Épp egy éve döntöttek le, fejeztek le, gyújtottak fel vagy dobtak tóba Kolumbusz-szobrokat az USA-ban. Egy nemrég megjelent, földrajzi felfedésekről szóló könyv apropóján megnéztük, hogyan áll pár exikon hírneve.
Sokat lapozgattam gyerekkoromban A fehér ember útja című, 1912-es kiadású, nagyszabású felfedezős könyvet. A rengeteg érdekes történetet, útleírást Kolumbusztól az Antarktisz felfedezéséig Gáspár Ferenc neves földrajztudós írta. De már akkor is feltűnt, hogy ő és a korszellem mennyire fennhéjázó módon vezeti fel, keretezi az eseményeket.
Mindez valahogy úgy szól, hogy a fehér ember elvitte a „civilizációt” szerte a világba, az elmaradott bennszülötteknek megmutatta mindenek felett álló tudását és az európai vívmányokat. Emellett még igaz hitre is térítette őket. Diadalmas útjain ezért a fehér ember fontos missziót hajtott végre, és jogosan uralkodik a meghódított területek és népek felett.
Azóta némileg megváltozott a hozzáállás, amit az amerikai Kolumbusz-nap (október 12.) őslakosok napjává alakulása vagy például a megannyi Kolumbusz-szobor ledöntése, lefejezése, vízbe hajítása is jól mutat. Kolumbuszra (és társaira) ma már, de különösen a Black Lives Matter mozgalom tavalyi kitörése óta, egyre inkább mint a gyarmatosítás és a rabszolgaság haszonélvezőjére gondolnak.
Már korábban is előkerültek történelmi források, peres jegyzőkönyvek, amelyek alaposan megtépázták a genovai hajós nimbuszát. Például rendszeresen végeztetett ki embereket (saját tengerészeit is) bírósági ítélet nélkül, szemtanúk szerint pedig előszeretettel kínvallatott. Habár kezdetben barátságosan viselkedett a bennszülöttekkel, alapvetően csak egy hatalmas rabszolgaforrást látott bennük. A hódítás kezdetétől fogva rabszolgasorsba taszította őket, az ellenállókat pedig lemészárolták. Nem csoda, hogy az addig sűrűn lakott karib-tengeri szigetek pár év alatt elnéptelenedtek. Hispaniola szigete például teljesen kihalt a kegyetlenkedések és az európaiak által behurcolt betegségek (pestis) miatt.
Ami igazán meglepő, hogy Kolumbusz volt az elsők egyike, aki úgy oldotta meg a munkaerőhiányt, hogy már 1502-ben rabszolgákat hurcolt be Afrikából a karibi térségbe. A szigeteket ma is leginkább feketék, fehérek és azok keverékei lakják.
Ismert volt ugyan, hogy emberei többször fellázadtak ellene, valamint az is, hogy harmadik útjáról Kolumbuszt és testvéreit láncra verve szállították vissza Spanyolországba. Ám egészen a közelmúltig úgy szólt a cv-je, hogy hamis vádak alapján tartóztatták le őket, Izabella spanyol királynő pedig fel is mentette Kolumbuszékat, igaz, elvette az addigi jogaikat a felfedezett területek felett. A kutatások azonban, úgy tűnik, egészen más megvilágításba helyezték a történteket. Felmerült az is, hogy tudta jól, hogy nem Indiát találta meg nyugat felől, amivel megbízták, hanem egy ismeretlen kontinenst, de nem akart mást mondani a spanyol uralkodóknak, így is volt már elég vaj a füle mögött.
Kolumbusz nemcsak fogyatkozó szobrai miatt kerül most elő, hanem azért is, mert idén van 500 éve, hogy Magellán megkerülte a földet (pontosabban ő maga nem, de az egyik megmaradt hajója igen).
És azért is, mert ebből az alkalomból megjelent egy színes összefoglaló könyv, az Utak és felfedezések – 500 év felfedezőútjai címmel (Kossuth Kiadó). A spanyol eredetiből fordított szép kiállítású kiadvány szerencsére már nem idealizált, hősiesre fényezett történeteket tár elénk, hanem
a felfedezések legfontosabb hajtóerejét: a gyors meggazdagodás iránti vágyat.
Az európaiak (elsőként a portugálok, spanyolok, itáliaiak) nem civilizációs misszióból indultak ismeretlen vizekre, hanem mert az oszmánok 1453-ban elfoglalták az ezer éve bevehetetlen Bizáncot, majd elzárták a keleti kereskedelmi utakat. Márpedig szinte bármennyi fűszert, selymet, egzotikus terméket el lehetett adni Európában, ezért az uralkodók minden erőforrást megmozgattak, hogy más utakon eljussanak például Indiába.
Selyemút, fűszerút, Eldorádó, az aranyváros megszállott keresése, ezüstút, kakaóút na és a rabszolgautak: mind alaposan dokumentálva, gazdagon illusztrálva. Úgy is mondhatnánk, hogy a nagy földrajzi felfedezésekről mint a globális kereskedelem történelméről olvashatunk. Nem feszeget etikai és morális kérdéseket a könyv, csak tényeket közöl. Igaz, hogy a fülszöveg ajánlója erősen félremegy, amikor Kolumbusz „lenyűgöző útjairól” beszél. És furcsamód hiányoznak az aranyért bármire képes, fosztogató, erőszakoskodó, tömeggyilkos spanyol konkvisztádorok. Pedig elképesztő, hogy mindössze pár száz emberrel és egy-két tucat lóval birodalmakat igáztak le: Cortez az azték birodalmat, és megalapította Mexikóvárost (1521), Francisco Pizarro a perui inka birodalmat foglalta el, és megalapította Lima városát (1535).
Szerepel viszont David Livingstone skót orvos és misszionárius, aki megrögzötten kereste a Nílus forrásvidékét. És Henry Morton Stanley újságíró, akit az amerikai New York Herald című lap küldött utána, miután a skót felfedező évek óta nem adott hírt magáról. Livingstone felkutatása nagy sztorit és sok eladott példányt ígért a lapnak, hiszen ő volt az első európai, aki megpillantotta a Viktória-vízesést, amelyet ő is nevezett el a brit uralkodóról.
Stanley 1871 márciusában lépett Afrika földjére, és az újság szerint „rendkívül kalandos és veszedelmes küzdelmek közepette” érkezett meg a Tanganyika-tó keleti partjára. Valószínűleg hordszéken vitték a bennszülöttek a kitartó tényfeltárót, Livingstone pedig a helyiek népes serege közül pillanthatta meg a hirtelen felbukkanó civilizált kollégát. Nem tudni, pontosan hogyan történt, de a váratlan randevúról készült, világsajtót bejárt grafikát, rajta az amerikai zászlót lelkesen lengető feketével és a decens kalapemelésekkel, inkább egy humorlapban lehetne elképzelni. Mindenesetre itt hangzott a leghíresebb civilizáció- és kultúrtörténeti szplines mondat a nyolc hónapja a dzsungelben nyomozó Stanley szájából: „Dr. Livingstone, nemdebár?”
(Borítókép: Tüntetők leborították Kolumbusz Kristóf szobrát Minnesotában 2020. június 10-én. Fotó: Stephen Maturen / Getty Images)