A Nemzeti Színház új évadában Vlad Troickij ukrán és Valerij Fokin orosz rendező is rendezni fog, de ezt a gesztust az intézmény igazgatója nem üzenetnek szánja. Vidnyánszky Attila úgy gondolja, hogy a világon egyre inkább eluralkodó őrület közepette nagyon fontos megőrizni a józanságot – olvasható a Mandiner interjújában.

Folytatnunk kell azt a munkát, amit már sok éve elkezdtünk: a kölcsönös megértésre törekedve a kultúra, a művészet segítségével építeni a nemzetközi kapcsolatainkat, a világ legérdekesebb, jelentős alkotóival dolgozni – nemzetiségtől függetlenül.

Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövet nemrég nyílt levelet címzett a Nemzeti Színház igazgatójának, amelyben kifejtette, hogy az orosz művész meghívásával nyíltan a „béke orosz változatát támogatja”.

Erről Vidnyánszky úgy vélekedik, hogy a szomszédunkban dúló borzalmas háború miatt, amelyben emberek milliói szenvednek és ami elől rengetegen menekülnek el, „még a diplomatáknál is sok mindent felülír a háború logikája és retorikája”. Ahogy fogalmaz:

Én nem a béke „orosz”, „ukrán” vagy éppen „magyar” változatát támogatom, hanem azt szeretném elérni, hogy különböző emberek, népek és közösségek képesek legyenek egymást elfogadni, a kölcsönös megértés és tisztelet jegyében együtt tudjanak működni. 

Az interjúban azt állította, szentül hisz abban, hogy a kultúra területén nem szabad megszakítani a kommunikációt, mert épp a kultúra, a művészet segít még a legsötétebb időkben is árnyaltan látni a világot, túlélni bármilyen iszonyatot.

A találkozásoknak létre kell jönniük, még akkor is, ha a résztvevőknek bizonyos dolgokról homlokegyenest más a véleményük. Csak így maradhat meg a lehetősége, hogy egymás felé tisztázó gesztusokat gyakoroljunk, ami pedig már a megértés előszobája. Ezért is tartom nagy szerencsének, hogy itt, Magyarországon, szabad világban élhetek, ahol senki nem szól bele, hogy kit tartok művészileg érdemesnek arra, hogy meghívjam a Nemzeti Színházba.

Ezt a gondolatát állítása szerint elmondta a litván társulatnak is, akik a MITEM programjában a Nemzeti Színház korábbi nyilatkozata alapján sajátos „incidensekkel” zárták a fellépésüket, amikor is a Klaipèda Drámai Színház előadása azzal végződött, hogy a tapsrendnél két ukrán zászlót és egy feliratot mutattak fel a színészek, utóbbin az állt, hogy „Magyarok, ne legyetek közömbösek!” illetve „Orbán, are you sure? Hungary 1956 – Ukraine 2022” szöveggel egy videómontázst is levetítettek.

Tudtunk a készülő akciókról, de tudomásul vettük, és nem gördítettünk akadályt a véleménynyilvánításuk elé. Akkor is rögtön elmondtam, hogy egy szabad ország szabad fesztiválján bárki nyíltan elmondhatja a véleményét rólunk is, még ha ezzel nem is értünk egyet. Az elmúlt kilenc év során, amióta ezt a színházi találkozót szervezzük, szinte minden évben akadtak olyanok, akik valamire meg akartak tanítani minket. De ez nem újdonság – így élünk már több mint ezer éve itt a Kárpát-medencében: hol a tatárok, hol a törökök, hol a németek, hol pedig a kommunisták, hol az amerikaiak és az általuk irányított európai politikusok akarják megmondani, hogyan éljünk, mit gondoljunk a világról. De belül mindig is tudtuk: nekünk úgy jó, ahogy mi szeretnénk élni, és nem akarjuk, hogy ránk erőltessenek bármit.

Azt is elmesélte, hogy a színfalak mögött megkérdezte a litván nemzeti színház művészeti vezetőjét, hogy ha ő menne ki hozzájuk, az ottani színpadon tudna-e ellenkező tartalommal beszélni.

Erre csak hallgatott. És ez egyáltalán nem lepett meg. Ha megnézem a nyugati színházi-művészeti fesztiválok programját, évek óta ez megy: kiszorul minden, ami nem a mainstream hite és elképzelése mentén szólal meg. Trendi témák, trendi és egyforma módon tálalva – más nem is kerülhet oda, vagy ha igen, akkor azt kötelező jelleggel leminősítik. Ehhez képest a Nemzeti Színház, sőt, az egész magyar kulturális élet nagyon sokszínű, ahol rengeteg különböző gondolat, sokféle vita, felfogás van jelen egyszerre

– fogalmazta meg Vidnyánszky, aki arra a kérdésre, hogy a művészet szerinte kívül áll-e a politikán, azt válaszolta, hogy szerinte a művészet mindig állásfoglalás a világról:

Mindenki a saját hitét, elképzeléseit, meggyőződéseit fogalmazza meg a színpadon, festi a vászonra vagy komponálja zenébe. Ilyen értelemben az én művészetem is mindig politikus volt és lesz. De – és ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni – ez nem azonos az aktuálpolitikával. Amikor egy előadás plakátszerűen leegyszerűsíti a mondanivalóját, az elmondott történet unalmas, érdektelen és felszínes lesz.

Jövőre rendezik meg a Színházi Olimpiát, amelynek költségvetése közel hétmilliárd forint. A kérdésre, hogy megéri-e az országnak éppen erre költeni, a Nemzeti igazgatója azt felelte, hogy számos kutatás bizonyítja, hogy a gazdag és színes kulturális élet jótékony hatással van a társadalmi élet minden területére. Úgy gondolja, hogy az igazán fontos hozadéka ennek a rendezvénynek az lesz, hogy a magyar színházi és tágabb értelemben vett kulturális életet dinamizálja, és rengeteg kreatív energiát felszabadít.

Éppen most, ebben a meglehetősen zavarodott világban lehet különösen fontos szerepe egy ilyen rendezvénynek.

A budapesti Katona József és Örkény István Színház igazgatója nemet mondott a Színházi Olimpián való részvételre, előbbi intézmény igazgatója, Máté Gábor túl mélynek véli az árkot a „két oldal között”, utóbbi teátrum direktora, Mácsai Pál pedig azt nyilatkozta, hogy a részvétellel közösséget vállalnának az Előadó-művészeti törvény tartalmával és létrehozásának módjával, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításának módszerével.

Ez utóbbi intézményről is szót ejtettek az interjúban. Vidnyánszky Attila, aki az SZFE kuratóriumi elnöke, úgy fogalmaz, hogy körülbelül két-három év kell ahhoz, hogy a teljes átalakítás végére érjenek. Szerinte évtizedes hiányokat, elmaradásokat kell pótolnunk, amelyekről a szakma már régóta beszél, de eddig nem sikerült megoldania.

Nekünk most sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy ezeket az infrastrukturális problémákat megoldjuk és a régóta igényelt fejlesztéseket megvalósítsuk. Már szeptembertől szeretnénk az oktatás során egy sokkal szorosabb szimbiózist kialakítani a különböző osztályok között, intenzívebb együttműködésben a filmes, televíziós közeggel is. Így, hogy az SZFE-t felügyelő alapítványhoz tartozik a Színházi Intézet, a Déryné Társulat és a felújított Uránia Filmszínház is, már könnyebb a dolgunk mindezzel kapcsolatban. Nyilvánvaló például, hogy érdemes a Déryné társulattal összekapcsolni a harmadévesek vizsgáit, hogy a fiatalok ezzel a vándortársulattal együtt dolgozva ismerjék és szeressék meg az országot a kis falvaktól a nagyobb vidéki városokig. Mindezzel párhuzamosan folyamatosan építjük tovább a nemzetközi kapcsolatainkat. A valódi, izgalmas, hosszú távú szakmai együttműködések lehetőségét keressük, amelyek komoly művészeti diákfesztiválok, workshopok, csereprogramok révén az SZFE hallgatóit és oktatóit bekapcsolják a nemzetközi vérkeringésbe.

A távlati céljuk, hogy az SZFE az európai színházi és filmes képzés egyik legvonzóbb, leginspirálóbb műhelye legyen.

(Borítókép: Vidnyánszky Attila. Fotó: Karip Timi / Index)