Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk anyukája már 3 éves fiáról tudta, hogy az egy zseni

2021. január 27., szerda 14:22

Maye Musk, Elon Musk modell édesanyja már akkor tudta, hogy fia különleges képességekkel bír, amikor még egészen kicsi volt – írta meg a Yahoo Entertainment

Miközben új memoárját – A Woman Makes a Plan: Advice for a Lifetime of Adventure, Beauty, and Success – promózta a CBS-en, a 72 éves modell, táplálkozási tanácsadó idősebb fiáról azt mondta, aki nem mellesleg a világ leggazdagabb embere, hogy már háromévesen a zsenialitás jeleit mutatta. 

Nos, már akkor tudtam, hogy egy zseni, amikor hároméves volt, de nem lehet tudni, hogy valóban véghez visz-e nagy dolgokat 

– fogalmazott a kedves mama, majd hozzáfűzte, ez azért van, mert nagyon sok ilyen zseni nem kezd semmit a különleges képességeivel.

Szóval nagyon izgultam, amikor elkezdte az első nagy projektjét. Tudom, hogy ez most már megszokott, de ez akkor jócskán szokatlan volt, pláne hogy befektessek a kezdeti szárnypróbálgatásaiba

– magyarázta Maye Musk, és úgy folytatta, idővel Elon úgy gondolta, hogy a bankrendszernek is szüksége van egy kis segítségre, mit volt mit tenni tehát: megalkotta a PayPalt. Aztán azon gondolkodott el, vajon űrkutatással, napenergiával vagy elektromos autókkal foglalkozzon-e. 

Azt mondtam neki, hogy válasszon egyet, de természetesen nem hallgatott rám, minddel elkezdett foglalkozni. 

Rovatok