Hogy jött ki a Covidból?

Tudja, ki volt von Paulus? Német tábornok, akit bekerítettek Sztálingrádnál. Én is ilyen bekerítésben vagyok. Golyószóróval sétál körülöttem az orvosprofesszor, doktor Manninger Péter barátom és háziorvosom, valamint a feleségem. Elkaptak, és kész. Ma huszonkét kapszulát vettem be a tegnapi harmincegyhez képest, ugyanis a feleségem profi az ilyenekben. Homeopátia meg az orvosi cuccok, minden együtt, és mégis kihúzom a gyufát, hogy nem vagyok elég rendes.

Nemsokára több órát kell végigénekelnie. Hogy fogja bírni?

Ma is háromórás próbán vagyok túl. Megedz a kényszermunka: heti kétszer kell sétálnom, kétszer bicikliznem és háromszor súlyzóznom. Ez persze a légzésről szól, ahhoz képest, hogy két-három éve még hatvan kilóval szériáztam, a mostani program nyugdíjas vén marhák kiegészítő sportja.

Mekkora volt a baj?

Öt nap alatt nyolc kilót fogytam. Bevittek szerdán a kórházba, ott kaptam mindenfélét, infúziót, és csütörtökön már úgy éreztem, hogy semmi bajom. Majdnem megdumáltam az egyik orvost, hogy pénteken engedjenek haza. Ez nem sikerült, mert hétvégére még bent tartottak. Öt napig voltam az intenzíven, de onnan nem kellett átmennem a könnyített osztályra, hanem egyből hazaengedtek. Mindenki rosszul volt, hogy milyen szervezetem van.

Nem rossz hetvenhét évesen.

Csakhogy el kellett mennem Kaposvárra, ahol beraktak az MR-be, meg CT-re, aztán kijött minden. Mind a két térdemen és a gerincemen lenne kalapálnivaló, a Covid pedig a tüdőmet támadta meg a legjobban. Emiatt például mindennap luftballonokat kell fújnom. Feleségem vett egydoboznyi lufit, egy tucatot már kidurrantottam, de még mindig van vagy negyven. Merthogy ki-be. Hogy még megfejeljem a sztorit, bevittek a mentővel – oda a saját lábamon mentem, öten állítottak be a szobámba, szkafanderben. A nővérke összeírta, hogy milyen gyógyszerekre vagyok allergiás. Tartottam egy, a foglalkozásommal járó hatásszünetet, és azt mondtam: csak beöntést ne adjanak. Így kezdődött a súlyos ripacs kórházi kálváriája.

A légzés rendbe jött?

Van ez az oxigénszaturáció, vagy minek mondják, ahol kilencven alatt van baj, nekem kilencvenhatnál kevesebb sose volt. Igaz, hogy hatvanöt éves koromban egy órát tudtam futni az erdőben, a kórház után meg összesen hat percig ment a séta. Hármat befelé, hármat vissza. Annyira kivolt akkor még a tüdőm. Most már egy óránál tartok, innentől az intenzitást kell növelni. Az edző nem kegyelmez.

Tizenöt perc tekeréssel kezdtem a szobabringán, azt hittem, hogy leesem róla. Most negyven percnél, tizenhárom kilométernél tartok. Azt mondta ez a Gestapo- vagy KGB-tanítvány, hogy koncert után elkezdjük a kardiót. Mondtam neki, hogy megverem, de hát Pápán lakik, meg erősebb, mint én.

Verekedett az iskolában?

Alapvetően nem, viszont harmadikos koromban kettesem volt magatartásból, ha érdekel, ez ötvenháromban volt. Igazgatói intőt kaptam a Mi a szaracénok serege vagyunk kezdetű közismert dalocska előadásáért. Behívatták anyukámat, és azt mondták neki: Földes elvtársnő, a maga fia a szocialista pedagógia csődje. Ez azért nem rossz, így indultam.

Később sem cáfolt rá erre az értékelésre.

Nem, így jutottam el hetvenkettőben egy májusi hajnalon a Gyorskocsi utcai börtönbe is. Végijártam a teljes skálát.

Ezek is benne vannak az önéletrajzi könyvében?

Mindent megírtam, aztán meglátjuk, mit hagyok benne.

Mit írt meg?

Koncerteket, előadóesteket, tragédiákat, komédiákat. Benne van az Őrs a hegyekben című, ötvenes évek elején készült szovjet film. Ebben az imperialisták vaddisznónak álcázták magukat, és úgy szöktek át a Szovjetunióba. De mindenki nyugodjon meg, a jóképú határőr, Sztyopka elkapta őket.

A katonaság, a kisfiam halála, az apám, a családom, akik boldoggá tettek, minden benne van. Ez nem egy rocksztár írásbeli szobra, annál sokkal több. Történelem, társadalom, elnyomás, szabadságvágy, barátság, a mestereim, szerelem.

És a zene?

Elsősorban persze a zene és az irodalom. A blues, a rock and roll, kuplék, versek, a novelláim. Mindennel számot vetettem. Magammal is.

Sok emberrel összeugrott hosszú és eseménydús élete során. Azokat is megörökítette a könyvében, akiket nem szeretett?

Nem nagyon. Ketten vannak, akiket bele kellett írnom, de megváltoztattam a nevüket. De ennél fontosabb az a jelenség, amit ők reprezentálnak.

Egyikük állandóan feljelentett, annyira gyűlölt, hogy szinte szerelmes volt belém. A másik mindmáig kilopja a szememet, sajátjaként jelenti és jelentette be a szövegeimet. De ők csak epizodisták a kötetben, igaz, boldogan fürdőznek a szarban. A gyűlölet a hitük.

Ha az arányokat nézzük...

A szeretet sokkal több. Gondoljon bele, József Attila Óda című verse előadva kilenc és fél percig tart. Nem tudom, ki fogja végighallgatni, de nem is érdekel. Ezt annak ajánlom, akit mindenkinél jobban szeretek. De megcsináltam bluesban a Kései siratót, ami a világ legnehezebb verse. Rettenetesen szomorú, de az anyja elvesztéséről szól, akit szeretett. A szeretethez hozzátartozik a fájdalom is.

Milyen zenei anyagot készített a könyvhöz?

Két lemez, harminckét szám, amiből tizenegy új vagy olyan, hogy nem játszottam soha, és huszonegy régi szám. Mindegyiket újravettük, és újraénekeltem. Ahol kellett, a szövegeket is korrigáltam egy kicsit.

Ezek a számok követik azt, amit az életéről írt?

Sok ponton. Különösen az első lemez, a Térdig a szarban. A 45-ös blues – akkor születtem, és így tovább. Sok minden megjelent a zenében. Írtam a könyvet, épp a katonaságnál tartottam, ami elég gyalázatos vagy mulatságos, és bekattant a Bevonuló baka blues, amit 1922-ben tiltottak be.

A könyvét megírta, kész a dupla lemez, és lesz egy óriási buli februárban.

Február tizenharmadikán, akkor leszek hetvenhét.

Népmesei szám.

Nekem mondja, aki mindmáig nem nőtt fel?! Kiskoromban nem értettem, hogy miért mondja a szegény ember legkisebb fiának a vasorrú bába: szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, különban bekaptalak volna. Miközben a a szegény ember fia kétszer akkora volt, mint ő.

Erre később talált magyarázatot?

Nem, megmaradt titoknak. Volt egy másik is, már nem emlékszem, hogy a Többsincs királyfi kötetben van-e, vagy a Hetvenhét magyar népmesében, ahol kiszaladt az öregasszony az udvarra, és elkezdett egy fával ásni. Éveken keresztül azon gondolkodtam, hogy egy fával hogyan lehet ásni. Nem a mese maradt meg, hanem a fa. Nagyon sokat jelentett és jelent nekem a mesevilág. Arany János, E. T. A. Hoffmann, Andersen, Mamin-Szibirják, Benedek Elek...

Mekkora buli lesz az ünnepi hetvenhetes?

Mondok valamit, ami nem fog tetszeni. A pandémia kitörése előtt évi százhúsz bulit játszottam.

Ebből mennyi volt a költészet, és mennyi a blues?

Korábban szegény Póka Egon szerint kétszázötven koncertünk volt egy évben. Az utóbbi időben a fellépéseim körülbelül egyharmada koncert, kétharmada előadóest. Az új József Attila-estemből már több mint ötszázat játszottam. Faludy, Pilinszky, Viszockij is mindjárt kétszáznál tartanak. Adyt nem játszom olyan régen, de nemsokára az is eléri a százat. Hol tartottunk?

Ott, hogy valami nem fog tetszeni.

Igen, tehát az évi százhúsz előadás többsége hétköznap zajlott. Az ünnep fantasztikus, de én a hétköznapokért csinálom, nem az ünnepekért. Az sem érdekel, hányan lesznek február tizenharmadikán a Budapest Arénában. 2019 márciusában eljöttek tizenegyezren, lehet, hogy most a pandémia miatt ennek csak a fele lesz ott.

Bántaná, ha a járvány miatt most kevesebben jönnének el?

Nem, sőt van egy olyan parancsolatom, hogy minél kevesebben vannak, annál keményebben játszom. Egyszer hét embernek adtam elő egy József Attila-estet Pécsett, a Nevelési Központban. Kilencvenkettő körül történt. Utána kaptam egy nénitől egy levelet, hogy neki ez mit jelentett. Egyetlen embernek is érdemes játszani, ha megérinti a lelkét.

Milyen számokból állította össze a születésnapi koncert zenei anyagát? 

A dolog úgy néz ki, hogy pár hónapja még az önsajnálat langyos pocsolyájában feküdtem, mert úgy éreztem, semmit se ér, amit csináltam.

Ezt hogy érti?

A kórházból való hazatérésem után a Facebookra – a lányom csinálja, én fel se tudok rá menni – pár ezer jókívánság és szeretetnyilvánítás érkezett. Feleségem előkapta a laptopját, és felolvasott belőlük kétszázat. Nagyon sok olyan volt köztük, ami nem rólam szólt, hanem arról, milyen sokat jelentett nekik, amit csinálok. Hagyjuk a személyi kultuszt, de rettenetes dicséretek vannak köztük. Akkor jött a kérdés: mi legyen a koncert anyaga?

És a válasz?

A koncert szlogenje: „Most csak rock and roll és bluesok”. Elhatároztam, hogy ebben a gyűlölködő, betegségekkel terhelt időben megpróbálom egy vidám esttel viszonozni azt a szeretetet, amit kaptam.

(Borítókép: Hobo. Fotó: Nagy Tamás / Index)