Index Vakbarát Hírportál

Ünnepi lemezbemutató koncertet tart a Ladánybene 27

2021. október 31., vasárnap 20:26

Magyarország első reggae zenekara, a Ladánybene 27 tavaly ünnepelte 35. születésnapját. A jubileumi koncert a pandémia miatt mostanáig csúszott, november 6-án az Akvárium Klubban új lemezüket is bemutatják.

A zenekar vendégei a Szavak–Színek–Hangok című albumon közreműködő zenésztársak lesznek, az estet a szabadkai Sin Seekas nyitja – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Több mint kétórás koncertre készülünk. Az új lemez dalai mellett régebbi dalaink közül is sokat eljátszunk

– idézi a közlemény Bodnár Tibor gitárost, a Ladánybene 27 vezetőjét.

Az esten fellép Tóth Gábor „Tádé”, aki a zenekar alapító tagja, és a kilencvenes évek közepéig több slágert (Szedegetem, Van még a Világon...) írt az LB27-nek. Vele újra kialakult a munkakapcsolat, az új albumon saját szerzeménye (Elhiszem) és több dalszövege (Az út szélén, Műanyag nyár, Mondd, mire vársz?) szerepel.

Mindannyiunkat nyomaszt a járvány miatt kialakult helyzet, és bár nem ez lett a legvidámabb lemezünk, a dalok pozitív kicsengésűek, és tele vagyunk reményekkel a jövőt illetően. Az album címe is azért lett ez, mert megpróbáljuk visszahozni a színeket, szavakat, gondolatoklat és hangokat az életünkbe

– mondta korábban Bodnár Tibor.

A roots reggae stílust képviselő Ladánybene 27 1985-ben alakult, a Szavak–Színek–Hangok a tizennegyedik lemeze. Az anyag zenéit László M. Miksa énekes és a két billentyűs, Bokó Zoltán és Füri Tamás szerezte (a kivételt Tóth Gábor „Tádé” dala jelenti), az ezúttal magyar szövegek Miksa és Tádé munkái.

Az LB27 indulásakor, a nyolcvanas évek közepén egyedül játszott reggae-t Magyarországon. A debütáló lemez 1991-ben, rajta a Rastafari, már meghozta az ismertséget. Két évvel később jött a második korong, arról a Szedegetem lett nagy sláger. A csapat a kezdetektől szervez nyaranta reggae tábort, utóbbi 1999 óta fesztivállá nőtte ki magát. A zenekar tagjai kétszer is jártak Jamaicában, a műfaj őshazájában, és többször találkoztak a néhai Bob Marley zenekarával, a Wailersszel.

Rovatok