Index Vakbarát Hírportál

Új igazgatót kapott a bécsi Balettakadémia, ahol a gyerekek kínzása és megalázása miatt indult vizsgálat

2020. június 29., hétfő 17:47 | aznap frissítve

Augusztustól Christiana Stefanou személyében új igazgatót kap a bécsi Állami Operaház balettintézete, ahol még 2019 tavaszán a növendékek kínzása és megalázása miatt indult vizsgálat. A vizsgálat után leváltották az iskola ügyvezető igazgatóját a súlyos hiányosságok és a diákok jólétét fenyegető gyakorlatok miatt.

Az új vezetés új koncepciót jelent, és az akadémia megújítása jegyében a tanrendben „figyelni fognak a gyermekek személyes fejlődésére, és számos intézkedést hoznak annak érdekében, hogy megvédjék fizikai és mentális jólétüket”. A változásokat taglaló dokumentum szerint nagy hangsúlyt helyeznek a diákok biztonságára is, a javaslatok között szerepel, hogy valamennyi oktatóteremre tegyenek üvegajtót, és cseréljék ki a termek régi padlóit, amelyek veszélyesek a táncosokra. A jelenlegi oktatók akkor maradhatnak az akadémián, ha a következő évben értékelésük pozitív lesz.

Az 1771-ben alapított balettakadémiának, amelynek egykori hallgatói közül ma sokan a londoni Királyi Balettben és a New York-i American Ballet Theatre-ben táncolnak, jelenleg nagyjából 130 diákja van, a 10 és 18 év közötti fiatalok csaknem 80 százaléka külföldről érkezett, írja az MTI.

Rovatok