Egy elektronikus sajtótermék „ujjseggírójaként” (Földes László által alkotott összetett főnév, amit szakmám képviselőire alkalmaz alkalomszerűen – a szerk.) azt a címet adom írásomnak, amihez csak kedvem van, és ami miatt nem jelentenek fel a világháló arckönyves cenzorainál. Amúgy az én címem is helytálló. Szerintem Hobo élete könyvében rengeteg bajról és legalább ennyi szenvedélyről mesél. Ezt azért tudom, mert elolvastam. Sokáig tartott, mert vastag és sűrű könyv. 

Most meg is próbálom kifejteni, miért. Legyen ez Hobo-totó, tehát 13 és még egy válasz arra, miért hasznos olvasmány a Térdig a szarban, fülig a szeretetben című, 752 nyomtatott oldalnyi önéletrajzi írás.

1. Hobo az életéről mesél, és vélhetően valódi eseményeket idéz fel, mivel meglehetősen őszinte ember. Talán már annak született, vagy ez egyfajta életdöntés nála, de tény, hogy az őszinteség az ő hobósága vagy Őhobósága egyik nélkülözhetetlen alkatrésze.
2. Mivel élete meglehetősen fordulatos, és szerencsére már most is viszonylag hosszúnak mondható, igen érdekes és tanulságos történetekkel lehetünk gazdagabbak emlékei révén a régebbi és közelebbi múltat illetően is.
3. Látjuk, milyen volt az ötvenes években kádergyerekként, vagy a hatvanas években mint hosszú hajú felforgató, akit időnként agyba-főbe vernek apja rezsimjének pribékjei. Felbukkan a Kex zenekar, Cseh Tamás, Koncz Zsuzsa, az Omega együttes, a P. Mobil, Presser Gábor, Ian Anderson, Erdős Péter és elvtársai, partizánok, úttörők, ripacsok, hősök, régi halottak, akkor még fiatal ma is élők és sokan mások. Közben az is kiderül, hogy Hobo tényleg nagyon jól ír.
4. Tele van a könyv dalszövegekkel, melyek a műfajban ritka kivételként többnyire zene nélkül is megállják a helyüket, sőt – bocs, Póka Egon – néha így még erősebbek is.
5. Vannak benne korai novellái, saját színpadi munkáiból kiemelt részletek, illetve műfordítások is, melyekből kiderül, hogy kiváló mesterei voltak, mint például Eörsi István, Faludy György, József Attila, Pilinszky János, Allen Ginsberg vagy Tom Waits. De ennél jóval hosszabb a sor, és mindegyiket játssza, fordítja, mondja vagy énekli. Őket kőbe véste.
6. Mindebből arra is fény derül, hogy nem ma kezdte a betűvetést, és a szavak míves egymás mellé illesztgetését is hosszú évtizedek óta folyamatosan gyakorolja, ami egy írónál kifejezetten előny. Beszerkesztett könyvébe egy jókora Švejk-idézetet is, amit mindig érdemes olvasni.
7. Mesél az apjáról, akit elhagyott, és két fiáról, akik őt hagyták el. Karmikus, megrázó tragédia. Iszonyatos erő, bátorság és művészi akarat kell ahhoz, hogy valaki erről és úgy írjon, ahogy ő teszi.
8. Mesél a magány tépte űrről és a szeretetről, ami – talán – képes azt betölteni.
9. Keveset szól az ellenségeiről és barátairól, akik már nem a barátai, de amikor mégis, az elegáns és tanulságos, mit több, szórakoztató.
10. Szorgalmasan használt kegyetlen iróniával ábrázolja saját bukásait, tévedéseit, hiányosságait, de igazságosan elismeri, hogy nála sokkal nagyobb marhákkal is sűrűn találkozhatunk. Ezek közül is megemlékezik néhányról, mely emlékei szintén nem untatják az olvasót. A könyv ilyen szempontból is forrásértékű kordokumentum. 
11. Nem említ meg minden spiclit, feljelentőt, politikai házmestert, aki igyekezett megkeseríteni vagy veszélyessé tenni az életét, mert ez a könyv nem róluk szól. De az kiderül, hogy ilyenek is voltak bőven. Viszont beszél mindenkiről, aki segítette, akinek bármit köszönhet, hozzátéve, hogy némelyikük idővel olyan utakra lépett, amerre ő sose akart menni.
12. Van benne film, színház, muzsika, valamint igaz szerelem, gyönyörű, óvó, felelősségteljes apaság és néhány gyémántkemény barátság is.
13. Alapvetően a művészetről szól, ami nélkül nincs élet, ami nem csillogás, hanem irracionális boldogság, nem vagyongyűjtési lehetőség, hanem féktelen adakozás.

Végül, de nem utolsósorban:

a könyvhöz jár két CD is. Vannak rajta régi dalok és tegnapi szerzemények, mind új felvételen. Néhányat még a rajongók sem ismerhettek, illetve ebben a formában talán egyiket sem hallották még.

Nem én voltam, tanár úr!

– írja könyve végén a szerző, aki többször is megemlíti, hogy ezt a mondatot el tudná képzelni saját sírjára vésve. Azt is írja, hogy őt is meglepte, mennyi szomorú, keserű, dühös dala van. Magát ennél sokkal vidámabb fickónak tartja, aki szeret örülni, sőt a boldogságot se veti meg. A csavargónak az út az otthona, neki lett valódi családja, és ott a színpad, ahol „folyik a vér”, mindegy, hogy épp tizenötezer vagy tizenöt néző előtt lép fel.

Zárszóként könyve utolsó mondatát szó szerint idézem, ha már a címébe belerondítottam:

Hobo hagyott és hagy. Énekel, ír, verset mond és üzen. Azt mondja, ő nem színész, tehát nem játszik. Nála minden véresen komoly. A vicc is persze.

Erdélyben Viharban született vándornak nevezték. Koncertjein, előadóestjein évtizedek óta vándorolhattunk vele, ezzel a könyvével pedig a dalaihoz, szövegeihez, az életéhez vezető titkos útjaira is társul fogadja az olvasót.

A kiadványt a Könyvhét nyitónapján, június 9-én, csütörtökön 18 órakor Hobóval együtt Turczi István költő mutatja be a pesti Kossuth Klubban, ahol nyilván elmorogja, milyen a szex, a tej (ha nincs, akkor paradicsomlé) és a rock’n roll, majd a következő két napon 16 órától a Vörösmarty téren dedikálja kötetét.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)