Index Vakbarát Hírportál

Kínáé a világ legnagyobb belmagasságával rendelkező épülete

2019. november 22., péntek 10:39

Elkészült Kínában a legmagasabb átriummal rendelkező felhőkarcoló. A közel 200 méteres épület a híres építésznő, a néhai Zaha Hadid irodájának alkotása, írja a CNN.

Zaha Hadid elsőként lett a Pritzker-díj női díjazottja, de számos építészeti kitüntetést is első nőként vett át, valamint a neve még Magyarországon is felmerült régebben az új Néprajzi Múzeum építésével kapcsolatban, egyike volt ugyanis a pályázóknak. A 2016-ban elhunyt építész irodája továbbra is dolgozik, és idén átadták Peking futurisztikus óriásrepterét, ami akár 45 millió (később 100 millió) utast is képes kiszolgálni.

Az irodának azonban nem ez volt idén az egyetlen gigantikus alkotása, a szeptemberi reptérmegnyitó után átadták a kínai The Leeza SOHO tornyot is. A torony a legmagasabb átriummal rendelkező épület lett az egész világon, helyileg pedig a kínai főváros üzleti központjába került. Az épület egyedi tervezésű, két különálló csavart tornyot tartalmaz, amelyet egyetlen homlokzati burok vesz körül. Az épület beltere akkora, amekkora maga az épület, azaz 194,15 méteres. A homlokzat üvegből van, így amellett, hogy a kilátás panorámás, nagy mennyiségű természetes fény is jut az épületbe, ami energiatakarékosság szempontjából hatalmas előnyt jelent.

A tervek szerint a The Leeza SOHO lesz az üzleti negyed fókuszpontja: az átrium részt nyilvános közösségi térként alakították ki, valamint az épület közvetlenül kapcsolódik a városi közlekedéshez is. 

Rovatok