Index Vakbarát Hírportál

A könnyűzene megújítása is Demeter Szilárd feladata lett

2020. június 20., szombat 00:15

Új feladattal bízta meg Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját és a fideszes kultúrpolitika egyik meghatározó szereplőjét Kásler Miklós, az EMMI minisztere.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint Demeter "a magyar könnyűzene megújításáért" felelős miniszteri biztos lett, feladatának elvégzéséről pedig rendszeresen tájékoztatja majd a minisztert. 

Demeter Szilárd emellett 

Demeter Szilárd egyébként író és zenész, hosszú ideig játszott a Loyal nevű zenekarban basszusgitárosként. A könnyűzene iránti érdeklődésének legutóbb akkor adta jelét, amikor a PIM-hez tartozó Petőfi Irodalmi Ügynökség Hajónapló néven fiatalosnak szánt, de nehezen követhető koncepciójú műsort az A38 hajóval együttműködésben (erről részletesebben itt írtunk). A járvány idején már több olyan zenei pályázat is elindult, amelyet Demeterék felügyeltek.

Rovatok