Index Vakbarát Hírportál

Chris Rock nem megy vissza a bűntett helyszínére, nem vállalja az Oscar-gálát

2022. augusztus 30., kedd 19:46

Nem akar visszatérni az Oscar-gála színpadára Chris Rock. Az amerikai humorista szerint olyan lenne műsorvezetőként színpadra állnia, mintha egy bűntett helyszínére látogatna el. Az Oscart odaítélő amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia egyelőre nem reagált Rock megjegyzésére.

Chris Rock amerikai humorista azt mondta, nem ő vezeti a 2023-as Oscar-gálát, miután az idei díjátadón Will Smith Oscar-díjas amerikai színész a színpadon pofozta meg őt – tudatta a The Guardian brit napilap online kiadása kedden.

A humorista a The Guardian értesülései szerint vasárnap az Arizona állambeli Phoenix városában lépett fel, előadása alatt pedig többször is utalt a márciusi, 94. Oscar-gálán történtekre. Rock a filmvilág legnagyobb díjátadó eseményén a legjobb dokumentumfilmért járó díjat adta át, felvezetőjében pedig viccnek szánt utalást tett Will Smith feleségére, Jada Pinkett Smithre. Smith azonban nem találta humorosnak a felesége kopaszságára tett megjegyzést, így dühtől vezérelve a színpadra masírozott, és arcon ütötte a humoristát.

Rock múlt hétvégi fellépésén elmondta: olyan lenne visszatérnie műsorvezetőként a színpadra, mintha egy bűntett színhelyére látogatna el.

Az Oscart odaítélő amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia egyelőre nem reagált Rock szavaira. A márciusban történtek után az akadémia ugyan nem emelt vádat Smith ellen, áprilisban azonban – miután Smith bocsánatot kért, és lemondott akadémiai pozíciójáról – a színészt 10 évre minden Oscar-gálától és akadémiai eseménytől eltiltották.

Még viccelni is tabu lesz

Bill Kramer, az akadémia leendő vezérigazgatója a hónap elején elmondta, hogy három év kihagyás után az akadémia elkötelezte magát amellett, hogy a 95. Oscar-gálának végig egy műsorvezetője legyen. Hangsúlyozta: a pofonról, amelyet Chris Rock kapott, még viccelni is tabu lesz a jövő évi Oscar-gálán.

Szeretnénk továbblépni és egy olyan Oscar-gálát (lebonyolítani), amelynek központjában a filmművészet áll

– mondta Kramer.

Chris Rock már két alkalommal, 2005-ben és 2016-ban is volt az Oscar-díj-átadó házigazdája.

Jada Pinkett Smith egyébként azért borotváltatta kopaszra a fejét, mert az alopecia areata nevű autoimmun betegségben szenved, amely a hajtüszőket testidegennek azonosítja, ez pedig hajhulláshoz és kopaszodáshoz vezet. Noha betegsége visszafordíthatatlan, a színésznő látszólag könnyedén viseli: tavaly decemberben közösségi oldalára töltött fel egy videót, melyben frissen borotvált fejét humoros megjegyzésekkel fűszerezve mutatta meg követőinek. Férje azonban a színésznő egészségügyi állapota miatt sértőnek találta a megjegyzést, ezért ütötte meg Rockot az élőben közvetített díjátadón – írta az MTI.

(Borítókép: Chris Rock és Will Smith a 94. éves Oscar-díj-átadón a Dolby Theatre-ben 2022. március 27-én. Fotó: Neilson Barnard / Getty Images)

Rovatok