Index Vakbarát Hírportál

Nézhet élőben színdarabokat addig is, amíg karanténban van

2020. március 13., péntek 15:39

A koronavírus-helyzet miatt veszélyhelyzetet hirdetett szerdán a kormány, ami miatt lényegében az összes zenei koncert elmarad, de bezárnak a színházak, illetve pár mozi is (itt írtunk arról, melyek nem). A színházi előadásokat azonban nem feltétlen kell kihagyni, sok zárt helyi előadást ugyanis a világjárványra való tekintettel élőben közvetítenek a nézőknek. 

A Papageno több együttessel és színházzal együttműködve hirdette ki a járvány miatt nézők nélkül, zárt ajtók mögött tartott előadások élő közvetítését. Készítettek is egy gyűjtést március 26-ig, hogy mikre érdemes majd számítania annak, aki otthon akar színházba vagy koncertre menni:

Emellett a Papageno gyűjtésében számos másik darab, zenei előadás is megtalálható. Március 15-én egyébként az Nemzeti Filmintézet is hozzáférhetővé tesz nyolc filmet, ezeket itt lehet majd elérni.

Rovatok