Index Vakbarát Hírportál

Lobenwein Norbert szerint nem volt semmiféle propaganda a Volton

2019. július 1., hétfő 19:35 | aznap frissítve

Jó pár embernél kiverte a biztosítékot, hogy a Volt Fesztiválon óriáskivetítőn nyomták Orbán Viktor híres beszédének egy részletét, amelyet Nagy Imre újratemetésén mondott el, a szovjet csapatok kivonulását követelve.

A fesztivált szervező Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. már korábban közleményben reagált az esetre, elmondták, hogy a videó a rendszerváltás emlékéve kapcsán lett levetítve, és szerintük nem politikai tartalmú. Most megszólalt a Facebookon a Volt egyik főszervezője, Lobenwein Norbert is, és elmondta a saját interpretációját az esetről.

Lobenwein a bejegyzését egy kis elmélkedéssel kezdi, amelyben kifejti, hogy bár nyitott az emberek véleményére, de azokat az írásokat nem szereti, amik szerinte jogtalanul ekéznek dolgokat. Ezeknek az írásoknak a szerzői szerinte:

abból élnek, hogy megpróbáljanak idehaza működő és színvonalas ügyeket tönkretenni, belerúgni, amibe csak lehet.

Lobenwein hosszas vívódás után döntött úgy, hogy reagál a Volton levetített Orbán-videóra, szerinte ugyanis az újságírók szenzációhajhász módon kezelték a dolgot, és nem jártak utána személyesen a témának, sőt „manipulatív, gusztustalan módon rúgnak bele egy számukra eleve ellenszenves produkcióba”.

Lobenwein szomorúan tapasztalta, hogy pár napra két párhuzamos világ épült fel Magyarországon.

De nem a kormánymédiára nyílt ki a szeme hirtelenjében, Lobenwein párhuzamos valóságai a következőképpen alakulnak:

Lobenwein azonban nem volt rest személyesen is utánajárni a dolognak, három nap alatt megkérdezett közel 100 fellépőt, fesztiválozót, vendéget, közülük elmondása szerint a legtöbben azt se tudták miről van szó. Ugyanis ők „a fesztiválon voltak éjjel-nappal, nem portálokon lógtak”.

Szerinte amúgy sem mentek le annyiszor a vitatott blokkok, mint ahogyan azt az újságok sugallták, és a kérdéses videó 45 másodpercéből Orbán amúgy is csak 5 másodpercet tesz ki.

Nem tisztem véleményt mondani egy partnerünk szpotjáról. 1989-ben történelmet írtunk, számos fotó, kép égett belénk örökre. A film rendezője ezeket a képeket választotta, lehet, hogy más rendező másokhoz nyúlt volna...

Lobenwein megmosolyogtatónak tartja, hogy az egyik meghívott vendég lemondta a Voltra szervezett beszélgetését.

Szerinte noÁr nem hiányzott senkinek, szóba sem került, 

sőt ő még csak nem is ismeri.

Szóval érthetetlennek tartja, hogy hogyan kerülhetett ez ki bárhol vezető cikknek, ellenben sajnálja, hogy a Slipknot fellépése nem ért meg egy vezetőt (feltehetően nem az Indexre gondolt, ugyanis két vezető anyagunk is készült a zenekarról – Z.E.). 

Mondanivalóját egy Geszti-idézettel zárta:

Sokszor jutnak eszembe Geszti szavai: Fikázni könnyű, alkotni nehéz...

És mindenkit vár a Soundra (ahol szintén menni fog az orbános videó).

Rovatok