Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, illetve a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos közel 25 milliárdos forrásigényű döntéselőkészítő anyagot nyújtott be Magyar Könnyűzenei Stratégia címen (erről részletesen ebben a cikkben írtunk). A Wanted egyórás podcastjában Demeter erről a programról, regionális kreatívközpontokról és az általa elképzelt úgynevezett társadalmiasításról is beszélt, de esett szó irodalomról is, és megmagyarázta, hogy szerinte miért kockázatosabb egy szabadtéri koncert, mint egy focimeccs.

Az itt meghallgatható interjút a HVG szemlézte, a fontosabb pontjai:

• a hazai zeneipart 5 év alatt 24,5 milliárd forint ráfordításával lehetne megreformálni;
• virológusokkal beszélgetett arról, miért veszélyesebb tömegrendezvény egy koncert egy futballmeccsnél (ahogy azt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tegnap hangoztatta), és a szakértők azt mondták neki, hogy az ültetett nézőtér, a dühöngő (a színpad előtti állóhelyes rész) hiánya és a kontrollálhatóság (mindenkiről pontosan tudni lehet, hogy hova szól a jegye) biztonságosabbá teszik a sporteseményeket, és mivel a stadionok egy része be van kamerázva, a kontaktkutatás is egyszerűbb (ezt más virológusok nem így látják);
• alternatív megoldásként el tudná képzelni, hogy csak ülőhelyes, de a színpad előtti részt üresen hagyó koncerteket rendezzenek;
• a Magyar Könnyűzenei Stratégia azért jó, mert valamivel meg kell indokolni az adófizetőknek, hogy miért adjanak milliárdokat a hazai zeneiparra;
• Demeter szerint a magyar könnyűzenét egész egyszerűen nem veszik komolyan, pedig nagy tudású zenészek dolgoznak benne, akiknek kijárna végre a tisztelet ;
• komolyan kellene venni a kultúrpolitikát, mert a fiatalok jelentős része a film mellett a zenén keresztül fogyaszt egyedül kultúrát, tehát a zenei nevelésre nagy hangsúlyt kellene fektetni a jövőben;
• szükség lenne a kulturális ÁFA egységesítésére;
• minél szélesebb rétegek számára kell elérhetővé a zenét (próbatermeket, koncertlehetőségeket biztosítani);
• járási szintekre lebontott zenei képzésben gondolkodnak elsőként, Kárpát-medencei méretű tehetségkutató-rendszerrel majd regionális központokkal, melyek működéséről ezt mondta:

Tegyük fel, hogy van egy ilyen regionális központ, mondjuk a Kelet-Magyarországi Kreatív Központ, ami begyűjti a kreatív tartalmakat. Benne van a stratégiában, hogy mi masszívan megtolnánk az audiovizuális tartalmak gyártását, ezeket regionális szinten kell először strukturálni, majd ezeket a kis központokat összekapcsolni egy hálózatba, és ezután utaztatni a tartalmakat, tehát, mondjuk, amit Debrecenben állítanak elő, és meghallgatják délután 4-kor, utána aztán 6-kor már a győriek is átvegyék, mert mondjuk, annyira jó, hogy muszáj leadni azt a koncertfelvételt. (...) Tartalomgyárakban gondolkodunk, és a tartalmakat, az MTI-modell alapján, szabad rablásban bárki leközölheti.

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetőjeként a zene mellett az irodalomról is beszélt, fő gondnak azt tartja hogy a kortárs magyar irodalom jelentős része elvált az olvasóktól, és magukra hagyta azokat az olvasókat, akik nem az elit részei vagy nem a fővárosban élnek. 

Biztonsági játék az, ha a PIM-ben tartunk könyvbemutatót, mivel a PIM-ben mindenki hazudik mindenkinek, ez az elitkultúra. Nem tudsz olyan könyvbemutató tartani, hogy valaki azt mondja, borzasztóan unalmas verseket írsz, hanem azt fogják mondani, hogy, 'hű de fasza verset írtál, nagy vagy öcsém'. Miközben (…) ha Budapesten kívülre mész, és ott találkozol a közönséggel, ők őszintébben reagálnak. Az elején kíváncsiak, de ha unalmas, amit csinálsz, akkor azt elkezdik látványosan unni. (…) Jót tenne a magyar irodalomnak, ha kimenne olyan olvasókhoz, akik nem azt a kódot, nyelvet beszélik, amit Budapesten megszoktunk.

(via)