Nyugaton nemzedékek nőttek fel drakulás történeteket hallgatva, a kultúrába pedig annyira beleivódtak a rettegett vámpírról szóló mesék, hogy később sokan felkerekedtek, hogy saját szemükkel lássák a titokzatos Kelet-Közép-Európa még titokzatosabb vámpírfészkeit. És hogy mit találtak a helyszínen? Drakulán kívül mindent, aztán pár évtized múlva már őt is, hiszen Romániában hatalmas iparág épült a karakterre, aki létezett is, meg nem is. Román is volt, meg nem is. Mondjuk vámpír egyáltalán nem volt, de talán ez számít a legkevésbé.
A szobrot még 2003-ban, az éj leple alatt helyezték el a városligeti Vajdahunyad-vár délkeleti fülkéjében, közel Anonymus emlékművéhez. Persze valójában a Hollywoodban is nagy karriert befutott Lugosi Bélát ábrázolja, aki a filmtörténelem leghíresebb Drakulája volt.
Aztán 13 évig misztikus csend borította a szoborállítás eredettörténetét.
Csak egy rejtélyes monogram (HZ) volt sokáig az egyetlen nyom, amin a lelkes kutatók elindulhattak. Később a Köztérképen valakinek sikerült megfejteni a rejtélyt, az Urbanista pedig hamarosan beszámolt az úttörő felfedezésről, hogy még forróbb legyen a téma. Az alkotó a német Hartmuth Zech, aki amúgy a saját honlapján mindent gondosan regisztrált is, még a szűk körben tartott avatási ceremóniáról is készültek fotók. Látványosan örökítették meg azt a mozgássorozatot, amikor a súlyos kődarabot a művész barátai lelkesen a fülkébe helyezik. A szobrásznak amúgy nem ez volt az egyetlen műve egykori élt híres emberekről, korábban többek között Jim Morrison kőből faragott portréját is elkészítette, és többedmagával fel is állította Párizsban.
És hogy mit keres a Drakula-köpenybe bújt Lugosi Béla szobra pont itt a Vajdahunyad-vár egyik oldalában? Izgalmas kérdés, amelynek a megválaszolásában Erdély és a Nyugat, valóság és fikció között cikázunk majd.
A Városligetben tornyosuló várat egy létező erdélyi erődítmény inspirálta: az utolsó nagy magyar uralkodócsalád, a Hunyadiak vajdahunyadi vára oly mértékben vált a magyar nagyság szimbólumává a 19. században, hogy az 1896-ban rendezett millenniumi ünnepségek alkalmával Budapesten is felépítették.
A monumentális épületet úgy alkották meg, hogy azon egyszerre felvonultatták a magyar építészet ezeréves történetét is. A nagy sietség miatt először fából építették fel, ám a hatalmas közönségsikerre való tekintettel később elkészült kőből is. A legtöbb pavilontól eltérően nem is bontották el, mivel olyannyira szerves része lett a Városligetnek és a fővárosiak mindennapjainak.
Az amúgy Romániában található eredeti Vajdahunyad-vár az ország egyik felkapott turistalátványossága, évente százezrek keresik fel. Legendák, kísértethistóriák, véres kínzások és horrortörténetek egész sora kapcsolódik az épülethez. És persze Drakula is. Nem mellesleg mindezt nagyszerűen tálalják a várban: már a bejáratnál a valaha itt élt hóhérok lakosztályát és brutális kínzóeszközöket mutogatnak a frászra éhező látogatóknak. Mindez természetesen része egy játéknak, amelyet az erre vevő turistákkal űznek az idegenvezetők.
A várat még a Drakula-turizmus hajnalán kvázi az egykor élt vérszívó központi palotájának kiáltották ki.
Nem véletlen, hiszen ez Erdély egyik misztikus vára, amelyről simán hihető, hogy a falai között egykor vámpírok élték mindennapjaikat. A legendák szerint pedig még Vlad Tepes is raboskodott az egyik börtönében.
Drakula havasalföldi fejedelem volt, aki brutális eszközökkel nagyon szigorú rendet tartott az országrészben, miközben védte a határokat a rendszeresen betörő ellenséges hordáktól is. Állandóan harcban állt, így tényleg rengeteg vér tapadt a kezeihez. Nem véletlen, hogy a középkori krónikák is véreskezű grófként ábrázolják: a neve egyet jelent a karóba húzásokkal, csonkolásokkal és egyéb kivégzésekkel.
A Vlad Tepes név is annyit tesz: Karóbahúzó Vlad.
Aki egy hollywoodi kasszasikeren keresztül ismerkedne meg a román nemzeti hérosszal, nyugodt szívvel ajánljuk a pár évvel ezelőtti Az ismeretlen Drakula című filmet, amely a megannyi díszes és fantasztikus sallang ellenére elmeséli nekünk, hogy mi történt a 15. századi Havasalföldön. Egy helyen, amely vészesen közel feküdt az Oszmán Birodalomhoz, abban a korszakban, amikor az oszmán hordák egyre közelebb kerültek nagy céljuk megvalósításához, hogy bekebelezzék Közép-Kelet-Európát. Leginkább e vészterhes korszak adja meg hősünk történelmi súlyát, akinek folyton lavíroznia kellett a nagy keleti birodalom és az ambiciózus Magyar Királyság között.
Míg az oszmánok a további európai hódítás kapujának tekintették a területet, addig a magyarok előretolt védvonalnak, ahol idejekorán meg lehetett állítani a királyságba beözönleni vágyó ellenséget.
A történelem úgy szól minderről, hogy Vlad oszmán fogságba kerül, innen szabadulva hazatér, és bosszút áll az őt eláruló bojárokon. Ekkor történnek meg az első karóba húzások, amelyek rövid időn belül a herceg védjegyévé válnak. Még ha számításba is vesszük, hogy a középkorban járunk, amikor a kínzások és kivégzések mindennaposak, így is elképesztő az a brutalitás, amit Vlad művelt.
A karóba húzás nem volt elterjedt kivégzési mód még ekkor sem, a herceg kora normáit is felülírta.
Az időszakban egy törvénykönyv, V. Károly császár Carolinája gyűjtötte össze azokat a kivégzési technikákat, amelyeket a középkori jog engedélyez – a karóba húzás ebben nem szerepel.
A Drakula-legenda egyébként már abban is pontatlan, hogy összemos két személyt: Vlad Dracult és Vlad Tepest, aki Dracul fia volt.
Dracul nevét a Sárkányos Rend nevű szövetségről kapta, amely Európa legnemesebb családjait egyesítette a szent cél érdekében, hogy megvédjék a keresztény Európát. Ez pedig egész jó pedigré, a hírnév ott kezdett lejtmenetbe, amikor Vlad Tepes ellen lejárató hadjáratba fogott a brassói szászság. Tudniillik a szászok nem voltak hajlandók engedelmeskedni a herceg gazdasági szankcióinak, aki erre válaszul többször is kirabolta a várost. A fél világot beutazó kereskedő szászok révén Európa német nyelvű része is megismerhette a hírhedt vezér rémtetteit. Ezeket később ki is nyomtatták, így már semmi nem állta útját a legendásan brutális történetek terjedésének.
A vámpír szerves része a szláv és balkáni népek kultúrájának. Bár a folklórban inkább valamiféle élőhalott, amely nem gondolkodik, nem érez, csak éjszaka felkel, hogy nagy éhségében lecsapolja az élők vérét. A romantika korában változik csak meg a vámpír alakja, ekkor nemesedik azzá a fantasztikus lénnyé, amit ma ismerünk.
Egyetlen módja van, hogy kiírd őt az élők sorából, ha a szívébe tört vagy karót döfsz. Óvakodik a szenteltvíztől, kereszttől, fokhagymától, de eszeveszettül kerüli a fényt is. A vámpírmítosz felépítéséért egyébként sokat tett az irodalmi nagyágyú, Goethe is, aki A korinthoszi menyasszony című balladájában a főszereplő kedvesének egy vámpírnőt állított a mű lapjaira.
A tömegkultúrára a legnagyobb hatást végül egy brit gyakorolta, az Erdélybe lábát soha be nem tevő Bram Stoker, aki regényt írt a vámpírok fejedelméről 1897-ben, miután hallott a karóba húzó Vladról és munkásságáról a világjáró magyar felfedezőtől, Vámbéry Ármintól. Ekkor olvadt örökre össze Drakula gróf neve a vámpírsággal, és ekkor vált Erdély a vámpírmítosz központjává. Na jó, talán akkor még jobban, amikor Stoker művét színre vitték, illetve 1931-ben filmet is forgattak belőle, amelyben a gróf szerepét hosszú lobbizás után végül Lugosi Béla kapta meg.
Világszerte közismert tény, hogy Drakula sátáni alakját a magyar származású, 1882-ben Lugoson született Lugosi Béla formálta meg legelőször. A szerep az álomgyár sztárjává tette, ma egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak Hollywoodban, a hírességek sétányán.
Nem kérdés tehát, hogy a német művész a legautentikusabb helyen állította ki szobrát, amely azóta is a Városliget egyik leghíresebb látványossága.
Az erőteljes magyar akcentussal beszélő, kissé hipnotikus szellemben játszó Lugosira azonnal ráégett a szerep. Annak érdekében, hogy ő játszhassa el a grófot, Lugosi egyik megingathatatlan érve a következő volt: Drakulához hasonlóan ő is erdélyi gyökerekkel rendelkezik, sőt, ő is grófi családból jön. Az erdélyi származás igaz, a másik már vitatott, egy dolog viszont kapóra jött Lugosinak: a forgatás előtt pár nappal meghalt Lon Chaney, aki az Universaltól eredetileg megkapta a főszerepet.
A rengeteg könyv és filmadaptáció révén ma Románia neve szinte egyet jelent Drakulával. A vérszívó mítosz nagyon erős, vámpírok, természetfeletti lények és jelenségek lengik be az ország hírnevét. 1989-ig azonban a szocialista vezetésű román állam vonakodott attól, hogy a kultuszt ápolja. A rendszerváltozás felé közeledve azonban kissé változott a hozzáállásuk, és létrehoztak egy történelmi lózungokkal és fiktív elemekkel megspékelt, hibrid nacionalista Drakula-képet, amely ugyan a turistáknak szólt, de egy létező Romániáról mesél. A miszticizmus csak körítés, amely mégis igazi narratívát teremt, olyat, amit Nyugaton is el lehet adni.
A kép, miszerint Románia egy érintetlen, mélyen elmaradott és archaikus társadalom Európa szélén, egy félelmetes és hátborzongató vidék, amelyet a modernitás még meg sem pöckölt, nagyon nem tetszett az elvtársaknak, akik az épülő szocializmust nem így szerették volna láttatni a külvilággal. Vlad Tepes természetfeletti képességei, a babonára való rájátszás erőteljesen eltért a szocialista világképtől, amely épp azt tűzte zászlajára, hogy ezekkel végleg leszámol.
Viszont azt is észrevették az éles eszű szocialista vezetők, hogy a turistadömping teret adott Romániának, hogy demonstrálja a szocialista vezetéssel, Ceaușescu által elért vívmányokat.
Számszerűsíthető volt, hogy a román turizmus erőteljesen profitált a vámpírszubkultúra burjánzásából, míg 1956-ban Drakula nyomait kutatva ötezer ember fordult meg az országban, addig 1960-ban már több mint százezer, a hetvenes években pedig már a kétmilliót is meghaladta azon utazók száma, akik a természetfelettiért zarándokoltak Erdélybe. Ioan Cosma miniszter, aki a turizmus felpörgetéséért is felelt, azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki valamilyen tervet, amivel kiaknázható a Drakula iránti fokozódó nyugati érdeklődés.
Bármennyi ellentmondás is feszül az úgynevezett Drakula-dilemmában, a gróf kapóra jött más szempontból is. Az egyre inkább nacionalista húrokat pengető Ceaușescu benne látta saját maga előfutárát is, a felelős és vasmarkú vezetőt, aki önálló külpolitikát folytat, miközben országát függetlenül kormányozza. És bár a szocialista úton haladva, de mégis kicsit eltávolodva a Szovjetuniótól.
A dilemmát végül úgy oldották fel, hogy élesen elválasztották a történelmi Drakulát a mesebeli vámpírtól, miközben furcsa módon össze is kötötték a mítoszt és a valóságot. Olyan túrákat ajánlottak a turistáknak, ahol megtudhatták az igazságot, eközben pedig rengeteg információt kaphattak a mítoszról is. Hiszen az mégsem tolerálhatták, hogy az ország nemzeti hőse egy vámpír legyen. Ceaușescu viszont mindvégig ragaszkodott a történelmi Vladhoz, ezért 1976-ban a román függetlenségi hérosz tiszteletére, halálának 500. évfordulója alkalmából még postai bélyeget is adtak ki a vérszívó képével. Persze vámpírfogakról még ebben az esetben sem lehetett szó.
Ezek fényében talán érthető, hogy amikor a rendszerváltás után elkezdett felpörögni a sötét turizmus, fókuszában egy vámpír Vlad Tepessel, a legtöbb erdélyi csak értetlenül állt a Drakulát minden sarkon kutató látogatók előtt, és egyszerűen nem értették, hogy mit keresnek. A nyugatról érkezők ismerték Bram Stoker könyvét, a helyiek viszont nem, szóval kellett jó pár év, mire felzárkóztak hozzájuk tudásban. Erről a kérdésről is szól Felméri Cecília és Lakatos Róbert rendezésében készült Drakula dilemma című magyar dokumentumfilm.
A marketingguruk aztán gyorsan észbe kaptak, várakat jelöltek ki, amelyekről azt a szóbeszédet kezdték terjeszteni, hogy egykor Drakuláé voltak. Pillanatok alatt hatalmas iparág épült a gróf hírnevére. Az 1993-as, Anthony Hopkins főszereplésével készült film után jött a legnagyobb bumm, és kezdtek el özönleni a látogatók az immár szabad Romániába (Ceaușescu-t 1989-ben kivégezték). A mozi és az irodalom fűtötte turistahullámot pedig rengeteg turizmussal foglalkozó egyesület és szervezet igyekezett kihasználni – bár a legtöbbet épp akkor gründolták. Az elsők között lépett a színre az Erdélyi Drakula Szövetség, amely megalapított egy misztikus transzilván utazásokkal foglalkozó vállalatot is. Ők nemcsak Drakulára hegyezték ki az erdélyi utakat, hanem az egész térséget belengő miszticizmusra építettek programokat, így akár boszorkánypereket is megtekinthettek az ide utazók.
Fontos fogódzkodó, amelyhez a legtöbb szervezet is tartja magát, hogy a „turisztikai játék” során a Drakula nevével értékesített termékbe csomagolják valamilyen módon az ország történelmét is. Valójában Románia történetét halljuk, miközben azokon a helyeken járunk, amelyekre nagyon büszkék az itteniek. Az idegenvezetők az egyik pillanatban még a valós dolgokról beszélnek, míg a másik mondatban már egy fikciós sztoriban találjuk magunkat. Így működik a játék.
A túrák általában a fővárosból, Bukarestből startolnak, itt az idegenvezetők főleg a romániai forradalomról és rendszerváltozásról beszélnek az utazóknak, és persze ide kapcsolják Vlad Tepest is, méghozzá azzal a felütéssel, hogy egy általa írt dokumentumban jelent meg először a város neve. Snagovban a középkori monostort mutatják be, és persze arról is megemlékeznek, hogy a legendák szerint itt született és itt is temették el Vladot.
Segesvár az egyik legnépszerűbb megálló, itt szinte épen maradt fenn a 15. századi városfal, amely a kiváló állapotban megmaradt történelmi központot övezi, utóbbi az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Ha közeledik a halottak napja, a városban az ország legnagyobb halloweeni partiját rendezik. Természetesen éppen ebben a várnegyedben található a turistacsalogató Drakula-ház is, ahol a mítosz szerint Vlad Tepes lakott. Az épület aljában ma egy étterem üzemel.
Brassó az egyik legizgalmasabb hely, hiszen a gyönyörű város lakói meglehetősen véres eseményeknek voltak tanúi Vlad uralkodása alatt. A fekete turizmus kelléktára itt érvényesül a leginkább, a turisták bőven hallhatnak Vlad kegyetlenkedéseiről, amelyeket pont a pár száz évvel ezelőtt itt lakó szászok kezdtek világgá kürtölni. Apró megálló a túra során Beszterce, ahol a térség egyik legnagyobb Drakula-szállodája működik. A kertben Bram Stoker szobra áll, emlékeztetve a látogatókat a regénybeli jelenetre, amikor az író hőse, Jonathan Harker is megszállt a városban.
A 19. század végén épült Peleș-kastéllyal pedig bemutatják az egykori román uralkodócsaládot, a Hohenzollerneket, akik német származásúak voltak. Nagyon fontos, hogy Románia történelmét hozzákapcsolják a Nyugathoz. Ebben a kontextusban Drakula küzdelme a török ellen egyben a keresztény Európa harca az iszlám ellen. Románia pedig a térség más államaihoz hasonlóan a kereszténység védőbástyája volt évszázadokig. (Talán nekünk is ismerős ez a történelmi szerep.)
Drakula tehát úgy válik az erdélyi és román popkultúra szerves részévé, és nem mellékesen a transzilván turizmus egyik igazán jól tejelő tartóoszlopává is, hogy közben mindvégig nacionalista szimbólum, a független román állam egyik ikonikus uralkodója tud maradni. Ezért is lehetséges, hogy egyre több település kezd rájönni, hogy nekik is közük van Drakulához. A vámpír neve garancia, hogy a város rákerül a nyugati látogatók térképére, és azon látványosságok sorába is, amelyeket muszáj megnézni, ha Erdélybe érkeznek. Ez pedig egyáltalán nem mellékes egy olyan versenyben, ahol a turisták pénztárcájáért folyik a küzdelem.
Borítókép: Lugosi Béla a Dracula egyik legismertebb filmjelenetében. Kép: Bettmann / Getty