Index Vakbarát Hírportál

Még el sem készült A Gyűrűk Ura-sorozat, máris botrány támadt körülötte

2022. február 21., hétfő 10:16

Kisajátított mitológia és egymásnak feszülő szolgáltatók.

Tavaly jelentették be, hogy készül A Gyűrűk Ura-sorozat, amely idén ősszel debütál. Hiába van a premierig hátra több mint fél év, máris botrány alakult ki a műsor körül. A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című szériában ugyanis színes bőrű tündék köszönnek vissza az előzetesből, holott J. R. R. Tolkien porcelánfehérnek álmodta meg őket.

A sorozat igen költséges, éppen ezért lehet szükség a karakterek diverzitására. Minél több nézőt szólít meg a produkció, annál jobban igazolja a hatalmas kiadásokat. Az első évad elkészítése 465 millió dollárba került, ezzel a történelem legdrágább tévésorozatáról beszélhetünk, és öt évadot terveznek belőle a készítők.

A közösségi médiában több tízezer nyers, gyűlölködő és negatív hangvételű komment érkezett az előzetes alá, mondván, az Amazon úgy döntött, hogy tönkreteszi Tolkien művét a politikai korrektség miatt.

Amazon kontra YouTube

Nem ez az első alkalom, hogy felháborodik a közvélemény: hasonló viták zajlottak, amikor színes bőrű színészek kaptak főszerepet a Star Wars-műsorokban. A konfliktus nem csupán egy, hanem két gigantikus streamingplatform harca. Az egyik oldalon ott az Amazon, Jeff Bezos hatalmas üzleti birodalmának koronaékszere, míg vele szemben a médiafogyasztók kedvelt felülete, amely tökéletes helye a véleménynyilvánításnak: a YouTube.

Az egyik csoport olyan emberekből áll, akik megengedhetik maguknak, hogy megvásárolják a filmsorozat jogait, a másik oldal pedig olyanokból, akik számára A Gyűrűk Ura olyan, mint a Szentírás. Mindkét tábor esetében hihetetlen mennyiségű pénz és befolyás forog kockán, az Amazon pedig valószínűleg óvakodik attól, hogy nagyszabású projektje az érzékeny lelkű rajongók támadásainak célpontja legyen.

A rajongók zöme ragaszkodik a megszokott karakterekhez, míg mások állandóan új verziókat keresnek, amely filmekben és sorozatokban több nő, színes bőrű vagy nem heteroszexuális karakter van a szereplők között.

Ebony Thomas, a The Dark Fantastic szerzője és a Michigani Egyetem docense szerint a fekete karakterek mintha egyszerűen nem tartoznának a „fehér fantasy” műfajába.

A fantasy története faji alapú. Az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy a fantasztikus irodalmat fehérnek látják, különösen a mágikus-középkori környezetben

– vallja. Még akkor is, ha Tolkient olyan versek és ódák inspirálták, amelyek nem csak fehér lényekről szólnak.

A fehér felsőbbrendűség hívei nem birtokolják az északi mitológiát, mint ahogy a Biblia vagy az amerikai alkotmány sem az övék, még ha azt is hiszik, hogy igen

– írta a Twitteren Neil Gaiman fantasyíró.

(via The Guardian)

(Borítókép: A Gyűrű Szövetsége. Fotó: InterCom)

Rovatok