Index Vakbarát Hírportál

Tibi bácsi összes kívánsága teljesült, de a pontos labdákat azért még dobálná

2021. február 15., hétfő 10:25

Minden kívánsága teljesült az életében – kezdte a Borsnak Dévényi Tibor televíziós műsorvezető, a Három kívánság című műsor megálmodója és házigazdája.

Mint mondta, írt egy bakancslistát, amin minden rajta volt, amit meg szeretett volna élni hetven éves koráig. Ilyen például, hogy egy pohár whiskyvel a kézben, Skóciában egy gyönyörű szikláról az Atlanti-óceánban gyönyörködjön. 

A lapnak elárulta, eljutott a világ számos pontjára, megélte azokat az élethelyzeteket, amelyekre a legjobban vágyott.

A sors kegyeltje vagyok! Ez persze nem jelenti azt, hogy most már semmi dolgom a földön

– így Dévényi Tibor.

Azt azért bevallotta, hogy ha most is összeállíthatna egy fontossági listát, akkor az egészsége kerülne előre, második helyen állna a koronavírus elleni vakcina, harmadik helyen pedig az, hogy újra dobálhassa a pontos labdákat a közönségnek. 

 

Rovatok