A kötelező olvasmányok mindig hálás vitatémát jelentenek, az iskolakezdés idején a téma időszerű is. Minisorozatunkban nem az aktuálisan előírt olvasmányokon rágódunk. Olyan közéleti szereplőket kérdezünk, akiknek nincs beleszólásuk a dologba, most például arról: mit ajánlanának kötelező olvasmányként.
Novák János
Annak idején nem volt baráti a viszonyom a kötelező olvasmányokkal. Az ember automatikusan szívja a fogát, ha valamit muszáj megtennie vagy elolvasnia. A tanárok feladatokkal ellenőrizték, hogy valóban elolvastuk a szövegeket. Ezzel és az ehhez kapcsolódó értékeléssel végképp kizárták számomra az örömteli élmény lehetőségét.
Persze nem az a probléma, hogy léteznek kötelezők, mert ez azt bizonyítja, hogy a társadalom meg akarja őrizni, tovább akarja hagyományozni a számára fontos kulturális értékeket. Ehhez kapcsolódik mai hivatásom, gyerekszínházi munkám is. Mi is szeretnénk örömteli színházi élménnyel kulcsot adni a gyerekek kezébe a hagyományokhoz, önmaguk és a világ mélyebb ismeretéhez.
Az olvasás élvezetét többek között a szabadság érzete adja. Az olvasás szeretete mindennél fontosabb. Ha valaki a krimiket szereti, olvasson krimit. Ha fantasy történetek érdeklik, akkor azokat. Csak olvasson. Nem kötelezni kell, hanem ajánlani. Adjuk a kezükbe azt, amit mi is szeretünk. Nincs jobb ajánlólevél a lelkesedésünknél. Ha saját döntéseket hoznak, bízzunk benne, hogy ki tudják majd választani azokat a műveket, melyek életük megértésében segítségükre lesznek, a változások során fontossá válnak.
Életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya kezdetben a János vitéz, később a Bors néni könyve volt. Mindkettő hatását emelték a jó illusztrációk. Bele tudtam élni magam, hosszú időt adtak arra, hogy elgondolkozzam, elidőzzek a szövegeken. Mikor megrendeztem a János vitézt, legelső könyvem képei jelentették a kiinduló pontot. Bors nénivel való találkozásom is fordulatot hozott. Amit Vándor-móka című első gyerekelőadásomban még sok szerző szövegéből toldoztam-foldoztam, itt készen várt rám. Megfelelő arányú volt benne a líra, a humor, a kalandok, a játék és a szerethető szereplők, minden, amire végül egy máig fantasztikusan működő előadás épült. Hálás vagyok a sorsnak, hogy személyesen is találkozhattam a szerzővel, Nemes Nagy Ágnessel, és hogy anno Dajka Margit és ma Molnár Piroska igent mondott a szerepre. Ez az előadás a közönség bevonásával, zenével gazdagítva immáron negyven éve szeretteti meg a fiatalokkal az irodalmat, anélkül, hogy erre felemelt ujjal figyelmeztetné őket.
De pont Nemes Nagy Ágnes versei jelentik nekem a tökéletes példát az emberi sokszínűségre. Felnőttekhez szóló versei sötétebb hangulatúak, míg gyerekverseiből, meséiből egy szerethető, jó humorú, mosolygós arc néz ránk. Talán ezért sem szabad az írókat és a költőket egy-egy kiválasztott mű alapján megítélni. A versek körében is úgy érzem, hogy tágítani kellene a kötelezőket, és nem csak azokat megmutatni, amelyeket valaki egy szűrőn keresztül fontosnak ítélt.
(Borítókép: Novák János Jászai Mari-díjas csellista. Fotó: Zih Zsolt / MTI)