Index Vakbarát Hírportál

Digitális működésre állnak át a bezárt könyvtárak

2020. március 17., kedd 17:41

Mint ahogy azt az Index is megírta, múlt csütörtökön a főpolgármester bejelentette, hogy a koronavírus-helyzetre tekintettel bezárják a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtárát és a fiókintézményeit is. Pénteken, majd hétfő délelőtt egyre több megyei könyvtár honlapján is megjelent a tájékoztatás arról, hogy nem fogadnak látogatókat. Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédét követően pedig minden könyvtár gyakorlatilag bezárt, még azok is, amelyek a veszélyhelyzet múlt szerdai kihirdetése után csak a rendezvényeket fújták le, de egészen tegnapig fogadtak látogatókat. 

A könyvtár eredetileg és a digitalizáció mai magyarországi állása miatt itthon alapvetően analóg műfaj: bármilyen triviális, be kell menni a könyvtárépületbe, le kell venni a  könyvet a polcról, vagy ki kell kérni azt a raktárból, haza kell vinni, majd vissza kell vinni a kölcsönzés lejárta után az intézménybe. Pontosan ez fog most átmenetileg teljesen megváltozni azzal, hogy a könyvtárak mint helyek, vagyis nagy, szép vagy kevésbé szép épületek bezártak. Kérdés, ebben az új helyzetben

Merthogy a digitális működésre való átállás az egyetlen lehetséges opció a jelenlegi helyzetben, amivel a könyvtárak élni tudnak, hogy kapcsolatban maradjanak az olvasókkal.

Több intézmény máris elkezdett a honlapjára vagy a Facebook-oldalára olyan tartalmakat felpakolni, amelyek akár az otthoni menetre átállt távoktatásban lehetnek hasznosak, akár csak szimplán a továbbra is olvasni akaró embereknek jelenthetnek segítséget abban, hogy hozzájussanak újabb könyvekhez a különféle digitális polcokon.

Körbenéztünk a nagyobb könyvtáraknál, hogy mit lépnek a jelenlegi helyzetben. Vannak olyan intézmények, amelyek még csak találgatják, hogyan tudnák kihasználni az online platformokat, de vannak olyanok is, amelyek már korábban is rengeteg tartalmat tettek közzé digitálisan, és ezt most bővíteni is szeretnék. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár mellett a szegedi és a kecskeméti könyvtárak kínálata a legerősebb ebből a szempontból, de több más könyvtárnak is van szabadon hozzáférhető elektronikus gyűjteménye.

Országos Széchényi Könyvtár

Alig nevezték ki Hammerstein Judit helyett Rózsa Dávidot igazgatónak, március 17-től a nemzeti könyvtár határozatlan ideig fel is függesztette személyesen igénybe vehető nyilvános szolgáltatásait, vagyis nem lehet a Budavári Palotában helyben olvasni, kutatni, anyagot gyűjteni, hiszen az OSZK olvasótermei zárva tartanak, a meghirdetett rendezvények elmaradnak.

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára és tagkönyvtárai már március 13-tól nem fogadnak olvasókat a főváros döntése értelmében. A könyvtár meghirdetett rendezvényeinek elhalasztásáról pedig még a veszélyhelyzet múlt szerdai bejelentését megelőzően döntött saját hatáskörben Fodor Péter főigazgató.

Megyei könyvtárak

Bács-Kiskun megye, Katona József Megyei Könyvtár, Kecskemét: Ramháb Mária igazgató az Index kérdésére elmondta, hogy hétfőn, amikor a könyvtárban rendes menetrend szerint is szünnap volt, az operatív bizottság kezdeményezte a fenntartónál az intézmény bezárását, amire meg is kapták a polgármester által kibocsátott határozatot, így március 17-től, keddtől kezdve határozatlan időre bezártak.

Baranya megye, Csorba Győző Megyei Városi Könyvtár, Pécs: Az intézmény március 16-tól, tehát hétfőtől tart zárva határozatlan ideig.  

Békés megye, Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba: Március 17-től, keddtől a személyesen igénybe vehető szolgáltatásokat, rendezvényeket, programokat szünetelteti a könyvtár.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye, II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Miskolc: A zárás itt március 16-án, hétfőn kezdődött. 

Csongrád megye, Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged: A fenntartó szegedi önkormányzat döntése alapján március 16-tól bezártak, és minden rendezvény elmarad.

Fejér megye, Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár, Székesfehérvár: A polgármester, Cser-Palkovics András döntött a határozatlan időre szóló zárva tartásról. 

Győr-Moson-Sopron megye, Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, Győr: A könyvtár megelőző intézkedésként az összes telephelyén zárva tart, és az intézmény minden rendezvénye elmarad

Hajdú-Bihar megye, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Debrecen: A könyvtár minden szolgáltatási pontját március 17-től, keddtől bezárták, a rendezvények elmaradnak.

Heves megye, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Eger: A könyvtár az összes telephelyén bezárt, a megye kistelepüléseit ellátó könyvtárbuszos szolgáltatás is szünetel.  

Jász-Nagykun-Szolnok megye, Verseghy Ferenc Könyvtár, Szolnok: Március 16-tól, vagyis hétfőtől tart zárva a könyvtár. A városban egyébként már tegnap bezártak a művelődési házak és a Damjanich János Múzeum is. 

Komárom-Esztergom megye, József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya: A zárás itt március 17-től lépett érvénybe, további tájékoztatást a későbbiekre ígértek, amelyet a látogatók a könyvtár holnapján érhetnek majd el.

Nógrád megye, Balassi Bálint Megyei Könyvtár, Salgótarján:

Pest megye, Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Szentendre

Somogy megye, Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár, Kaposvár: Március 17-től, keddtől tart zárva a könyvtár.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza: a könyvtár és fiókkönyvtárai március 16-tól, hétfőtől határozatlan ideig zárva tartanak.

Tolna megye, Illyés Gyula Megyei Könyvtár, Szekszárd:

Vas megye, Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár, Szombathely

Veszprém megye,Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém: A könyvtár március 16-tól, hétfőtől nem fogad látogatókat. 

Zala megye, Deák Ferenc Megyei Könyvtár, Zalaegerszeg: Március 17-től, keddtől tart zárva a könyvtár.

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok