Enyedi Ildikótól megkérdezték A feleségem története cannes-i premierje kapcsán, hogy végül az a film született-e meg, amit elképzelt. Jelentős kisfilmes sikerek után önnek ez az első nagyjátékfilmje. Hogy érzi, az született meg, amit szeretett volna?

Nagyon régóta dédelgetem ezt a filmet. Előfordult, hogy az egész folyamat során jelenetek, helyzetek, akár még karakterek is másként alakultak, mint ahogy eredetileg elképzeltük vagy megírtuk a forgatókönyvben, de ez később csak javára vált a filmnek. Gazdagabbak, árnyaltabbak, sokszínűbbek lettek a karakterek, mert sokszor hozzájött az a plusz, amit a szereplők a saját személyiségükből tettek hozzá, így nem egyszer olyan eredmény született, amin én magam is meglepődtem. De amit esszenciálisan érzelmileg akartam átadni, az, úgy érzem, megvalósult. Az én olvasatomban legalábbis.

Az interjú pillanatában még sajnos csak a film előzetese látható. Mondhatjuk, hogy a Külön falka női film? Félre ne értsen, ezt most úgy értem, hogy már ezen látszik, érződik egyfajta női érzékenység, empátia, megközelítési és feldolgozási mód, ahogy a női írók művein.

Én ezt egyáltalán nem tudom megítélni. Négy éve dolgozom a filmen, azóta éjjelem-nappalom ezzel telt, már nem látom kívülről. Annyi folyamaton mentem keresztül az ötlettől a gyártáson át az utómunkáig, melynek nézése során az ezernyi verzióban azért ki tud égni az ember, így kissé le is váltam érzelmileg róla. Most majd kis távolság után, amikor Karlovy Varyban újra megnézem, valószínűleg megint érzelmi kapcsolatba kerülök vele.

A film egy nehéz sorsú apa nehéz sorsú kislányáról és kettejük kapcsolatáról szól: a kislány édesanyját elvesztette, az apa pedig afféle balhés nehézfiú, mégis valahogy egymásra találnak. Mennyire merített saját gyerekkorából, mennyire tekinthető a Külön falka önéletrajzi jellegűnek?

Közeli ez a történet, van benne a saját gyerekkoromból is inspiráció, elemek, érzetek köszönnek vissza. Konkrétan, egy az egyben nem vettünk át jeleneteket, de összemosódásokat találunk a filmben valóság és fikció között. A forgatókönyvet Szántó Fannival írtuk, rengeteget beszélgettünk erről a kapcsolatról, elemeztük, hogy megfelelően árnyalt és alátámasztott legyen, sokat gondolkodtunk az apa karakterén is. De lehet általánosságban, tágabban is nézni a filmet az apa-lánya kapcsolatról. Mindenkinek vannak feldolgoznivalói.

A Külön falka az Inkubátor Program keretében készült, amely a kezdő filmeseket támogatja, de mint tudjuk, elég szűk büdzsével. Mi volt a legnagyobb nehézség a filmkészítés folyamatának egészét tekintve?

Talán az, hogy nem tudtunk annyit fizetni a színészeknek, a szereplőknek, mint amennyit megérdemeltek, vagy mint amennyit szerettünk volna. Persze épp az Inkubátor Program miatt mindenki tudja, hogy milyen szoros a költségvetés, és általában a szereplők, főbb stábtagok el is vállalják lelkesen, de aztán ahogy telik az idő, és a résztvevők egyre több munkát tesznek a filmbe, érződik, hogy megváltozik az ehhez való viszony. És persze volt olyan is, hogy egy álomhelyszínről csak néhány nappal a forgatás előtt derült ki, hogy mégsem jön össze. Persze ezt csak mi tudjuk, a lényeg, hogy a néző ezeket a dolgokat ne érezze meg. De tény, hogy a végére néha kengyelfutó gyalogkakukknak éreztem magam.

Ilyenkor nem pánikol be?

Kezelni kellett bizonyos helyzeteket, ami az ember rugalmasságát és kreativitását is próbára teszi, ezek mindenképp fejlesztenek a nyitottság terén. A költségvetéssel és a pénzügyekkel egyébként nem én foglalkoztam szerencsére, hanem a producerek, Berkes Júlia, Zachar Balázs és a film gyártásvezetője, Sípos Anna. Persze tudtam a dolgokról, de ez a terep nem az erősségem. Jó érzés volt, hogy beavattak a fontos kérdésekbe, és láttam, hogy tényleg mindent megtesznek ezért a filmért.

Az apát játszó főszereplő valódi és filmbéli sorsa között mennyi a hasonlóság? Ő volt-e például börtönben?

Dietz Gusztáv nagyon különleges világú, különleges sorsú ember. Börtönben nem volt, de centik választották el tőle, és a drogokkal is túl korán találkozott. Ahhoz képest, amiken keresztülment, korán elvesztette az apját, kimászott a függőségeiből, mára fantasztikus családja lett, sokszoros bajnok különböző küzdősportokban, edzőként is dolgozott, és a forgatás óta már más filmekhez is megkeresték.

A vadóc Nikit játszó Horváth Zorkát ezerötszáz kislány közül választották ki.

Nehéz és időigényes munka volt megtalálni a megfelelő kislányt erre a szerepre, de Zorka nagyon jó választásnak bizonyult a forgatás folyamán is. Szerencsére Gusztávval és a stábbal is sikerült könnyen összhangba kerülnie, ügyesen oldotta meg a rábízott feladatokat. Az ő csodálatos személyisége is rengeteget tett hozzá a filmhez.

Korábbi kisfilmje, a Last Call, melynek Zsurzs Kati a főszereplője, a szarajevói filmfesztiválról a legjobb vizsgafilm díját hozta el. Ott egy idős asszony szemszögéből látjuk azt, milyen az, amikor valaki ki akar menni külföldön élő gyerekéhez, annak családjához, de nem tudni, mindez hogy sül el, illetve hogy igazán várják-e. Noha még nem sok filmet láttunk öntől, hisz nagyon fiatal, úgy tűnik, kifejezetten vonzódik a határhelyzetekhez, a marginális életű emberekhez. Vagy ez csak szakmai vonzódás, mert ezekből a helyzetekből könnyebb filmet készíteni?

Azt gondolom, ha felnagyítjuk az emberi sorsokat, és a felszín mögé nézünk, valahol mindenki marginális. Nincs az az élet, ami ne hordozna valami másságot, furcsaságot vagy akár lehetetlenséget, egyéni tragédiát. Ha csak a saját barátaimra, ismerőseimre gondolok, az ő életük sem az úgy nevezett „normális” mederben zajlik. És persze az is kérdés, mi egyáltalán a norma. A lényeg, hogy rájöjjünk, a felszín, a félelmeink, a szorongásaink alatt ki van, hol a kisgyerek, akit betemetünk, hol a felnőtt, egyáltalán van-e felnőtt. Hogy tudjuk-e, ki áll ott a végén, ha a felszín alá néztünk.

Ez a marginális élet önre is igaz?

Abszolút mértékben. Az én sorsom is tele van furcsaságokkal.

És ezzel már megbékélt, vagy harcol ellene?

Úgy gondolom, hatalmas önismeret kell ahhoz, hogy az ember jól tudja kezelni a saját helyzeteit, próbatételeit, és ha ez sikerül, akkor egy igazabb, önazonosabb énünkhöz érkezünk el, aki jobban tud reagálni a felbukkanó nehézségekre. Ezeket a helyzeteket sokszor nem választhatjuk meg, de a reakciónkat annál inkább.

Kit tekint a filmes mesterinek? Kiktől tanult a legtöbbet? Kik voltak a legfontosabb tanárai az egyetemen?

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen vehettem át a diplomámat 2018-ban. Nagyon sokat köszönhetek ennek az intézménynek és akkori tanáraimnak. Valóban, szívből és büszkén mondhatom, hogy ez az alma materem. Sokat tanultam közvetlenül az osztálytársaimtól is, valamint itt találtam meg több fontosabb alkotótársamat. Sok fontos tanárom, mesterem volt az egyetemen, ezért nehéz kiemelni egy-egy nevet, a többségükkel a mai napig tartom a kapcsolatot, segítenek emberi és szakmai kérdésekben egyaránt.

A filmet a Karlovy Vary-i filmfesztiválon mutatják be augusztus 26-án, Közép-Európa egyetlen A kategóriás filmfesztiválján. Miért pont ide neveztek?

Több fesztivál felmerült, amelyek érdeklődtek a film iránt, de végül Karlovy Vary bizonyult a legmegfelelőbb helynek a bemutatásra. Mivel a tavalyi fesztivál elmaradt a Covid miatt, egyéb más mustrákkal egyaránt, nagyon sok film halmozódott fel erre az évre, ezért még sokkal több filmből kellett a fesztiváloknak szelektálniuk. A film a Proton Cinema gyártásában készült, szlovák koprodukcióban. Egyébként a filmkészítés nem a fesztiválozásról szól, legalábbis nem arról kéne szólnia. Persze el kell adni a filmet a forgalmazónak, nemzetközi forgalmazóknak, ez abból a szempontból fontos, hogy a fesztiválok révén szélesebb közönséghez jut el, de számomra az a lényeg, hogy bemutathassak sorsokat, illetve átadjam azokat az érzelmi vetületeket, amelyek létrejönnek bennem közben.

Mi van a tarsolyában, hogyan tovább az első nagyjátékfilm után?

Jelenleg egy berlini ösztöndíjprogramba vettek be, ott fogok forgatókönyvet fejleszteni ősztől.

Nagyon érdekel, ezúttal mi a téma. Le merem fogadni, valami érzékeny, nehéz sors megint.

Még nagyon a történet elején járok, és sokat fog még változni a következő hónapokban a cselekmény, ezért ebben a magzati fázisban még nem mutogatnám.

A film a hazai mozikban 2021. szeptember 30-án debütál.

(Borítókép: Kis Hajni. Fotó:  Gorondy-Novák Edit / Index)