Index Vakbarát Hírportál

Mihályi Győző arra kérte az Újszínház vezetőségét, mentsék fel főbb szerepeiből

2019. december 20., péntek 09:39

Az Újszínház a napokban lezárta az etikai vizsgálatot, amit szexuális zaklatás gyanújába keveredett színészük, Mihályi Győző ügyében indítottak. A Facebookon közzétett nyilatkozatuk szerint a vizsgálat során "szexuális zaklatásra vonatkozó bizonyíték nem került elő, ilyen cselekményt nem tárt fel a vizsgálat."

A színész végig tagadta a vádakat, és a Blikknek most azt nyilatkozta, annyira megviselték a történtek, hogy arra kellett kérnie az Újszínház vezetőségét, mentsék fel főbb szerepeiből. Állítása szerint múlt vasárnap is csak úgy tudott színpadra állni, hogy az előadás előtt nyugtatókat vett be. 

Mondtam a szavakat, járkáltam a színpadon, de közben végig azon kattogott az agyam, mit gondolnak rólam az emberek a nézőtéren, hogy nézzek a szemükbe? Úgy gondolom, védekezhetek a rágalomözön ellen, megpróbálhatom letörölni magamról a szégyent, de ez a bélyeg már örökre rajtam marad

 - nyilatkozta Mihályi Győző. Hogy a vezetőség teljesítette-e a kérését, arról a cikkben nem esett szó, de rákérdeztünk az Újszínháznál, és amint megérkezik válaszuk, frissítjük cikkünket. 

A HVG írt elsőként arról, hogy az Újszínház vezetése, vagyis Dörner György igazgató levelet kapott az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. Később kiderült, hogy Mihályi Győző az az állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész, aki ellen vizsgálat indult. Az ügyet kirobbantó, a Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez és a Karácsony Gergely főpolgármesterhez is eljuttatott panaszlevél szerint egy öltöztetőnőt a társulat egyik tagja 2016-ban megfogdosott, és a ruhája alá nyúlt.

Friss: A 24.hu szerint Gy. Németh Erzsébet kultúráért felelős főpolgármester-helyettes pénteki közleményét adott ki, mely szerint annak ellenére, hogy az Újszínház lezártnak tekinti az ügyet, a fővárosi vizsgálat folytatódik.

Rovatok