A téma nemcsak a színházakat, az irodalmi életet is érinti, ezért itt is felmerül egy etikai kódex kidolgozásának igénye, illetve egy olyan tér létrehozása, ahol az abban részt vevők fizikailag, lelkileg egyaránt biztonságban érezhetik magukat. A szexuális és hatalmi visszaélésekről és azok orvoslásának lehetőségeiről szóló FB-beszélgetést Karafiáth Orsolya író-költő vezette, a beszélgetőpartnerek pedig Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának új elnöke, Deres Kornélia, Tallér Edina és Németh Gábor írók, a Szépírók Női Érdekvédelmi Fórumának (SZÍN) tagjai és Wirth Judit jogász voltak (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen, NANE).
Noha a szexuális és hatalmi visszaélésekről egyre több szó esik idehaza is, néhány színházat leszámítva erre vonatkozó, főleg gyakorlatban is működő szabályozás még nemigen létezik a különböző művészeti közegekben. Ahol igen, ott is nagyon friss. Nem is igazán van ebben tapasztalat, a 2017-ben a Marton-üggyel elindult #metoo és az utána következő esetek (Kerényi Miklós Gábor, Gothár Péter, Eszenyi Enikő, az Operettszínház abúzusai) egyelőre csak széles körű társadalmi elutasítást, semmint konkrét cselekvési tervet vontak maguk után. A művészvilág még nem heverte ki a sokkot, nincsen nyoma sem bűnhődésnek, sem bocsánatkérésnek.
Ezt a hiányt ismerte fel kiválóan a Szépírók Társaságának Női Érdekvédelmi Fóruma, mely fórum ősszel konkrét szöveget dolgozna ki, azt letenné a testület elé, majd legkésőbb tavasszal megszavaztatná.
Németh Gábor már részt vett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen egy etikai kódex létrehozásában, e téren tehát van tapasztalata. Azt mondja, mivel a test ott eszköz, a test érintése is más értelmet nyer, ezért náluk más szabályoknak kell hogy megfeleljen az etikai kódex. Ez olyan, mintha az írók között a szerzői jogokra, a plágiumra vagy a személyiségi jogokra vonatkozó etikai normákat szabályoznánk. Mind nagyon érzékeny ügyek, melyek filozófiai alapokra mennek vissza. A Yale Egyetem etikai kódexében például benne van, hogy a hallgatókkal nem lehet zárt ajtók mögött beszélgetni, a terem ajtaját mindig nyitva kell hagyni. Ez egyetemi közegben még elfogadható, de a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a tanár-diák kapcsolat huszonnégy órás, ebből és az alacsonyabb létszámból, a kisebb osztályból adódóan sokkal szorosabb is a viszony. Ezért normális, ha egy hallgató, akinek problémája van, meg akarja keresni azt a helyet, ahol zárt térben tud beszélni a tanárával. Németh Gábor a Biztonságos Terek Alapítvány témába vágó szövegét nagyon jó kiindulásnak tartja, mert világosan fogalmaz, és tökéletesen érthető.
Tallér Edina elmondja,
az etikai kódex ötlete a női munkacsoporttól indult, de bőven túlmutat a nőkön.
És mi más jelezné az ügyek rendezésének égető sürgősségét, mint hogy a SZÍN megalakulása után már néhány héttel voltak bejelentések visszaélésekről, ami azt jelenti, hogy a probléma már bőven itt volt, csak nem tört felszínre. Az alapozás szerinte már megvan, a testreszabás a következő lépés. Fontos kimondani, hogy nemcsak szexuális visszaélésekkel kapcsolatban keresték meg őket, hanem plágiummal, illetve személyiségi jogokkal kapcsolatban is. Tallér Edina szerint van már arra rutin, hogy a sokféle problémát hogyan kell egy csomagban kezelni, viszont kezelni kell, nem lehet eltolni, még akkor sem, ha sokan nem szeretik, hogy mostanában mindig erről van szó, ez van a középpontban.
Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának új elnöke azt mondja, nyilvánvaló, hogy valamit szeretnének csinálni, csak hogy mit, kinek és hogyan, még nem világos. Ez egy állandóan mozgásban levő dolog, nem lehet úgy viszonyulni hozzá, mint egy multinál vagy akár a színházaknál, ahol már kialakulhatott valamiféle gyakorlat. Fontos, hogy az általuk megalkotott etikai kódex túlmenjen a Szépírók Társaságának mintegy négyszáz fős határán, és ha megszületik is ez a rendkívül nehéz és kényes anyag, akkor jön a következő kérdés, ennek a számonkérése, betartatása. Ami szintén nagyon nehéz, hiszen a Szépírók Társasága nem hatóság. Először tehát meg kell szavazni, hogy jöjjön létre, utána pedig működtetni kell a szabályzatot.
Wirth Judit jogász szerint a fő kérdés az, hogy mi szerepelne egy ilyen etikai kódexben vagy protokollban. És fontos, hogy mindig az adott intézményre kell szabni, és ez lehetséges is. Persze azt tudni kell, hogy
súlyos testi sértések, komolyabb bántalmazások esetében nem elég egy ilyen etikai kódex,
ezek meghaladják annak hatáskörét. A jogász, aki számos ügyet látott már a NANE keretein belül, kiemeli azt is, hogy addig, míg férfi vezetők voltak az elnökök, nem jöttek bejelentések, ám abban a pillanatban, hogy női elnök van, létrejön egy női munkacsoport, lesznek ilyen bejelentések. És azon sem kell csodálkozni, hogy ezek a visszaélések és ebből fakadóan ezek a bejelentések leginkább szexuális tartalmúak, mert ezeket követik el jellemzően nők ellen nagy számban, és nehéz ebből kilépni. Wirth szerint ez egy ördögi kör, mert ha valaki elmegy a helyről, ahol zaklatták, ahová megy, ott is lesznek zaklatói. Érdemes megfontolni, hogy protokoll és bizottság nélkül is mit lehet csinálni, hisz az etikai kódex létrejöttéig is lesznek táborok, workshopok, melyekre lehet szórólapot készíteni, vagy ki lehet nevezni valakit ott helyben, akihez szexuális vagy hatalmi visszaéléses ügyekben lehet fordulni. Lehet programokat, képzéseket, beszélgetéseket tartani vagy erre vonatkozó eljárásrendet kialakítani.
Deres Kornélia, aki az elmúlt három évben a Biztonságos Terek Projekt létrehozásában működött közre, nem mindenkivel ért egyet. Szerinte nem olyan bonyolult megalkotni egy ilyen etikai kódexet, de rendkívül fontos. Ez egy nulladik lépés, hiszen amikor az ember belép egy közegbe vagy alkotói közösségbe, tudnia, ismernie kell a szabályokat, és biztonságban kell éreznie magát. Ahogy amikor belépünk egy munkahelyre, azt is tudnunk kell, mit tegyünk akkor, ha tűz üt ki, azt is tudnunk kell, hova forduljunk akkor, ha abúzus ér minket, vagy ennek vagyunk tanúi. Egy ilyen etikai kódex arra is jó, hogy a csendes többség, melynek tagjai a legtöbbször hallgatnak, és nem állnak ki abuzált társaik mellett, érezve az őket körülvevő biztonsági hálót talán aktivizálják magukat.
Deres Kornélia, mielőtt részt vett a Biztonságos Terek Projektben, hat-hét évvel ezelőtt nagyon is megtapasztalta, hogy a hatalmi abúzusok mennyire jelen vannak az irodalmi életben. Szerinte
a mostani kezdeményezés, szabályozás már nem az ő generációja számára jelent segítséget, hanem a tíz év múlva a színtérre lépők számára.
De ha megszületne egy etikai kódex a Szépírók Társasága szervezetén belül, akkor ezt lehetne ajánlani más szervezeteknek, szerkesztőségeknek, szellemi csoportosulásoknak, mert ahogyan a színházi életben kiderült, hogy a legtöbb abúzus a fiatal színészeket, táncosokat és háttérdolgozókat érintette, úgy joggal feltételezhetjük, hogy a visszaélések az irodalomban is leginkább a pályakezdőket sújtják. A lényeges az, hogy a pályakezdő, a hallgató, az újonnan belépő hangot adhat-e annak, ha valami nem tetszik neki, ha valami őt sérti, még akkor is, ha az adott intézményben ez egy bevett gyakorlat. Az is fontos, hogy találjunk nyelvet a kódexhez. Tanulságként megemlíti, hogy a FESZ, a Független Előadó-művészeti Szövetség 2019-ben rendezett egy konferenciát a témában, melyre az összes elérhető színházigazgatót meghívták, de csak egy jött el.
(Borítókép: Gr ä fl János / Index)