A Kieselbach Galériában rendezett crossover kiállításon Munkácsy Mihály és a klasszikussá vált kortársak, Bak Imre és Ladik Katalin művei mellett látható a Londonban élő Bozó Szabolcs festménye is, akinek a képeiért sorban állnak vevők. Az Index a kiállítás médiatámogatójaként most azt is megosztja, ami a kulisszák mögött zajlik.
A Kieselbach Galériában megnyílt Csúcsok között című kiállítás páratlan klasszikusai mellett kortárs válogatás is látható: azt az acb Galéria állította össze. A galéria alapító tulajdonosa, Pados Gábor magángyűjtőként kezdett műtárgyakkal foglalkozni a nyolcvanas évek végén. Akkor még máshol kellett megkeresnie a pénzt műpártoló kedvtelésére, de így is sikerült összehoznia az egyik legjelentősebb magyar kortárs kollekciót, az Irokéz Gyűjteményt.
Komolyra igazán 2003-ban fordult a helyzet, akkor alapította meg az acb Galériát. Számításai szerint nagyjából tíz éve foglalkozik főállásban kortárs műtárgyakkal, azóta, mint mondja:
Azon szerencsések közé tartozom, akiknek a foglalkozásuk a hobbijuk.
Azt azért leszögezi, hogy az elmúlt tizennyolc éve kortárs műgyűjtőként, majd műkereskedőként rengeteg stresszel volt „kikövezve”. A kortárs műtárgypiac hazai hagyományait drasztikusan szakította meg a II. világháború. A nagy gyűjtők elmenekültek, akiknek pedig nem sikerült, azokat tehervagonokkal hurcolták el. A kommunista időszak végleg felszámolta a kortárs műkereskedelem utolsó maradványait is.
Tradíciók, gyökerek nélkül vagyunk kénytelenek dolgozni, érdeklődő, intelligens, jómódú emberekből próbálunk gyűjtőket nevelni – foglalja össze plasztikusan a hazai kortárs műkereskedelem alapvető feladatát.
Az acb Galéria árbevételének hetven százalékát nagyjából tíz éve a külföldi vevőknek köszönheti. Igen erős volt a nemzetközi érdeklődés például a hatvanas-hetvenes évek neoavantgárdja iránt – magyarázza a galériás.
Régóta frusztrál az a tény, hogy jelentős művek kerülnek ki az országból, olyanok is, amelyeknek itthon, magán- és közgyűjteményekben lenne a helye.
A szakember szerint mostanában nálunk is változik a helyzet. Úgy látja, hogy a nemzetközi műkereskedelemben egyértelműen a piac kisebbik részét határozzák meg a klasszikus műtárgyakkal kapcsolatos adásvételek. Egy-két éve tapasztalja, hogy
a nemzetközi trend itthon is érezhető, Magyarországon is egyre több kortárs aukciót szerveznek.
A Kieselbach Galériával közös kiállításuk példáján az acb Galéria alapítója elmondta: Bak Imre 1969-es képe, amely a klasszikusok között szerepel, erős formáival, színeivel, progresszivitásával „kilóg” a tizenkilencedik század végén, illetve a huszadik század első felében készült alkotások közül.
Ez természetes, hiszen kortárs művészről van szó, de még sincs tévedés, hiszen ő valóban élő klasszikus, Szerencsére Bak Imre ma is fantasztikus műtárgyakat alkot – teszi hozzá.
A klasszikusok között jelenleg Munkácsy képéért kell a legtöbbet fizetni, az élő kortársak között pedig Bak Imre számít az egyik legdrágábbnak – von forintosítható párhuzamot a klasszikus és a kortárs között Pados Gábor.
Az itt kiállított képének pandantját néhány hete vették meg Lengyelországban, majdnem ötvenmillió forintnak megfelelő złotyiért. Pillanatnyilag tehát Bak Imre nagyon drága kortárs képzőművész.
Hozzá hasonlóan gyakorlatilag kortárs klasszikusként tartják számon a világhírű performance-művészt, Ladik Katalint is.
Pados Gábor rámutat, hogy a fiatal generációra is érdemes figyelni. Ilyen új csillag Bozó Szabolcs, aki évekig vendéglátózott Londonban. Autodidakta művész, különféle bérelt lakásokban dolgozgatott munka mellett. Akkor változott meg az élete, amikor a szintén Londonban élő kiváló magyar képzőművész, Nemes Márton befogadta a műtermébe. Kezdetét vette egy máig tartó sikersorozat:
Szabolcs képeit felfedezte egy mallorcai galéria, partnergalériák révén alkotásai megjelentek Párizsban és egyéb helyeken. Mára gyakorlatilag sorba állnak az új műveiért, jelentős magángyűjtemények és galériák versengenek a kegyeiért.
Viszonylag ritkán fordul elő, hogy kortárs magyar képzőművész ilyen kirobbanó sikert érjen el. Sikerült vizuálisan megfogalmaznia a 2020-as éveket meghatározó életérzést, figurális, szinte gyerekrajzokat idéző képei valamit nagyon elkapnak a világról. A műkereskedelem már most rajong érte, de érzésem szerint hamarosan megjelennek a múzeumok is a megrendelők között
– vizionál a kortárs galériás. Az acb Galéria válogatásában kiállított képek is megvásárolhatók a kiállításon.
Kivéve Szabolcsét, mert az már elkelt. Aki most szerette volna megszerezni, de így a zsebében marad az erre szánt pénze, az 8200 euró + áfának megfelelő összeget spórolt.
Az idén nyolcvankét éves, Munkácsy Mihály- és Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bak Imre 1964-ben kapott először nyugati útlevelet. Generációja néhány tagjával igyekeztek kapcsolatot teremteni a nyugati világ kortárs művészeivel, és a még élő, de a hivatalos kánonból „száműzött” hazai modernekkel is.
Akkor kerestük fel műtermeikben az Európai Iskolának nevezett irányzat alkotóit, Korniss Dezsőt, Bálint Endrét, Lossonczy Tamást, Gyarmathy Tihamért, még Kassák Lajossal is találkoztunk.
Tehát ez egy építkező időszak volt az információtól való megfosztottság, bezártság korában. Meg akartuk ismerni az elődöket, a hazai modern művészeket, a huszadik századi modernizmust. A hatvanas években új lendületbe jött a nemzetközi kortárs művészet, ami számunkra is újabb inspirációt jelentett, hogy kapcsolódjunk be ismét a világ művészeti életébe. Itthon még mindig betiltották a kiállításainkat, működött a három T. Kalandos utakon igyekeztünk nyugati kapcsolatokat felépíteni, miközben itthon is felkerestük a szinte rejtőzködve élő, áldatlan körülmények között dolgozó művészeket – meséli.
Így fogalmaz:
Fiatal művészként határoztuk el a főiskolán, hogy megszüntetjük a magyar képzőművészet elszigeteltségét, mindent megteszünk a provincialitás ellen. Nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk be a környező szocialista országokban, később a nyugati utazásaink során tovább tágítottuk a világot. Művészekkel, múzeumi emberekkel, galériákkal építettünk – sokszor barátsággá váló – kapcsolatokat. Ez segítette hozzá a generációnkat, majd a következőt is ahhoz, hogy megfelelő egységben tudjuk látni a képzőművészetet.
A Kieselbach Galéria és az acb Galéria együttműködését Bak Imre is fontosnak találja:
Igazából csak most kezd helyreállni a kapcsolat a hazai modern és a kortárs művészet között, tulajdonképpen az aukciósházaknak köszönhetően. Nem tudom, hogy ennek a késedelemnek mi volt az oka, de örülök, hogy végre megindult valami ezen a területen is. Ideje lenne megírni a negyvenöt utáni teljes magyar művészettörténetet is.
(Borítókép: Pados Gábor és Kieselbach Tamás. Fotó: Gerencsér Tamás / Index)