt, hogy a fenntartó bármikor leválthatja az igazgatójukat, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik napról a másikra dönthet úgy, megköszöni az éppen aktuális főigazgató munkáját.
Demeter azt mondja, először ezt a kiszolgáltatottságérzést kellett helyrehoznia. Azt is elmondja, hogy számonkérhető módon tervezi összeállítani a PIM költségvetését, illetve a 24-es és a hírlapos interjúban is kiemelte, hogy szeretné, ha Rejtő Jenő bekerülhetne az irodalmi panteonba, mert méltatlanul keveset beszélnek róla. Rövid távú tervei között említi még Kálmán Imre tárgyi hagyatékának hazahozatalát Bécsből, de nehezíti a dolgot, hogy az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnél éppen igazgatóváltás van. (December közepén hírt adtunk róla, hogy ezt az intézményt is vidékre költöztetné a kormány, de ez az ötlet most valószínűleg lekerült a napirendről.) Az idei évben a múzeum legjelentősebb tárlatának egy nagy Csáth Géza-kiállítás ígérkezik szeptemberben, az író halálának századik évfordulóján, de ez örökölt program, már Demeter érkezése előtt előkészítették. Szó esik még az óbudai Kassák Múzeum jövőjéről, ami azért érdekes kérdés, mert ennek a fiókintézménynek a Tanácsköztársaságról szóló kiállítása okozta közvetlenül Prőhle bukását. Demeter azt nem árulja el, hogy mit tervez az itteni stábbal, de a múzeum maga megmarad:
Izgalmasabbá akarom tenni. Szeretném, ha fényképezkedő japán turisták hada sorakozna jobbnál jobb kiállításokon. Ha a vagyonkezelővel és az óbudai önkormányzattal sikerül rendezni a Zichy-kastély tulajdonjogát, inkubátorház is lesz az épületben.
Végül a Magyar Hírlapnak is felvázolja a meglátásait a kritika és a politikai megnyilvánulás közti különbségekről:
Magyarország szabad ország, ahol szólás- és véleményszabadság van, tehát mindenki azt mond, amit akar, de van egy nagyon vékony határ, amin túl már nem kritikai vélemény, amit megfogalmazunk, hanem politikai szerepvállalás. Ha valaki íróként átlépi ezt a határt, és politikai aktorként cselekszik, akkor ne csodálkozzon, ha erre politikai választ kap, ez a dolgok természete. Erre a határra kell egyedül figyelni, de azon belül mindenki azt ír és gondol, amit akar.