Index Vakbarát Hírportál

Epstein pedofíliával kérkedett

2021. január 29., péntek 07:35

Jeffrey Epstein azzal kérkedett egy fiatal nőnek, hogy Palm Beach-i rezidenciáján elvette egy tizenkilenc éves lány szüzességét, mint az a most előkerült bírósági iratokból kiderült. Az Egyesült Államokban a nagykorúság határa huszonegy év, így a lány még kiskorúnak számított, tehát az amerikai törvények szerint Epstein pedofíliát követett el – írta meg a Daily Mail.

Az egyik dokumentumban az szerepel, hogy Johanna Sjoberg, Epstein egyik vádlója 2016-ban tett vallomásában egy Epstein barátjával való beszélgetésre hivatkozott.

Mint Sjoberg elmondta,

Epstein azt mondta barátnőmnek: „Látod azt a csajt a medencénél? Épp most vettem el a szüzességét."

A dokumentumok múlt éjjel kerültek nyilvánosságra, és újabb részleteket tártak fel Epstein szexbotrányairól, illetve arról, hogy társa, a jelenleg letartóztatásban lévő Ghislaine Maxwell valószínűleg kiskorú lányokat hajtott fel a producernek.

Egy névtelen tanú arról is tanúskodott, hogy Maxwell

bevitte egy szobába, ami tele volt kiskorú lányokkal, akik csókolóztak, táncoltak, és szexuálisan izgatták egymást, miközben Maxwell és Epstein őket bámulta

– szerepel a dokumentumokban.

Rovatok