Index Vakbarát Hírportál

Nem nyit már ki idén a Broadway

2020. június 30., kedd 08:48

2020-ban zárva marad a Broadway, ami a járvány miatt döntött úgy márciusban, hogy szünetelteti előadásait, írja a Variety.

New York idegenforgalmi látványosságának is számító színházai március 12-énzártak be a vírus miatt, akkor még úgy volt, csak egy hónapra. Később jelentősen megemelkedett Amerikában a fertőzöttek száma, New York állam lett az USA legfertőzöttebb területe. Így végül a színháztulajdonosokat és producereket képviselő Broadway League bejelentette, hogy június 7-ig biztos nem nyitnak ki.

Amikor ennek a közjátéknak vége lesz, és tévedés ne essék, vége lesz, újra össze fogunk gyűlni az előterek bárjaiban, egymás mellett fogunk ülni a bársonyszékeken, és együtt fogunk nevetni, sírni, örvendezni

– írták közleményükben.

Most viszont nem látni, mikor "gyűlnek össze" az emberek, mikor lesz újra előadás a Broadwayen: a színházak ugyanis továbbra is zárva maradnak, nyitási időpont pedig a járvány enyhülése után sincs. A Broadway League hétfőn jelentette be, hogy 2021. január 3-ig minden eladott jegyet visszaváltanak vagy más időpontra cserélnek.

Szereplőink, zenészeink, dolgozóink és a közönségünk biztonsága most a legfontosabb, csak akkor térhetünk vissza a színpadra, ha az már biztonságos lesz. Egy dolog biztos, ha visszatérünk, erősebbek leszünk és nagyobb szükség lesz ránk, mint eddig valaha.

Rovatok