Bejöhettünk nyitás előtt a Hieronymus Bosch-kiállításra, és látszik, milyen izgalommal jár-kel a képek között.

Azt hiszem, ez természetes, hiszen egy tízéves álom valósul meg azzal, hogy szombaton egy átfogó Bosch-kiállítás nyílhat meg a nagyközönség számára Magyarországon, Budapesten, miközben ehhez még csak hasonló sem volt soha, nemcsak idehaza, de egész Közép-Európában sem, Bécset is beleértve.

Nehéz volt összehozni?

Úgy indult, hogy lehetetlen. Tudvalevő, hogy Bosch festői életműve alig több mint húsz műből áll, amelyektől nagyon nehezen vagy egyáltalán nem válnak meg az őket őrző gyűjtemények. Aztán lassan-lassan megkaptuk ez első egy-két saját kezű remekmű kölcsönzésére az ígéretet, de az előre tudható volt, hogy van több mű, amely az állapota miatt eleve nem kölcsönözhető, a Földi gyönyörök kertje című triptichont, amely a Bosch-életmű vitathatatlan csúcspontja, sem adja kölcsön soha a madridi Prado.

Szerencsére ennek a remekműnek a középső, kétszer kétméteres paneljéről készült néhány korabeli táblamásolat, amelyből a legkiválóbb magántulajdonban van, ám kiállításon az elmúlt évtizedekben nem szerepelt. Jó ideig kutattuk, kinél rejtőzhet, mígnem kiderült, hogy az egyik híres nyugat-európai galériatulajdonosé a kép, akit régóta ismerek. Amikor elmentem hozzá, a beszélgetésünk végén azt mondta, rendben, még nem adtam oda soha senkinek, de ti megkapjátok.

Pontosan hol volt ez a kép?

Azt nem mondhatom meg, de meglehetősen meglepő helyen. A gyűjtő, amikor jó két évtizede megvette, egy ünnepi este megmutatta a barátainak, aztán bezárta és nem adta kölcsön egyetlen kiállításra sem. Gyönyörű ez a kép: minden részletében hűen, mesteri módon idézi meg az eredeti triptichon ragyogó színvilágú központi táblájának élettel teli, érzéki, s mégis álomszerűen illékony és rejtélyes univerzumát. Különleges lehetőség, hogy most Budapesten láthatjuk.

Mitől ilyen rejtélyes Bosch?

Amióta a mester létrehozta az életművét, évszázadok óta újra és újra felkelti az emberek fantáziáját, akik újabb és újabb magyarázatokra vágynak, de végül egyik sem lesz teljesen kielégítő. Ez egy végtelen folyamat, és úgy tűnik, a megfejtéséhez nincs egy mesterkulcs vagy egy kitüntetett kód. Bár világképe természetesen saját kora hitvilágában gyökerezett, Bosch szárnyaló fantáziával és tökéletes szabadsággal festett: a Földi gyönyörök kertje a szabadság egy elképzelt, de soha meg nem valósuló, érzéki birodalmának képi metaforája.

Itt van mellette a kiállításon egy falikárpit is, erről mit tudhatunk?

1550 és '60 között készült ez a falikárpit, ami akkoriban sokkal drágább műfaj volt, mint egy festmény: ezt például arany-, ezüst- és selyemszálakkal szőtték meg, a legjobb és legdrágább flandriai műhelyek egyikében, a Földi gyönyörök kertje triptichon mintájára. Jelenleg a spanyol királyi gyűjtemény része, ezt – rendkívül ritka kivételként – szintén megkaptuk a tárlatunkra.

A teljes festői életműből, ami alig több mint húsz kép, itt lesz tíz eredeti mű, ami szinte egyedülálló teljesítmény. A párizsi Louvre és a New York-i Metropolitan Museum is odaadta az egyetlen Bosch-képét.

Az elmúlt 15 évben sikerült sok kiváló kapcsolatot kiépíteni a világ vezető múzeumaival. Ez tudatos építkezés volt. Ahogy elkezdtünk egyre jobb és jobb kiállításokat csinálni, egyre nagyobb lett a reputációnk is. Nem kérdés ma már, hogy ha Budapesten készül egy tárlat, akkor az szakmailag fontos és izgalmas lesz: látják, hogy a kiállításainkkal már rendszeresen mi is bejutunk a múzeumok „Premier Ligájába”.

Egy Bosch-kiállításra sok ezer múzeum vágyna, de szinte senki nem vág bele, mert gyakorlatilag reménytelen kellő számú saját kezű festményt megszerezni. Nem véletlen, hogy az elmúlt fél évszázadban csak abban a néhány múzeumban volt igazán nagyszabású Bosch-kiállítás, ahol magában a gyűjteményben is jelentős anyag van a németalföldi mestertől. Kivétel ezalól egyedül 's-Hertogenbosch volt – ahol Bosch született, élt és alkotott –, és ez is a művész halálának 500. évfordulójának emlékére rendezett jubileumon.

Egy ilyen „kicsi” múzeum, mint a Szépművészeti, hogyan tudta ezt elérni?

Azt kell tudni, hogy a világ legnagyobb múzeumainak többsége egykori vagy jelenlegi világhatalmak uralkodói vagy állami gyűjteményeinek utóda, örököse. Ők szinte bármilyen műtárgyat kölcsönkérhetnek egy-egy kiállításukhoz, mert ők is szinte bármit tudnak adni cserébe. Mi, bár a legfontosabb európai művészeti gyűjtemény vagyunk Bécs és Szentpétervár, a két egykori nagy birodalmi központ között, nem versenyezhetünk velük – ugyanakkor bizonyos darabjaink világklasszisok.

Leonardo da Vinci halálának 500. évfordulóján, 2019-ben például előállt az a helyzet, hogy a Louvre-nak szüksége volt arra a két világhírű Leonardo-rajzra, ami még a magyar állam által 1870-ben megvásárolt Esterházy-gyűjtemény részeként került a majdani Szépművészeti Múzeumba. A Louvre kölcsönzési kérelmére nyugodtan felvethettem, hogy a Leonardo-rajzokért cserébe kölcsön tudnák-e adni gyűjteményük egyetlen, emblematikus Bosch-művét, a Bolondok hajóját, továbbá El Greco nagyszerű Szent Lajosát a most őszi El Greco-tárlatunkra. Megkaptuk mind a kettőt.

Két rajzért jó vásárt csináltak.

Ehhez azért kellett az is, hogy Tóth Bernadett, a kiállítás kurátora kiváló kapcsolatokat épített az adott nagy tekintélyű gyűjtemények illetékes szakembereivel, szakmailag meggyőző érvekkel támasztva alá kölcsönzési kéréseinket. S persze jelentős segítség volt a Bosch-kiállításunk esetében is, hogy 15 éve tagja lehetek a nemzetközi múzeumi világ legfontosabb múzeumvezetői platformjának, a Bizot-csoportnak, amely döntően a legjelentősebb európai és amerikai múzeumok szigorúan 60 fős elit klubja. Az itt kialakult személyes, szakmai, baráti kapcsolatok semmivel nem pótolható lehetőséget biztosítanak múzeumunk számára, hogy tervezett nagykiállításainkhoz kiemelkedő remekműveket szerezhessünk a világ vezető közgyűjteményeiből.

A szakmai kapcsolatokon túl önt személyes érzelmek is kötik a kiállításhoz: sok évvel ezelőtt Velencében látta meg a fényalagutat ábrázoló Az áldottak felemelkedése című képet, és akkor határozta el, hogy Bosch-kiállítást rendez Budapesten. Tudta, hogy ott van az a kép, azért ment oda?

Egyáltalán nem. Amikor Velencében jó tíz éve eljutottam az akkor nemrég megnyitott Grimani Palotába, arra voltam kíváncsi, hogyan újították meg az egyik leghíresebb velencei család egykori pompás, ám több mint egy évszázadon át elhanyagolt és pusztuló családi székhelyét. S ott, a család egykori nagyszerű műgyűjteményét megidéző kiállításon láttam először Bosch Látomások a túlvilágról sorozatát.

Ennek a négy képből álló sorozatnak Az áldottak felemelkedése című, a nagyközönség által kevésbé ismert, egészen különleges ikonográfiájú darabja teljesen magával ragadott és azonmód szerettem volna a Szépművészeti számára egy kis kamarakiállításra megszerezni, de nem adták kölcsön. Gondoltam, akkor menjünk előre, s próbáljunk meg egy igazi, nagy Bosch-kiállítást létrehozni, hátha annak kontextusában meg tudjuk kapni ezt a remekművet. Végül így is lett: most, tíz év múlva, a kép mégiscsak megérkezett Budapestre.

Mivel győzte meg őket?

Az áldottak felemelkedése a velencei Gallerie dell'Accademia gyűjteményébe tartozik, amely a velencei reneszánsz egyik legcsodálatosabb kollekciója. Mivel nem érkezett aktuális kölcsönkérelem hozzánk a részükről, elkezdtem gondolkodni, mi lehet az, ami érdekelheti őket. Ekkor ugrott be a ma a Szépművészeti gyűjteményét gazdagító egykori Pyrker-adomány: Pyrker János érsek, aki a mai napig az egyetlen nem olasz származású pátriárka Velence történetében, itáliai tartózkodása idején – egyébként éppen kétszáz évvel ezelőtt – egy rendkívül gazdag festészeti anyagot gyűjtött össze, majd adományozott a magyar nemzetnek. Ennek két főműve egy-egy Velencéhez szorosan kötődő Giorgone-, illetve Gentile Bellini-remekmű. Így végül egy Pyrker-kamarakiállítás ötletével kopogtam be ismét már nem is egy, hanem két Bosch-tábláért Velencébe, ahol nem tudtak erre nemet mondani.

Ki kellett találnia egy komplett kiállítást nekik ehhez az akcióhoz?

Így van, s ennek az első része pár napja már meg is nyílt Velencében, amelyben az ő világhírű Giorgone-műveik mellé került a miénk, bemutatva annak különleges magyar gyűjtéstörténeti kapcsolódását is. Tekintve, hogy nemsokára kezdődik a Velencei Biennálé, a szokványosnál is több művészetszerető és -értő sereglik majd a városba, s közülük sokan megismerkednek majd ezzel a Magyarországon őrzött remekművel és a hozzá kötődő történettel.

A Bosch és a Szépművészeti Múzeum egyéb kiállításai biztosan sok budapesti örömére szolgálnak, viszont hiába kapott erős országos felhatalmazást a kormány, önnek a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosaként szembe kell néznie azzal, hogy Budapest az április 3-i országgyűlési választáson elutasította a jelenlegi országos vezetést, ahogy Karácsony Gergely főpolgármester is olyan programmal győzött annak idején, ami nem támogatta a Liget-projektet.

A projekt történetében sok mindennel kellett eddig és kell majd ezután is szembenéznem, de ezzel valószínűleg nem. Senki nem hiheti komolyan, hogy amely településen az ellenzéki lista kapott többséget – ez egyébként kevesebb, mint a magyar települések két százaléka –, ott nem érvényes a szavazás végeredménye, mert ők „elutasították” a győztes politikai erőt. Nem települések választottak maguknak kormányzó többséget, hanem az ország egésze, s az bizony az egész ország kormánya lesz.

A másik alapvetés, hogy a budapesti választópolgárok természetesen nem úgy szavaztak bárkire is az önkormányzati választásokon, hogy a jelölt mellett volt még pár rubrika, amelyben odaikszelhették a véleményüket a jelölt választási programjának ilyen vagy olyan tétele mellé. Azt tehát nem állíthatja főpolgármester, hogy rá szavazva egyben a Liget-projekt ellen is szavazott a választópolgárok többsége. Legfeljebb annyit mondhat, hogy ez része volt a választási programjának, így azt vele együtt, kvázi „csomagban” szavazta meg a választói többség. A program egésze bírja tehát a választói többség támogatását, ezért nem tántorodhat el az ott tett egyetlen ígéretétől sem (kivéve „ha elüti a villamos” – ez természetesen szigorúan idézet és metafora). De ha megpróbálnánk komolyan venni ezt az értelmezést, amely szerint a főpolgármesteri választási programban foglaltak egy az egyben a választói felhatalmazás részei, akkor vajon mennyire legitim a választói akarat szempontjából az a jelenlegi városvezetés, amely ennek a vállaláscsomagnak eddig csak a töredékét teljesítette?

A fővárosi politikai „nem” ellenére a Liget-projekt épül, a Magyar Zene Házát át is adták. A szintén készülő új Néprajzi Múzeum megnyitása miért csúszik?

Nem csúszik, tavaszra ígértük, hogy elkészül, és úgy is lesz. Az impozáns épület egy eredeti, erőteljes és nagyszabású építészeti gondolat megvalósítása, amelyet a nemzetközi tervpályázaton győztes magyar Napur Architectnek köszönhetünk. Rövidesen elkészülnek a megnyitásra tervezett kiállítások és néhány héten belül a látogatók is birtokba vehetik az új épületet.

A japánok által tervezett, pagodaszerű Új Nemzeti Galériára – amit a Liget-projekt sarokkövének tart, olyannyira, hogy a makettjét a szobájában őrzi – még egy évig van érvényes építési engedély. Mi történik, ha a főváros mégiscsak belenyúl a Városligeti Építési Szabályzatba?

Abba már bele is nyúlt 2020 őszén, miközben pontosan tudta, hogy ezt egy vonatkozó kormányrendelettel ellentétesen teszi, így ennek a „belenyúlásnak”, azaz a Liget-projekt teljes körű megvalósítását megakadályozni kívánó módosításoknak semmiféle joghatálya nem lesz. Az aktuális jogi helyzet szerint az Új Nemzeti Galériának érvényes és végrehajtható építési engedélye van, s a fővárosnak nincs semmiféle hatásköre ezt felülírni.

Az elbontott Petőfi Csarnok helyére tervezett, azaz zöldfelületet igénybe nem vevő Új Nemzeti Galéria a Liget-projekt kulcseleme: minden releváns szempontból nemzeti érdek a megvalósítása. Fontos érv – a világszínvonalú új épületnek a nemzet egészét szolgáló önértékén túl –, hogy a családi városlátogatások, hosszú hétvégék nemzetközi turisztikai piacán tartósan az elsőrangú vonzerők közé kerülhet az új városligeti kulturális negyed, de ehhez elengedhetetlen, hogy legyen benne egy kortárs építésű, világszínvonalú művészeti múzeum is. Az eredeti tervek szerint teljeskörűen megújuló Városliget így nemcsak kiemelkedő kulturális értéket teremt mindannyiunk számára, de – növelve Magyarország nemzetközi kulturális hírnevét és elismertségét – az általa idevonzott többletturizmus állami bevételeiből 15-20 éven belül nemzetgazdasági szinten vissza is térítheti a ráfordított összegeket.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján egyértelműen kijelentette, hogy a választási eredmény eldöntötte a vitát ebben a kérdésben a kormány és a főváros között, s az eredeti tervek szerint fog megvalósulni a Liget-projekt. Karácsony Gergely főpolgármester a Klubrádióban azt válaszolta, hogy minden lehetséges politikai és jogi eszközt megragadnak azért, hogy a budapestiek akaratának érvényt szerezzenek, s egyben kételyeinek is hangot adott, mely szerint „nagy tétben merne fogadni, hogy ezek az építkezések nem fognak elindulni, mert nem lesz rájuk pénz”.

Ha a főpolgármester úr megmondja, mit ért nagy téten, szívesen állom a fogadást. Tekintve, hogy nem közvélemény-kutatások értékeléséről van szó – mert ott nem mernék vele ringbe szállni –, hanem kultúrafinanszírozásról, harminc év után merek magamnak e téren némi szakértelmet tulajdonítani, s ekképp beszállni a főpolgármester úr által ajánlott fogadásba.

Fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt években semmiféle megállapodás sem született a Liget-projekt főváros által blokkolni kívánt három elemének – Új Nemzeti Galéria, Magyar Innováció Háza, Városligeti Színház – kérdésében a két fél között. A kormány 2019-ben a helyi választási eredményekre figyelemmel tudomásul vette a főváros új vezetésének az építkezések meg nem kezdésére vonatkozó döntését, noha ebben a fővárosnak nem volt döntési hatásköre, hiszen nem helyi, hanem országos szintű ügyről van szó, ezt a Kúria egy 2015-ös döntése is megerősíti. Ugyanakkor a kormányzat folyamatosan hangsúlyozta, hogy kiemelkedő nemzeti érdeknek tekinti a Városliget eredeti tervek szerinti, teljes körű megújítását, ezért nem mond le annak hosszabb távú megvalósításáról.

Évek teltek el vihar előtti csendben?

A kormányoldal többször is kezdeményezett érdemi szakmai párbeszédet az erre illetékes egyeztető fórumon a Liget-projektnek az önkormányzat által kifogásolt elemeiről, de a főváros ettől mindvégig elzárkózott. Mondjuk ez nem lepett meg minket, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az az indok, amire hivatkozva a Főváros akadályozni próbálja a Liget-projekt megvalósulást – vagyis a „zöldfelületek csökkenésének a megakadályozása” – kizárólag a városvezetés zöldügyi elkötelezettségének bizonyítására szolgáló, minimális munkát igénylő, olcsó politikai marketingtermék. Az eddig elkészült fejlesztések alapján már minden ligetlátogató részére nyilvánvaló, amit a valamennyire is komoly szakemberek eddig is tudtak, hogy a Liget-projekt megvalósítása a korábbi állapotokhoz képest nem csökkenti, hanem növelni fogja a Városliget zöldfelületét és javítja annak minőségét.

Eddig tehát csak „jófejségből” nem kezdtek hozzá a Liget-projekt további elemének a megépítéséhez?

A miniszterelnök már a választások előtt, a Magyar Zene Háza megnyitóján kijelentette, hogy ennek a vitának a végére az április 3-i választások tesznek majd pontot. Vagyis a kormány hajlandó volt egy, a főváros hatásköri kompetenciáján messze túlmutató ügyben a helyi választások eredményére figyelemmel a fővárosi vezetés álláspontját tudomásul venni – egészen addig, míg a soron következő, s immár az ügy szintjének megfelelő, azaz országos választásokon a választók el nem döntik, melyik politikai erőt bízzák meg a kormányzás feladatával és hatásköreivel. Ez múlt vasárnap elég egyértelműen megtörtént. S ez az erő – immár az aktuális és kellő szintű választói legitimáció birtokában – dönteni fog abban a kérdésben is, hogy mi legyen a sorsa a Liget-projektnek, Európa jelenleg legnagyobb és legkomplexebb kulturális városfejlesztési programjának.

Az Új Nemzeti Galériára mikor írják ki a közbeszerzést?

Ennek még ebben az évben meg kell történnie, hogy ne növeljük tovább a kényszerű halasztásból fakadó pénzügyi terheket, hiszen nyilvánvaló, hogy minden, a fővárosi politikai vétó miatt mostanáig szüneteltetett fejlesztés sokkal többe fog kerülni, mintha már korábban, az eredeti tervek szerint megvalósítottuk volna.

Ráadásul gazdasági válság közelít, és kérdés – Karácsony Gergely felvetésére is utalva –, hogy lesz-e pénz ilyen beruházásokra.

A közberuházások nem állhatnak le. Nyilván rangsorolni kell köztük, de nem szabad teljesen behúzni a kéziféket, hiszen az állami beruházásoknak nagyon fontos anticiklikus hatása van, vagyis pont a válságos időszakok idején tudják mozgásban tartani a gazdaságot.

A Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház hiányzik még a komplett Liget Projektből, amit annak idején eltervezett. Ezek mikorra épülhetnek meg?

A kormány döntésének függvényében akár ez a kettő is néhány éven belül megvalósulhat. A színházi tevékenység mindig is hozzátartozott a Városligethez. Már a park megtervezőjének, Nebbien Henriknek a XIX. század elején született terveiben is szerepelt egy ligeti színház, pontosan ott, ahol aztán az 1870-es években megépült, majd szecessziós stílusban megújult a Városligeti Színház, amit az 1950-es évek elején bontottak el a Felvonulási tér megépítésekor. Terveink szerint ez épülne újjá gyermek- és ifjúsági színházként. Fontos emlékeztetni rá, hogy az újjáépítés tervezett helyén, a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán 150 éve egyetlen fűszál sincsen, tehát itt sincs szó semmiféle zöldfelület-veszteségről.

A Közlekedési Múzeum eredeti, a világháborús rombolás előtti épületének kívül korhű, belül mai, kortárs megfogalmazású visszaépítésével megvalósuló Magyar Innováció Háza pedig a világhírű magyar találmányokat bemutató, interaktív tudományos élményközpontként minden bizonnyal rendkívül népszerű intézménye lehet majd a Városligetnek.

Nagyon sokéves távlatokban kell dolgoznia a kiállításokkal és a beruházásokkal kapcsolatban, talán nem is véletlen, hogy már 18 éve főigazgató. Meddig lehet ezt még csinálni?

Ameddig van invenció a terveket megálmodó és megvalósító szűkebb és tágabb közösségben. Eddig is voltak és ezután is lesznek kiemelkedő mérföldkövek az intézmény életében, amelyek először inspiráló kihívásként, aztán pedig megvalósult eredményként adnak újra és újra erőt mindenkinek, aki akár a Szépművészeti Múzeum, akár a Városliget megújításának mindennapi munkájában részt vesz vagy azt elősegíti. Egy Hieronymus Bosch-kiállítás vagy a Magyar Zene Háza ilyen mérföldkő, de már látjuk a következőket, mint például az Új Nemzeti Galéria. Világszínvonalú, tartós értéket teremteni a ma és a holnap nemzedékei számára: nincs ennél felemelőbb élmény.

(Borítókép: Baán László. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)