Az Országgyűlés elfogadta a tegnapi éjszakába nyúló vita után a kulturális törvénycsomagot. A szöveg érdemben már nem változott ahhoz képest, amit három nappal ezelőtt a kormány hivatalosan benyújtott, viszont jelentősen eltér attól a korábbi tervezettől, ami december első napjaiban kiszivárgott, és az Indexhez is eljutott.

A tervezet még alapjaiban forgatta volna fel a kulturális finanszírozás rendszerét, kiüresítette volna a Nemzeti Kulturális Alapot, és a korábbinál sokkal erősebb pozíciókat juttatott volna a Demeter Szilárd PIM-főigazgató körüli körnek. Ezek az elemek végül nem kerültek be a törvénybe, de ez valószínűleg nem a kulturális élet szereplőinek vagy Karácsony Gergely főpolgármesternek a tiltakozásával magyarázható, hanem a kormányoldalon belüli pozícióharccal. A tervezet egyik rubrikájában még szerepelt, hogy nem támogatja a Magyar Művészeti Akadémia, a törvényt viszont már igen - a testület a Nemzeti Kulturális Alapban kiemelt befolyással rendelkezik, amit meg is tudott védeni.

Ugyancsak puhult a törvénytervezet legnagyobb felháborodást kiváltó része, hogy a kormány beleszólást kapott volna az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezésébe. Ezt kormánypárti politikusok a Katona József Színházban kirobbant zaklatási botránnyal indokolták, és zaklatószínházakról, eltussolt bűncselekményekről beszéltek. A keménykedő retorikához képest a törvény forradalmi változásokat nem hoz - de azért az ellenzéki városvezetőknek okozhat némi fejfájást.

Miről szól a törvény?

• Mostantól lesznek közös működtetésű színházak, eddig csak állami és önkormányzati fenntartású színházak voltak. Ezek megmaradnak, de ha egy színház működéséhez állami támogatást fogad el, akkor közös működtetésűnek minősül. (A nagy budapesti kőszínházak mind több százmilliós állami támogatást kapnak - enélkül nem tudnának a jelenlegi színvonalon működni. A Katona például 384 milliót, a Vígszínház 556 milliót, a Radnóti 235 milliót kapott az államtól, vidéken szintén nem ritkák a félmilliárdos állami összegek.)
• A közös működtetést az önkormányzat kérvényezi, és kormányhatározatban döntenek róla. Ez tehát nem kötelező, hanem egy lehetőség.
• A közös működtetésről egyedi megállapodást köt az önkormányzat és a kormány, ez garantálja a színház művészi szabadságát, ám részletes szabályokat határoz meg, ideértve a "vezetői kinevezés módját is".

Mi következik ebből a gyakorlatban?

Az ellenzéki városvezetéseknek, köztük Budapestnek dönteniük kell: lemondanak a színházaik állami támogatásáról, és teljes egészében finanszírozzák a működésüket, vagy elfogadják az állami pénzt, de akkor tényleg beleszólhat a kormány a színházak működésébe és a vezetők kiválasztásába. A színházai szabadságát Budapesten önkormányzata úgy biztosíthatja, ha többet költ rájuk.

• A törvény emellett felállít egy Nemzeti Kulturális Tanács nevű stratégiai tervező testületet. Ennek az elnökét a kormány nevezi ki, tagjai még a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és a kultúrstratégiai intézmények vezetői. Ez a testület ágazati fejlesztési terveket készít, és javaslatokat tesz a kormánynak.
• Meghatározza a kultúrstratégiai intézmények körét, amelyeknek öt évre biztosítja a pénzügyi hátterét hosszú távú finanszírozási megállapodással. Összesen tizenhét kultúrstratégiai intézmény van: a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Operettszínház, a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ, a Művészetek Palotája, a Honvéd Együttes, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Magyarságkutató Intézet, a Hagyományok Háza, a Néprajzi Múzeum, a szentendrei Skanzen, az NMI Művelődési Intézet és a Nemzeti Filmintézet.

Mi következik ebből a gyakorlatban?

Egyes kiemelt intézmények és intézményvezetők (például Demeter Szilárd, Vidnyánszky Attila, Baán László, Káel Csaba) szerepe hivatalosan is megnő, de ez inkább az informálisan jelenleg is fennálló helyzetet rögzíti. A saját ágazatukon belül ezek a főigazgatók lehetőséget kapnak, hogy általános irányvonalakat határozzanak meg, ami részben a többi intézményvezető fölé emeli őket. Azt azonban eddig is mindenki tudta, hogy például a Szépművészeti vezetőjének nagyobb befolyása van a múzeumügyre, mint a kisebb múzeumok igazgatóinak.

És ami végül nem történt

• A kormány nem szerzett általános főszabályként jogot arra, hogy kinevezze az önkormányzati színházak igazgatóit.
• Nem üresítették ki, vagy szüntették meg a Nemzeti Kulturális Alapot, sőt a Fekete Péter államtitkár azt is tagadja, hogy valaha létezett ilyen szándék.
• Nem vonták meg a független színházak működési támogatását, ezt egyébként a Vidnyánszky Attila vezette, kormánypárti szakmai szervezet, a Magyar Teátrumi Társaság sem akarta.
• Nem hozták létre a Demeter Szilárd-féle Magyar Nemzeti Kultúrközpontot.

(Borítókép: Huszti István / Index)